Nem tartottam jó ötletnek, hogy késsek akár egy percet is, mert Mr. Radcliff nem tűnt annak a típusnak, aki nagyon értékeli az ilyesmit. Annyit már eleve tudtam róla, hogy nem az a fajta, aki értékeli, ha cicáznak vele, hát vele szemben törekedtem az elvárt profizmusra és semmit se túlzásba vinni. Elvégre a munka az munka és ha még pénzt is hoz a házhoz, az jól jön.
A helyszínválasztás abból a szempontból jónak tűnt, hogy nem vettek minket körbe hasonszőrű meselények, másrészt egyikünk se tűnt ki a tömegből… vagy legalábbis én törekedtem rá, hogy minél inkább beolvadjak a hétköznapi nők tömegébe. Nem kell a felesleges figyelem.
Persze, az már kevéssé volt a kedvemre való, hogy a helyszín nem a legolcsóbb kávézók egyikének számít, de… ez még belefért. Már ha olyan üzletet kötök, ami kedvező. Ha nem... hát, akkor az ember életében akadnak potya körök, vagyis ilyen szövegekkel nyugtattam a lelki világomat, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártam.
Helyszínre érkezésemkor célirányosan haladtam, elvégre be volt lőve, hogy Mr. Radcilff merrefele fog ülni… na meg nekem elég volt egy-két szippantás a levegőbe, onnantól már egyszerűbb volt kiszűrni a megfelelő irányt. Tény, a hely szaglott a kávétól, a tisztító szerektől, meg a többi embertől, de ha egyszer már volt szerencsém egy bizonyos személyhez, máris egyszerűbben hangolódtam rá az adott illatra.
Ezért se okozott nagyobb gondot a megtalálása.
- Én is örvendek a szerencsének Mr. Radcliff - mosolyodtam rá, mikor az asztalhoz értem.
- Remélem nem várattam meg - pont időben érkeztem, de ki tudja, hogy ő mióta üldögél ott a kávéját szürcsölgetve.

- Reméltem, hogy nem okozok csalódást – mosolyodtam el, ami a bejelentésére még szélesebbé vált.
- Micsoda gavallér – tettem még hozzá, majd helyet foglaltam. Láttam rajta, hogy el akarja kerülni a felesleges tiszteletköröket, amit annyira nem is bántam, elvégre minél gyorsabban letudjuk ezt az ügyet, annál gyorsabban jutok értékes infókhoz. Vagyis csak remélni mertem, hogy amit megtudok, az értékes lesz.
Az újság eladási száma kapcsán kicsit azért megemelkedett a szemöldököm, elvégre a főnökeim orrára nem kötöttem, hogy vannak még plusz elfoglaltságaim is azon felül, hogy nekik írok csodálatos cikkeket – na meg tegyük hozzá azt a kis apróságot is, hogy mindenki tisztában volt a cenzúra fogalmával. Az érdekesebb infók sose kerültek a lapokba, elvégre valaki kiadás előtt mindig eltusolta az ilyen híreket, rosszabb esetben még el is hallgattatta valamilyen módon a szivárogtatót.
Épp ezért, saját testi épségem érdekében én is tudtam, hogy mi az, amit megmutatok a főszerkesztőnek és mi az, amit piacra dobok és elsusmutolok másoknak jó pénzért. Nincs akkora anyagi keretem, hogy testőrt béreljek magam mellé, azok az idők már elég rég elmúltak.
Mindenesetre ezt nem tettem szóvá, inkább csak elkezdtem átnyálazni a dossziét, miközben azért az itallapra is rá-rá lestem, elvégre ha már kávézóban vagyunk, inni is kellene valamit.
Így mikor jöttek a rendelésért, én kértem magamnak valami madártejes kávés csodát, hogy aztán megint az iratokat bújjam.
- Érdekes – mormogtam az orrom alatt, ahogy haladtam a dolgokkal. Volt ott néhány szaftos infó, de az volt a nagy kérdés, hogy nekem ez mibe fog fájni, elvégre a két szép szememért senki se lep meg ilyen típusú dolgokkal. Mármint… azért a szemem világát nem is adnám némi információért.

Tényszerűen elmélyedtem egy kicsit az irományban, de mindeközben persze éber voltam… jó, nem mintha attól kellett volna tartanom, hogy hírtelen valaki úgy dönt vadászatot indít ellenem, de azért jobb, ha szemfüles az ember. Példának okáért, pont az ilyen kis titkos találkozókat szerettem lefülelni, elvégre mi is azért választottuk New Yorkot helyszínnek mert némileg kevésbé kell tartani attól, hogy itt a falnak is füle van. Tisztában voltunk vele, hogy nem vagyunk száz százalékosan bevédve, de még így is kevésbé voltunk feltűnőek, mintha ezt a találkát Fabeltownban ejtettük volna meg.
- Nem tagadom, akad itt nem egy szaftos infó - felesleges lett volna ragadnom, ő is tudta, én is tudtam, ha magas árat kért volna, akkor reflexből dobom vissza a dolgot. Jó, onnantól persze ő rögtön jöhetett volna azzal, hogy de már láttam a mappa tartalmát, így visszaélhetek vele – de itt megint ott tartunk, hogy bizonyítékok nélkül az információ értéke mindig csökken. Felhasználhattam volna az egyszer elolvasott adatokat, de nem rendelkezem fotografikus memóriával, így aztán maximum csak egy részét tudtam volna a dolgoknak felhasználni. Na meg ha utána valaki rám akarná húzni a vizes lepedőt, akkor nincs mivel magyarázkodnom.
- Pont azt akartam kérdezni, hogy mibe fáj nekem ennek a mappának a tartalma, de ahogy látom akkor ezeket a tiszteletköröket nem kell megejtenem - mosolyodtam el, majd rápillantottam azoknak a neveknek a listájára, akikről kutakodnom kellett. Akadt olyan köztük, akikről más munka kapcsán már tudtam egyet s mást, de persze kiszúrtam egyet-kettőt, akikről sejtettem, hogy nehezebb dolgom lesz.
- Rendben… szeretné szűkíteni, hogy róluk pontosan mit szeretne tudni, teszem azt, arra nem kíváncsi, hogy milyen cipőméretet hord, de arra igen, hogy van-e szeretője… avagy csak maradjunk annyiban, hogy valami olyasmire van szüksége, ami rossz fényt vet az illetőre? Meg tegyük hozzá: nem vagyok tökéletes, megeshet, hogy akad olyan, akiről az istennek se sikerül semmi érdekeset előkaparni, avagy kiderül, hogy csupán csak egy pletykáról van szó… de azt hiszem ez utóbbi kapcsán nem kell mondanom, hogyha valaki jól bánik a pletykával, már azt is az előnyére tudja fordítani - ezt még akkor le kellett szögeznem, elvégre nem volt kedvem ahhoz, hogy ő a képembe vágja legközelebb, hogy micsoda információkat adott, én viszont „csak ennyivel” hálálom meg. Az információ szerzés hullámzó üzlet, van amikor a dolgok flottul vannak, de akad, hogy a kiszemelt áldozat beton biztos alibiket és védelmet állított fel. Azokat meg aztán elég nehéz megtörni, de… nem lehetetlen. Csak idő kérdése.

Lassan biccentettem a szavaira, miközben intettem egyet a közelben grasszáló pincérnek. Ha már kiválasztottam a tökéletes kávét a számomra, akkor igyam is meg… főleg, hogy nem nekem kell fizetnem. Anyagias lennék? Hát könyörgöm, egykor hercegnő voltam, aki sokáig mindent megkapott, amit szeme-szája megkívánt. Tény, volt egy több éves kitérő a macska alakban, ami az akkori körülményeimet tekintve jól jött. Pontosan tudtam, hogy van sokkal rosszabb helyet annál, mint amibe éppen belekeveredtem. Amúgy is, örülnöm kellett a fejemnek, hogy végre sikerült új lakást találnom, ahol kényelmesebben megleszünk Danával, elvileg egészen barátságos közegben, tehát… relatíve elégedettnek kellene lennem. Relatíve. Más kérdés, hogy nem születtem szivárványt hányó póninak, aki a pozitív látásmód maga.
Visszatérve az eredeti témára: miután tehát leadtam a saját kis rendelésem újfent biccentettem egyet legújabb kuncsaftom irányába.
- Magyarán elég, ha leszűkítem a kört arra, hogy olyan információk legyenek, amelyeket valamilyen okból titokként kezelnek, nem igazán szeretnék napvilágra hozni - összegeztem a mondandóját, majd a táskámból elővakartam egy noteszt, hogy arra felírjak egy-két dolgot. Nem mintha rossz memóriával lennék megáldva, de jobb, ha szó szerint felírom azt, hogy mik az elvárások irányomban, nehogy belém lehessen kötni a későbbiekben. Mindannyiunk története fennmaradt írásos formában, így legtöbbünk tisztában van vele, hogy mennyire lényeges is a megfogalmazás. Egy-egy félreértett szóból elég könnyen hatalmas kalamajkát lehet okozni kellő odafigyeléssel…
- Gondolom olyat ne kérdezgessek, hogy miért kellenek ezek az információk, mert ezzel olyan dologba ütöm az orrom, amibe nem kéne… - tény, ezzel csak felvezettem, hogyha esetleg gyötri a vágy, hogy valakinek kiöntse a szívét ennek kapcsán, akkor én tárt fülekkel fogadom, elvégre jó, ha már valaki másnak belevájkálok az életébe, akkor tudjam az indokát, de… a legtöbb esetben általában ilyen infó nélkül vagyok kénytelen eljárni. Nem mintha sajnáltatni akarnám magam ezért, elvégre annyi eszem van, hogy túl nagy halra én se vetem ki a hálómat.

Egy valami mindig volt minden kedves szó és bók mögött – hátsó szándék. Persze, a közeli barátainkkal, rokonainkkal szemben nem feltétlen, de olykor még akkor is ott lappang valami az elhangzottak mögött. Lehet egyszerűen csak az a cél, hogy megkedveltesse magát az ember, de sok esetben inkább arról van szó, hogy valami nagyobb cél érdekében próbáljuk lekenyerezni a másikat. Én se vagyok különb, épp ezért nem kertelek ebben a témában – bár nem állt szándékomban akkor és ott ráborítani a vizes lepedőt beszélgetőtársamra, ezért eme mély eszmefuttatásom vele nem osztottam meg.
- Micsoda bók, mindjárt elpirulok - vigyorodtam el, inkább elvicceltem a dolgot, semmit komolyabb piedesztálra próbáltam volna emelni magam.
A kérdésre azért némileg felvontam a szemöldököm. Általában én magam is két típusú embert ismertem: azokat, akik kifejezetten elégedettek voltak a dolgok ilyetén alakulásával, hiszen sikerült a maguk javára fordítani a helyzetet, na meg azokat, akik a mai napig felemlegették a régi időket és vágytak a visszatérésre. Én akaratlanul is az utóbbi csoportba tartoztam, elvégre egy nincstelen senkiként kerültem át az új világba és már az is idő volt, hogy erre a szintre felküzdjem magam, ahol akkor épp tartottam. De… mennyire kifizetődő, ha saját elgondolásaimba bevezetem Mr. Radcliffet? Nos… végül úgy döntöttem kockáztatok.
- Nos… szerény személyem is inkább visszatérne oda, ahonnan jöttünk, már ha maradt az otthonunkból valami. Elég széles információhálózattal rendelkezem, de arról még nekem magamnak se sikerült bármiféle nyúlfarknyi szösszenetet összeszedni, hogy távozásunk óta mi történt odaát. Arra pedig nem akarok gondolni, hogy milyen kellemetlen lenne az a bizonyos sok hűhó semmiért - ha otthon egy romokban lévő leharcolt vár és egy üres kincstár volna, akkor tulajdonképpen ott tartanék, ahol most is. Avagy inkább mondhatni a nullánál is kevesebbnél.