A zon kevés órák egyike van, amikor ebédszünet címén megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy a Hivatal kápolnájába vonulok magányosan elmélkedni egy röpke félórára. Fura kettősség ez. Egyszerre taszít a magány és mégis, mégis szükségem van rá. Kell ez a kis pihenőidő, amíg nem a fabulák bajaival kell törődnöm, ahogy egymás után adják a kilincset egész nap a másiknak. És mindegyik tőlem... pontosabban a polgármestertől vár segítséget a problémájára. Nem tudom, hogy ez csak a megszokás-e - hiszen régen, Hazaföldön is audienciára járt a pórnép a királyok színe elé - vagy tényleg ennyire nem boldogulnak a dolgaikkal önállóan, egyedül.  

Néha, egy-egy ilyen hosszú és fárasztó nap után jól esik betérni ide és csöndben befelé fordulni kicsit. ~Amúgy is hajlamos vagyok a befelé fordulásra azt hiszem.~ Mióta rajta kaptam Charmingot a húgommal sokkal csöndesebb vagyok és kevésbé életvidám, mint voltam hajdanán. Akik régről ismernek, talán nem értik miért változtam meg ennyire. A magányban eltöltött évszázadok a Hazaföldön és ideát a mundik világában is nyomot hagytak rajtam. Nem véletlenül csúfolnak jégkirálynőnek vagy munkalkoholistának a hátam mögött. Mintha nem tudnék róla. Persze nem engedhetem meg azt a luxust, hogy reagáljak ezekre a dolgokra, a magamra öltött pókerarccal kell tűrjem, hogy szájára vegyen az egész város. De ez a munka ezzel is jár, és jobban érdekel az, hogy tegyek értük valami igazán hasznosat, mint hogy mit gondolnak rólam vagy ez engem hogyan érint mélyen belül. ~Össze kell tartsam őket, bármi áron!~

Ezek a gondolatok jártak a fejemben az "Edward Bear's Candies" csokoládéját majszolgatva egyetlen bűnös élvezetem ezek a kis bonbonok, amikor nyílik a kápolna ajtaja. Egy fiatal, piros szövetkabátos nő lép be rajta. Még sosem láttam errefelé, már pedig én híresen büszke vagyok rá, hogy minden fabulát ismerek... legalább látásból. Viszont volt egy olyan sejtésem - hívd női megérzésnek, hatodik érzéknek vagy aminek akarod - hogy a lány is egy közülünk. Ahogy hátrafordultam, végigmértem. A ruházata teljesen hétköznapi viselet, némi extravaganciával... a kabátja alól egy lila bársonyfűző kandikál ki, amihez farmer nadrágot húzott. Egész csinos, ugyanakkor kényelmes viselete van. Nem úgy mint az én kosztümöm, ami bár eleganciát és hivatalos megjelenést kölcsönöz - amire szükségem is van - ám rendkívül kényelmetlen tud lenni néha.

Először visszafordulok a kápolna oltára felé, elvégre mi van ha nem is engem keres. ~Ugyan Snow, nem vagy a világ közepe! Ne légy ennyire hiú!~ Feddem meg gondolatban saját magamat. De aztán valahogy viszketni kezd a tarkóm, mintha magamon érezném a tekintetét az idegennek, mintha figyelne. Ismét visszafordulok az érkező felé.
- Igen kisasszony? Keres valakit? Segíthetek valamiben? - Hangom lágy és szívélyes, bár a benne lévő régi, csilingelős vidámság helyét mára átvette valami fáradt lemondás. Tekintetem kérdő, várakozó álláspontra helyezkedem. A kíváncsiságomat minden esetre felkeltette az érkezése. Ha tényleg közülünk való, tudni akarom kicsoda, mikor érkezett és mi járatban van Fabletownban.

K érdő a mondat, amit feltesz mégis határozottan cseng. Őszintén szólva üdítő a sok ingerült fabula után. Újabb kérdés, ezúttal kíváncsiskodó és gyermekien őszinte. Nagyon is emlékeztet TJ-re az ifjú hölgyemény. Arcomra őszinte mosoly kúszik ettől.
- Na de ifjú hölgy, miféle kérdés ez? - Meghökkentő és egyszerre megnevettető a szituáció. Nem tudom meghazudtolni magamat, a régi, ódivatú szavak oly természetességgel kúsznak a számra néha, hogy észre sem veszem magam. - Egyébként pedig hogy úgy mondjam ez munkaruházat, nem az a dolga hogy kényelmes legyen hanem hogy elegáns. Ennek a célnak pedig úgy hiszem megfelel. - Mélázok el.

- Hívjon csak Miss White-nak, mindenki így nevez. - Mosolygok a lányra, akinek az újabb kérdése után kezd megfogalmazódni bennem, hogy azt hiszem én pontosan tudom, hogy kicsoda áll előttem. - Piroska ugye? - Kérdezem meg a gyanúmat, miközben elfogadom a felém nyújtott kezét. A szorítása kifejezetten férfias, de állom és tőlem is egy határozott, nőhöz képest kifejezetten erőteljes kézfogást kap viszonzásul. - Szerintem tegeződjünk, szólíts nyugodtan Snow-nak ha az szimpatikusabb. - Váltok át azonnal egy könnyedebb, kevésbé hivatalos hangnemre. Elvégre nem az irodában vagyunk, most amúgy is a pihenőidőmet töltöm elviekben. Érdekes emberi nevet választott magának, a Ruby-t vagy a Red-et valahogy jobban el tudnám hozzá képzelni, bár való igaz túlságosan is klisés volna.

- Szeretnél letelepedni Fabletownban? - Szegezem neki a kérdést, hiszen ide másért nem nagyon jönnek a fabulák. Mind hazátlanok, akik új otthonra vágynak és valamit megőriznének a régi világból... még, ha ez csak a közösséghez való tartozásban merül is ki számukra. - Vagy csak látogatóba jöttél és átmenetileg maradsz New Yorkban? - Fontos, hogy tudjam mik a szándékai. Mik azok a tervei, amik a közösséget is érinthetik. - Egyáltalán, hogyan sikerült átjutnod Hazaföldről? Bigbytől úgy tudtam, hogy te... nos, hogy nem élted túl a Hódítók előre nyomulását. Mi történt? - Sok város és falu is elesett, köztük az övé is. Pont emiatt meglepő a felbukkanása. Nem tudom, hogy merre járt eddig és mit csinált, miken ment keresztül. Emiatt óvatos kell legyek, hiszen akár még kém is lehet. Viszont nem akarok elhamarkodottan ítélkezni vagy téves következtetést levonni. Most itt a lehetőség, hogy beszámoljon a történtekről és meggyőzzön nem jelent veszélyt a fabulákra vagy Fabletownra.

Sz emöldököm felszakad a lány mondandójára, majd igyekszem tisztázni a helyzetet.
- Félre érted. Ez nem konfekciós, méretre van szabva... de attól még kevésbé kényelmes mint egy melegítő nadrág és egy póló. Csak abban nem jöhetek dolgozni, nem igaz? Elvégre a köztisztviselőknek fontos a megjelenése, pláne ha a polgármestert képviselik a lakosság előtt... - Azt már nem teszem hozzá, hogy minden ruhámat varrattatom és pontosan a méreteim szerint készülnek. Amúgy sem veszek fel mást nyilvánosan mint kosztümöket, a lezserséget otthonra tartogatom. Különben is, mint szólnának Fabletownban ha kiderülne én is mackónadrágban és kinyúlt pólóban mászkálok a lakásban mint bárki más. Romba dőlne az az általam kialakult kép, hogy mindig és minden körülmény közt jól öltözött vagyok.

- Én is szeretem a fűzőket, de inkább a kék színt részesítem előnyben a lila vagy a vörös helyett. Ezek a modern koriak itt a mundiknál kifejezetten kényelmesebbek a Hazaföldön ismertekhez képest. - Fűzöm hozzá éppen ellent mondva annak, amit ő állít és egyúttal alá is támasztva a magam sajátos módján. - Semmi gond, volt már dolgom nálad nyersebbekkel is és látod, még itt vagyok. Valahogy csak túléltem. - Igen, ez bizony egy poén vagyis inkább a béna humorom volt. Minden esetre a lány hangulatában beállt változást regisztrálom magamban, figyelve minden rezdülését és mindazt, amit mond. Ez többnyire a kíváncsiságomnak tudható be, bár kár tagadni hogy van egy jókora óvatosság is bennem ezzel párhuzamosan. Hiszen hiába Piroska van itt előttem a piros köpenyében... mégis idegen az előttem álló fabula. Nem ismerem. És ez még veszélyes is lehet, nem kicsit.

- Jó lesz a Robin. - Hagyom helyben az új, általa választott nevet. Mindenki úgy alkalmazkodik ehhez az új élethez ebben az új világban, ahogy tud. Van, akinek a régi munkája segít elfogadni ezt az új helyzetet, másnak az hogy megtartja a régi nevét vagy épp a névváltás - mint Piroska esetében - és hogy tényleg tiszta lappal kezdheti itt az új életét fátylat borítva a régi életében történtekre. - Igyekszik az ember. - Mondom zavarba jőve a megjegyzésétől, miszerint mindenkit névről ismerek. Bár hajlamos vagyok büszkének lenni rá, hogy mindenkit számon tartok és ismerek névről vagy arcról az ide menekült fabulák közül... nos, ez koránt sincs így. Viszont a mundiknál nem csak az én történetem ismert és örvend nagy népszerűségnek, valamiért Piroska és Bigby sztorija is igencsak felkapott és közismert lett.

A megjegyzésére, miszerint mindketten "jogi személyek" volnánk nem válaszolok semmit. Ha így nézzük, akkor én köztisztviselő vagyok ami azért egy iciripicirit mégis fölé helyez a ranglétrán, ugyanakkor alá is rendel egyúttal. Furcsa kettősség ez, hisz a fabulákat szolgálom, mégis valós - az átlag polgár számára nem létező - hatalommal bírok még akkor is, ha én csak tolmácsolom a polgármester akaratát. Távol áll tőlem a tiszteletlenség, ám mivel King Cole mindent rám hagy és semmit sem csinál csak ha már nem bírja kihúzni alóla magát és muszáj, így eme kijelentésem nem valótlan állítás. De ezt eszemben sincsen Robin orra alá dörgölni. Nekem elég a tudat, hogy felette állok. Különben is, addig jó nekünk amíg nem kell sort kerítenünk rá, hogy bemutassam neki élőben is, hogy mennyire téved ezzel kapcsolatban és valójában mennyi hatalmat birtokolok ideát vagy hol is állok a hierarchiában.

Azonban a lány szavaiból kiérzem a támadó élt, bár gyanítom nem nekem szól ez inkább a múltbéli sérelmeinek melyeket elszenvedett. A hisztérikusnak tetsző kacagásán felszalad a szemöldököm. Fel nem tudom fogni, hogy mi rosszat kérdeztem. Nem értem, hogy miért viselkedik így; amikor én csak egy jogos feltételezéssel éltem a tapasztalataim okán. Ritka ugyanis azon turisták száma, akik ilyen-olyan oknál fogva nem kívánnak letelepedni Fabletownban hanem inkább a maguk útját járják a mundik között.
- Azok után?! Ezt hogy érted? Bocsáss meg, de nem igazán értem a felbukkanásodat, ha így áll a helyzet. Ha nem akarsz New Yorkban élni, miért látogattál el hozzám? - Kíváncsiskodom tovább. Nem hozhat bajt a közösségre, nekem ezt kell szem előtt tartanom. Ha pedig nem akarja betartani a szabályokat ne adja Mesélő még kém is ennek tetejében, nos akkor a személyes szimpátia ide vagy oda... muszáj lesz intézkednem. Senkinek nem fogom hagyni, hogy mindaz amit az évszázadok alatt felépítettünk lerombolódjon bárki által.

Amikor közli, hogy csak átutazóban van ám mégis kiderül New York City lakója felszalad a szemöldököm.
- Nem értelek. Az előbb azt mondtad nem akarsz letelepedni és csak átutazol. Aztán meg azt, hogy te is itt élsz egy ideje már New Yorkban. Most akkor melyik a helytálló? Mert attól, hogy nem Fabletownban laksz, még fabula maradsz és vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartania mindenkinek kivétel nélkül, főleg ha mundik között él és dolgozik. Fabletown is része New Yorknak! A fabulák titkát pedig nem fedheti fel senki a mundik előtt! - Nyomom meg a végét, nyomatékosítva Robinban hogy ha tényleg ezt az életet akarja élni sosem fedheti fel kicsoda valójában vagy mi is a múltja igazából. Mindegy, hogy Fabletownban él vagy New York más részén. Nem sodorhat senkit veszélybe megtorlatlanul.

- Robin ez nagyon fontos, remélem megérted hogy nem korlátozni inkább védeni szeretnénk ezzel a közösséget... - Csak remélni merem, hogy érti és nem kell semmiféle intézkedéshez folyamodnom ez ügyben. ~Egyáltalán honnan szerzett mundi iratokat?!~ Nos, ez engem is érdekelne, ám túl modortalanság volna egyenesen rákérdezni és engem hercegnőnek neveltek nem műveletlen parasztnak. Furcsán megbizsergek, ahogy Bigbyről és a közös múltjukról beszél. A farkassal nekem is sikerült találkoznom, bár én jobban megúsztam mint Piri... csak némi husika bánta a lábamból fizetség gyanánt, hogy megmentett. - Nézd, nem szeretnélek felzaklatni Robin... de a falud elpusztult, senki sem élte túl vagy átállt az Ellenség oldalára. Sajnálom. - Nem tudom, hogy mit mondhatnék még. Igazából sosem szerettem rossz hír hozója lenni, viszont sokszor hárult rám ez a hálátlan szerep mióta hivatalnokként ténykedem a polgármester keze alatt.

- Idő? Nekem abból van mindig a legkevesebb, de szívesen meghallgatom a rövid változatot most is. Úgy cirka 15 percem még maradt a fél órás szünetemből. Vagy visszajössz munkaidő után és elmeséled részletesen? - A homályos fogalmazása felkeltette az érdeklődésemet. ~Vajon mi történt vele odaát?!~ Fogalmam sincsen, ám azt látom rajta így is milyen mély nyomokat hagyott benne a dolog. Valami nagyon rossznak kellett történjen vele, hogy képes legyen így beszélni Hazaföldről... vagy épp Bigbyről. A gyűlölet fellobbanó lángjait minden esetre ki lehet érezni a mondandójából és nem vagyok vak, látom a testbeszédében végre ment változást is. - Robin, tudok valamiben segíteni? - Kérdezem meg végül, hosszas szünet után. Nem tudom meghazudtolni magam, amikor felajánlom a segítségemet. ~Vajon ő sem? Vagy ez az egész csak egy gondosan kitervelt álca?!~