Már késő délutánra járt, amikor a könyvtárban leültem a helyemre. Az asztalomon halmokban álltak az utasítások és a megírandó, elbírálandó kérvények tömkelege. A király, a polgármester persze sehol.
~Miért is nem lep ez meg engem?!~ Töprengtem el, miközben nekiálltam feldolgozni az előttem heverő papírhegyeket. Azt hiszik a fabulák, hogy nekem olyan könnyű a dolgom. Fogalmuk sincsen, hogy milyen felelősség nyomja a vállaimat és nap mint nap miféle döntéseket kell mérlegelnem, ugyanis általában a polgármester mindent rám hagy. Egyik másik ügyben úgy kell igazságos döntést hoznom, hogy fenn áll a veszélye, az érintett felek nem fogják jó néven venni a dolgot.

Nézzük csak Mr. Toad esetét. Varangy uraság a fiával a városban él, de nem hajlandó megfizetni az álcázó bűbájt. Így viszont fent áll a veszélye meglátja egy mundi és komoly gondjaink lesznek. Ezt pedig nem hagyhatom. A sheriff már többször figyelmeztette, de eddig minden alkalommal haladékot kapott. Taxisként dolgozik, így elvileg lenne miből megfizetnie az álcát legalább magának, ha már nem is a teljes családjának. De ő erre persze nem hajlandó, mondván vagy az egész családja kaphat az álcázó bűbájból vagy senkinek se kell. Így most kénytelen vagyok intézkedni arról, hogy küldjék a teljes varangy családot a Farmra. Nem tudom, a húgom Rózsapiros mit fog tudni vele kezdeni ha ott is ennyire makacs és szófogadatlan lesz a béka. De ott legalább biztonságban az lehet, aki akar és nem kell attól tartania senkinek, hogy lebukik a mundik előtt.

Már késő estére hajaz, amikor végre sikerül az egyik kupaccal végeznem a háromból. Fáradtan dőlök hátra a bőrfotelemben - állítom az egyetlen kényelmes dolog a teremben a székem - és fél percnyi pihenőt megengedek magamnak mielőtt folytatnám a munkát.
~Csak egy picit pihenek!~ Ígérem meg magamnak, de mire kettőt pislogok már el is aludtam. Arra révedek fel, hogy valaki kopogtat a hivatal ajtaján.
- Igen, tessék! - Szólok erélyesen, de hangom még álmoskás kissé. ~Ez meg ki a csuda lehet?~ Nem várok semmilyen vendéget, nincs előre egyeztetve senkivel időpontom.

Tick Tack Élvezettel s nagy műpontossággal rakom rá az utolsó falatot is a tálra. Hosszan, finomitgatom, szerkesztgetem az ételt hogy, mindenben kifogástalan legyen. Nem tudom mi igaz s mi nem, ám ha tényleg fóbiája van az almáktól, még csak azokra hasonlító étket sem akarok a tálján látni. Hosszú és fárasztó nap volt sok megrendeléssel, ám csupán Miss Snow az, ki ilyenkor is az aktáit bújja. Valószínűleg már elfedhette vacsoráját, annál meseszerűbbé teszem a számára! Tick tack

A megrendelésnek megfelelő étek illata betöltötte a konyhát s én aranyos tálcára raktam gondosan lefedve ki ne hűljön. Tick Tack Tick Tack

Ezután fáradtan átvedlettem utcai ruhába, hisz a kézbesítés után zárok. Így is több órával a hivatalos nyitva tartás után járok, ám a hercegnőkért mindent. Már csak Snow gondolatától is összecsordult a nyál a számban, ahogy elképzeltem különféle fogások képében ugyanazon a tálon, miről most ő fogja vacsoráját költeni.
Szinte megpördültem ahogy kalapom a fejemre húztam s az ételt egy kézbe fogva,egy üveg finom bort a zsebembe süllyesztve a legszebb konyharuhámat mellékelve megindultam a rideg folyosókon.

Fantáziám nagyban szárnyalt miként fogom a hivatal hercegnőit felhizlalni a jövőbeli jólétem biztosítása érdekében, miként fogom szép lassan elpusztítani létüket, s miként szolgálom fel önmagamnak egy kellemes boldog, jóllakott estét okozva önmagamnak. De mindez még messze van, nem lehetek feltűnő sem elhamarkodott, mint szerencsétlen kolléga Jancsi és Juliska történetéből. Ő nem, bírt várni pedig csak két kölyökről volt szó... Tick Tock.

Végül elérkeztem az ajtóhoz a könyvtár előtt mely talán a Mundik világának legcsodálatosabb terme. Hirtelen éreztem hogy ideges leszek ahogy az ajtón túl megéreztem a hercegnőkre oly jellemző éteri, bolondító illatot, aromát mely őrületbe kerget s gyilkolásra késztet de nem. Még nem. Még nincs itt az idő, hogy Miss Snow finom almás köretben, a pontos hőfokon tálalva fogyasszam. De hamarosan. Egyelőre más terveim vannak vele.
Izgatottságom okozta zavaromban ismét hallani kezdtem azt az idegesítő zajt mely egyfajta kisebbségi komplexusként fonta körbe létem. Az idegesítő örök Tick Tock melyet legtöbbször már nem is hallok ám ilyenkor, tudatom el elkalandozásával visszatér hozzám, s a lelkemig hatol. Gyűlölöm.

Mély lélegzetet veszek majd megigazítom ruhámat, s a lehető legkifinomultabb modoromat veszem előtérbe, majd kopogok.

- Igen tessék! - Hallottam az édes hangot mely egy nap a fogaim között hal el örökre s én beléptem a terembe.


Ahogy vártam fogalma sem volt mit kereshetek itt, így próbálva nem bámészkodni a nagyszerű tárgyak között kissé meghajoltam. Nem volt ebben semmi fennkölt vagy alárendelt, csupán enyhe tiszteletadás a város tényleges vezetőjével szemben. Ismét tisztelettel kell adóznom eme éteri szépség előtt, mely egész lényéből árad. Hófehér bőre, haja ébensége olyan akár a mesében s gyönyörű alma vörös ajkai csak úgy hívogattak. Olyan kis fogam alá való eme lány. No de gyors elhesegettem a gondolatot, majd megszólaltam.

- Szép estét kívánok Miss Snow, meghoztam a vacsoráját.- Ezután megvárom a válaszát, s amennyiben engedi közelebb lépek hozzá s gondosan megterítek neki a dolgozóasztalán. Majd tálalás után az egyik legjobb italból öntök két általam hozott pohárba, hisz ismerem már a helyet s az alkoholt kiszimatolva Bufkin bármelyik percben itt lehet s elcseni a vacsorához szánt kísérőt.

- Elnézést miss Snow az óra miatt, máris végzek. - Szabadkoztam az egyetlen dologra mely tényleg zavart s válasz után folytattam a feladatom. Az ételre különösen büszke voltam, minden hozzávalót gondosan válogattam oly kulináris technikákkal dolgozva össze mely így este is energiával tölti fel az étkezőt s a bor alkoholmennyisége is csak épp felrázhat egy ily dolgos hercegnőt. Szép, csöndben, tisztelettudóan terítettem meg minden részletre figyelve, majd mikor mindent tökéletesnek találtam megszólaltam:

- Óhajt még valamit Miss Snow? - Oh, csak tőlem kérdezné meg ezt valaki... Jól laknék itt és most...

Fogalmam sincsen, hogy ki lehet az. Több órával a hivatalos nyitva tartás után járunk, ám a fabulákért mindent. Amúgy se vár senki haza, nem hiányzom senkinek. És a túlórát kivételesen megfizetik rendesen, no nem mintha a pénz miatt csinálnám... nincs szükségem bűbájokra, legfeljebb csokoládéra. Aztán meghallom a zajt. Először nem tudom hová tenni, olyan mint amikor egy falióra ketyeg. Tick Tock. Aztán nyílik az ajtó és belép rajta a főszakács. Nos, ha valakire hát rá igazán nem számítottam, főleg ilyen kései órában. Oldalra döntött fejjel méregettem a krokodilt, aki kemény kalapban és öltönyben jól öltözve jelent meg mint valami angol lord; karján abrosszal, kezében tálcával.
- Mit tehetek Önért Mr. Croc? - Kérdezem reflexszerűen, ám a férfi meglep a kijelentésével.

~Vacsorát? Nekem?~ Meglepődésemben egyetlen kérdés szalad ki a számon:
- Tényleg? - Adok hangot annak, miszerint nem értem a fabula itt létének vagy épp kedvességének az okát. - A Vacsorámat? Már ennyi volna az idő? - Érdeklődöm döbbenten. Nos, váratlanul ért a gesztus, az biztos. Bár a múltra fátylat borítottunk és Fabletown városában minden fabula tiszta lappal indulhatott, azért megborzongok amikor a korábban hercegnő faló krokodil vacsorát hoz. Van ebben valami kifacsart, morbid humor. De igyekszem elhessegetni a múltbéli történések miatti ösztönös rosszallásomat és arcomra nem hagyom kiülni egy másodpercig sem gondolataimat. Fura nekem ez a hajlongás tőle - bár megszokhattam volna hercegnőként -, el vagyok teljesen szokva már tőle mióta otthagytuk a Hazaföldet. Itt, a mundik között egyáltalán nem jellemző eme gesztus, sőt még a fabulák között is kivételesnek számít az ilyesféle tiszteletadás.

Még mindig a gesztustól meghatva, szótlanul figyelem a férfit amint nagy műgondossággal megterít a dolgozó asztalon és elém tálalja az ételt, amit hozott számomra és kitölti mellé a kísérőnek szánt bort... két pohárba. Először nem értem, de aztán megvilágosodom.
~Ügyes. Bufkin bármelyik percben itt lehet, ha megérezte az alkohol szagát terjengeni a levegőben.~ Előre látó a házigazdám, s bár nem odalent a Woodlands éttermi részlegében étkezem mégis kifogástalan kiszolgálásban van részem. Egy szavam sem lehet.
- Ugyan, Jácint ne vicceljen! Erről nem tehet. - Tegezem le a férfit, észre sem véve. Igazából meglepő, sőt kellemes csalódás a krokodilus. Nem igazán ilyennek képzeltem el, bár itt mindenki megpróbálja a legjobb arcát mutatni ahogy észrevettem. ~S, hogy mi fortyog a felszín alatt? Nos az jó kérdés, talán csak a Mesélő tudhatja!~ Minden esetre jól esik az étel, egész nap alig pár falatot ettem ugyanis. - Nem tudom, hogyan köszönhetném meg. - Szólalok meg nagy sokára, ahogy elfogyasztottam az ételt.

A kérdése, miszerint óhajtok-e még valamit ismét alázatosságra utal; bár tisztában vagyok vele, az előttem lévő férfi koránt sem szolga lelkületű. Talán tudatosan képes változni valaki, de van ami az ember vagyis jelen esetben a fabulák vérében van és sosem fog változni próbálkozzanak bármennyire.
- Köszönöm, de azt hiszem már így is túlszárnyalta a várakozásaimat. - Felelem őszintén. - Igazából még senki sem állt ki így értem. - Nézek a férfi szemeibe, majd kezeimet kezdem tördelni félrenézve. Jól esett a dolog, de ezt hangosan nem vallanám úgysem meg. Nem szeretek gyengeséget mutatni mások előtt, de úgy vélem ezt kár lett volna letagadnom. Általában az első, amit rólam mondanak az az, hogy egy igazi érzéketlen "jégkirálynő" vagyok. Talán a válásom az oka, talán hogy csalódtam nem tudom. De azt igen, hogy inkább teljesen bezárkóztam mielőtt még többen és jobban bánthatnának mások. Emiatt persze sokkal nehezebben nyitok mások felé vagy fejezem ki azt, amit épp érzek valójában, legyek bármennyire is haragos vagy hálás az illető irányába.

Tick Tack Élvezettel néztem a csinos arcra kiült pillanatnyi döbbenetet, melyet azonnal egyfajta lágy keménység álarca mögé bújtatott, hiszen Fabletown jégkirálynőjeként erőt kell mutatnia népének, mégis, aggodalommal is eltöltött eme tény. Mily szomorúnak, s magányosnak kell lenni ahhoz, hogy egy ily egyszerű s mindennaposnak mondható cselekedet is ily mértékű hálává váljon. Szegény fiatal leányzó... Szegény én...  A szomorú hús íze elveszti a zamatát... Tick Tack
Ha minden hercegnő ilyen e környéken sürgősen tenni kell valamit az ügy érdekében. Snow nem probléma, neki sokat kedveskedhetek még az éteri végső fogásig hisz rá még szükségem van.
Vicces dolog kedvesnek lenni egy ily álszent társadalomban hol hiába van egyenlőség, hiába lett eltörölve a múlt minden bűne, sose fognak bízni bennünk. A mesélő sötétté formálta létünket és ennek a jelenben isszuk meg a levét. Legfőképp a Snowhoz hasonló álszenteken látszódik mindez. Nem baj, hízzon csak. Tick Tack
Úriember módjára vigyázzba álltam s megvártam, míg elfogyasztja az ebédjét, s miközben valahol a távolból egyre közeledő Bufkin szárnyának csapkodásait hallgattam elképzeltem, ahogy az egészséges főztöm minden energiával dúsított falatja végighalad egész testén, megölve a méreganyagokat s Mundi világban ránk rakódott mocskot. Egészséges, finom, boldog husit akarok majd azon nap, mikor karmommal felhasítom a puha hasat, a belsőségeit saját belébe töltöm kolbásznak, míg a tényleges húsából megalkotom a valaha volt legfinomabb almás receptemet! Tick Tack


Megvallom, jólesett a megjegyzés mit az órámra tett, s külön megdöbbentett az ily nyílt megszólítás a város tényleges vezetőjétől. Vicces, hogy pont én akit a legvadabbnak tartanak nem tudom levetkőzni az udvari modort. Oly sokat láttam már a világból utazásaim folyamán, ahogy világról világra, meséből mesében találtam magam s figyeltem a különböző udvartatások világát. Belém ivódott, egy bestiába.
- Köszönöm. - Csupán ennyit tudtam kinyögni kislányos zavaromban. Szomorú, hogy egyáltalán minimálisan is zavart képes okozni egy vadásznak a prédája. Van még mit fejlődnöm nekem is.


"hogy köszönhetném meg" kérdésre ezernél is több és brutálisabbnál brutálisabb mozzanat repült végig agyam sötét zsigereim ám visszafogtam magam s második szintre lépett tervezetem.
- Ne legyünk még ilyen elhamarkodottak Miss Snow. - Majd reá kacsintva eddig a kezemben tartott utolsó apró kis tálkát is elé tettem. Különös, ha ételről van szó fesztelenebbé válok mindig. Meg is mosolyogtam magamat, mikor levettem a fedőt s egy ínycsiklandó könnyed csokis finomság tűnt fel a lány szemei előtt, mellette egy kis kanállal.
- Bátorkodtam némi kis plusszal jutalmazni egész napos kemény munkáját, mit kicsiny világunkért tesz. Remélem, örömére válik. - Ebben még igazság is vegyült. Hisz ostoba, aki azt hiszi, hogy ama fancsali király bármit is tesz a városért. Ellenben ez a kis, törékeny vacsora alapanyag önnön nyámnyila hercegnőlétét meghazudtolva képes fenntartani két ily fertőt, mint Fabletown s a Farm. Másrészt sajátos egóm is közbeszólt. Büszke vagyok édességeimre. Valószínű én lehetek a legédesszájúbb ragadozó a városban, de csupán ezek azok amik nagyjából közelítenek egy hercegnő okozta íz katarzisnak. Rengeteget kísérleteztem új receptekkel a közelmúltban s egyik legjobban sikerült édességem prototípusa eme kehely tartalma. Ha minden jól megy, ez lehet az első lépés, hogy talán valamikor Mundi földön nyissak éttermet s cukrászdát.


Minden végeztével egy pillanatra talán még szívem is megdobbant ily szívszorító kedvesség láttán melyet egy egyszerű vacsora váltott ki belőle, s akaratom ellenére is szabadkozni kezdtem.
- ugyan ez semmiség! Örülök, hogy örömet tudtam szerezni vele önnek!
Majd elkezdtem leszedni az asztalt, mikor is ideje volt kibújtatni a szöget a zsákból. Szeretek lassan, lépésenként haladni a dolgokkal, hogy végül élvezettel arathassam le munkám gyümölcsét.


- Mégis csak lenne valami Miss Snow... Elég kínos bevallani, de hibáztam a hónapra való alapanyagok megrendelésénél, s nem tudom mi üthetett belém, de radikálisan többet rendeltem. Természetesen a többletet kifizettem önköltség gyanánt, viszont hamarosan Irdatlan mennyiségű étel fog érkezni.
Mély levegőt vettem egy hatásszünet érdekében s hogy feldolgozhassa az információt, végig alattomosan vigyorogva hogy lássa, van itt valami turpisság, s hogy nem volt ez oly véletlen, mint ahogy előadom, ám mielőtt még megszólalhatott volna folytattam.
- Remélem nem bántom meg nyíltságommal, de mostanában egyre több pletyka kering a hivatalban, miszerint a Farmon élők még a megszokottnál is elégedetlenebbek. Például elviekben a Colin nevű malac ismét megszökött. Épp ezért, szeretném engedélyét kérni, hogy az alapanyagok felhasználásával különlegességeket, az általuk még sosem kóstolt Mundi ételek, italok s édességek legjavát szolgálhassam fel nekik egy kisebb összejövetel keretein belül. Tudom, hatalmas kérés, de talán az ön közbenjárásával megoldható lenne, s talán csökkenthető lenne a szakadék a Farm és Hivatal között.
Ezután hagytam, hogy szavaim leülepedjenek a lány ízletes agyában, s őszinte kíváncsisággal vártam a válaszát. Egy hozzám hasonló rémnek meg kell küzdenie a státusz kivívásáért, s egy ily akció radikális mértékben lökhetne feljebb a város ranglétráját, ahol az ízes s finom hercegnők körében talán még Cole-t is kiüthetném a nyeregből.

Persze nem kellett sokat várni, csak némi kattogás Tick Tack és Bufkin már meg is jelent a szabadon hagyott bor hívogatásának engedve. Furcsa volt, a hazaföldi időket idézte amint szinte vigyázzban állva várta meg a krokodilus hogy elfogyasszam az elém tárt étket. Meg kell hagyni, tényleg remekül ért a főzéshez a férfi, nem mintha kételkedtem volna abban hogy ne jogosan birtokolná a főszakácsi tisztséget. A hús ízlett különösen, sonkával, sajttal és aszalt szilvával töltött melle húsa várta gondos panírba ágyazva, hogy elpusztítsam. A hús kellően omlós volt, a gyümölcs és a sajt kellően lágyított rajta és nem érződött tőle túl száraznak sem emiatt. Nem tudom, hogy tisztában volt-e vele, de sikeresen eltalálta ugyanis kifejezetten szeretem a szárnyasokat. Legyen csirke, pulyka vagy kacsa... nekem egyre megy, lényeg fehér húsról legyen szó azt bármikor gondolkozás nélkül megeszem, jöhet az összes. Tick Tack

Láttam rajta, hogy jól esett neki is a törődés, az a néhány kedves szó vagy a nyitás felé. Bár a Hivatalhoz tartozom és a város érdekeit kell szem előtt tartanom, mégsem feledkezem meg az egyénekről. A társadalmunkat a fabulák összessége alkotja, mind fontos és hasznos tagja a közösségünknek. Mindegyik másért számít, ha tehetem segítem és támogatom azokat, akik valamiben hiányt szenvednek. Legyen az az egyenlő bánásmód, az anyagi háttér vagy bár akármi más, ami kapcsán úgy érzik hátrányt szenvednek el. Persze nem mindig ilyen nyíltan teszem mint most, de magunk között vagyunk és nem tartok tőle megrendülne ettől a kedveskedő gesztustól a személyem kapcsán korábban kivívott tisztelet vagy oda lenne jégkirálynői "hírnevem". Tick Tack Kattog ez a fránya óra, de tényleg nem tehet róla. Egész aranyos, ahogy zavarba tudtam hozni és habogva köszöni meg a megjegyzést, holott csak őszinte voltam és szerintem nem tehet arról, hogy az órától képtelen megszabadulni. Én már rég beleőrültem volna, ha egész álló nap valami a közelemben egyre csak kattogna vég nélkül.

Olyan érzésem van mintha egy kissé félre értette a számon kiszaladó, talán valóban meggondolatlan ám őszinte kijelentést. Nem felhívás volt keringőre. Egy pillanatra láttam is valamit megvillanni a tekintetében; ám ahogy jött az árny, úgy tova is röppent. Kérdőn szalad fel a szemöldököm kijelentésére, ám ekkor egy újabb tálcát helyez elém ami az előzőtől sokkalta kisebb. Kíváncsian várom, hogy felemelkedjék róla a fedele és megtudhassam miféle desszertet hozott nekem.
~Mit nem adnék most valami csokisért!~ Fohászkodom némán magamban, s szélessé váló mosollyal nyugtázom, hogy az elém tárt étek valóban tartalmaz csokoládét is. Jól esik a munkám elismerése, még ha csak némi hizlaló és bűnös élvezetről is van szó. ~Más amúgy se nagyon jut nekem!~ Fut át a tétova gondolat rajtam, majd tova is röppen egyből, amint elengedem. Figyelmemet inkább az előttem lévő édességnek szentelem.
- Igen remekre sikeredett, jól érzem csokoládé is van benne? - Kérdezem megdicsérve a finomságot, amit elém helyezett. Talán pályát tévesztett és inkább egy cukrászdában lenne a helye nem a konyhában a Woodlandsben.

Bár először szabadkozik végül mégiscsak előhozakodik az asztalbontáskor azzal, amiért valójában idelátogatott. Ahogy hallgatom a mondandóját, kezd megfogalmazódni bennem valamiféle turpisság mégiscsak akad ebben a "véletlen" túlrendelésben. Már majdnem azon vagyok, hogy rákérdezzek szeretné-e ha a Hivatal állná a plusz költséget amit önköltségen kénytelen volt megfinanszírozni vagy mit szeretne; ám a férfi folytatja és egy meglepő ötlettel rukkol elő. A feleslegből vendégeljük meg a Farm lakóit. Magával az ötlettel nincsen bajom, szívesen támogatom az efféle karitatív megmozdulásokat. Igen ám, csakhogy nem ilyen egyszerű a történet.
- És hová gondolta a helyszínt? - Érdeklődöm, kissé hivatalosabb hangnemet megütve. - Remélem tisztában van vele, hogy Fabletown szóba sem jöhet csakis a Farm. - Emlékeztetem arra a nyilvánvaló tényre, hogy a mundik miatt ide beszélő bestiák nem tehetik be a lábukat. Bármennyire is támogatom az ilyesmit, kizártnak tartom hogy a 13. emeleti boszorkányok puszta szívjóságból ingyen álcára pazarolnák azt a kevéske mágiát amit sikerült Hazaföldről kimenteniük. Szőke ebbe egyszer már belebukott, én azonban nem ígérgetek alaptalanul. - Félre ne értsen. Magának az összejövetelnek nem látom akadályát, ha biztosítjuk a megfelelő helyszínt és zavartalan lebonyolításról gondoskodunk. De nagyon körültekintően kell eljárnunk mindehhez. Annyit ígérhetek csupán, hogy a polgármesternek jelzem az Ön által felvetett javaslatot és átbeszélem vele a lehetőségeket. Ugyanakkor kecsegtetni sem akarom semmivel, nem látok rá sok esélyt hogy a városban kerüljön a dolog megrendezésre. - Vázolom neki fel a véleményemet a témában.