Chapter One

Új volt minden. Eddig négy lábon közlekedtem. A mágustól viszont olyan ajándékot kaptam, ami visszafordíthatatlan, és az az igazság nem is akarom visszakapni a régi énemet. Még akkor sem, ha emiatt az vagyok, ami.
- Áruló vagy, Ahri! Nem vagy többé a család tagja.– suta kis mosollyal pillantok egykori vezetőmre, és bólintok, mert tényleg az vagyok. Jobban érdekelt a saját magam útja, mint a klán. De ők ezt nem értették meg. Nem voltam idevaló. Család? Ugyan már. Sosem voltam ennek a családnak a tagja, most vagyok szabad.
- Soha többet nem látsz minket, ha bajba kerülsz nem segítünk. Örökre eltűnünk a szemed elől, s a többi fajtársadat sem fogod megismerni. – a vezető kimondja a súlyos szavakat, viszont nem szólalok meg. A kivénhedt róka nem lát tovább az orránál, nem tehetek ellene semmit.
- Tiszteletben tartom a döntéseteket. – hajolok meg kissé, végül lassú léptekkel indulok el az egykor otthonomnak nevezett területről.

Chapter Two

Ölnöm kell. Akkor is, ha nem akarok. Egyre jobban megvisel, eleinte élveztem. Férfiak, nők. Teljesen mindegy volt kit csábítok el, amíg ellophattam az életesszenciáját. Csak azért, hogy megtartsam ezt a formámat. Nem vágyom többé az állati alakra. Ember akarok lenni. Kerül, amibe kerül.
- Nem megy.. – engedem el ájult áldozatom, s elfutok amilyen messze csak lehet. Egy erdőben húzom meg magam. Összekucorodva, dideregve, farkincáimmal próbálom melegen tartani magam, amikor léptekre leszek figyelmes.
- Tudom, hogy itt vagy. Alkut ajánlok, kitsune. – eszem ágában sem volt megmoccani, lehet az életem akarta. Gyenge vagyok, nincs erőm harcolni, bárki is az. – A neved Ahri, ölnöd kell, hogy ilyen állapotban maradj.. Nem te vagy az első. A Háború Intézete pedig szolgálataidért cserébe felajánlja, hogy nem kell gyilkolásznod. A nevem Edgar, én vagyok a toborzó. – pontosan odahajít egy tekercset, ahol lapulok, óvatosan nyúlok érte. Hivatalos pecsét..miegymás.
- Elfogadom a feltételeket. – bújok elő a rejtekhelyemről.

Chapter Three

Fabletown egyik kávézójában ücsörgök, egy ideig egyedül. Aztán megjelenik Xayah is, kivételesen Rakan nélkül. Pedig az álommadár páros soha nem megy egymás nélkül sehova. A hárpialány szerint is áruló vagyok, Namival együtt. Régi história, szóra sem érdemes. Szerencsére mára már belátta, hogy nincs igaza.
- Nyúzottnak tűnsz. – ül le velem szemben mire halkan elkuncogom magam.
- A rókabunda manapság is értékes. Nem alszom mostanában túl sokat. – mutatok a három bögre kávéra. A humorom viszont még nem apadt ki teljesen.
- Történt valami, amit még te sem tudsz megoldani.. Várj, köze van a férjednek hozzá? – kérdőn nézek rá, biccent egyet a kezem felé. Ja, igen. Ezt sosem veszem le. Még akkor sem, ha nem emlékszik rá, hogy elvett.
- Egyre rosszabb, de ismersz, nem adom fel. Ha csak egy kicsit is tudnék neki segíteni, már azzal is előre lépnénk. Bármibe is kerül.. –
- Nem látok a fejedbe, viszont érzem, óriási lépésre készülsz. Ugye nem? – hüledezve néz rám, mire vérszegény mosollyal nézek rá.
- De igen. Képes lennék lemondani az összes erőmről, a kilenc farkamról, ha segíthetnék vele neki. Az a vénasszony nemcsak őt teszi tönkre hanem engem is. Ha nem egy testen osztoznának már rég megöltem volna. – ujjaim elfehéredve fonódnak a forró porcelánra, de nem foglalkozom vele.
- Őrültség, amit akarsz csinálni. Viszont tudom milyen érzés, ha valakit igazán szeretsz. Nos, ha bármiben tudok segíteni csak szólj. Ja igen, itt van, amit kértél. – teszi le elém az aktát. Végül együtt távozunk a helyiségből.

Óvatosan lépek be a lakásba. Sosem tudom mire lépek be. Fülelek, közben leveszem a cipőm meg a kabátomat is a fogasra akasztom, a fényképezőgépet meg a szekrényre rakom.
- Aloth? – nyitok be az ajtaján extra lassan, a múltkor is hozzám vágott a vénlány egy kódexet, nem mondom, hogy kellemesen esett. Csendben teszem le a neki hozott ebédet. Alszik. Könnyeimmel küszködve lépek vissza a nappaliba. Utálom, ha tehetetlen vagyok. De érte…érte bármit képes lennék feláldozni.