Tyű a rohadt életbe is! Állati kótyagos a fejem, a franc egye meg, hát mit csinálok én alvás helyett, hogy ilyen mocsok szarul vagyok, mikor felkelek. Te jó ég! A lemenő nap már alaposan besüt a roló alatt, egyenesen a pofámba, amit nem díjazok. A fény szétégeti a retinám, én meg jobbra-balra vergődöm, hogy kikerüljek a fény útjából, de elég kevés esélyem van megúszni a dolgot. Legalább fél óráig derekasan küzdök, mire rájövök, hogy lehet nem fetrengeni kéne. Márcsak azért sem, mert nem valami férfias dolog nyüszíteni egy kis napfénytől, meg amúgy is…egy jó órán belül neki kéne indulni és elvégezni egyet a nemes feladatok közül, amikkel megbíznak. Fel is öltözködöm, inget veszek, szakadt farmert, bakancsot aztán rettenetesen marconán bámulok bele a tükörbe, de azt hiszem ront az összhatáson , hogy a hajam pont úgy néz ki, mint, amit épp az előbb rángattak ki a kutya szájából, szóval nem valami ápolt a fizimiskám ezen pedig változtatnom kell, de sürgősen. Ez egy elég új típusú munka, eddig igazából elég szimpla dolgokat csináltam. Kivittem a drogot, felmarkoltam a pénzt, ráijesztettem egy-egy adósra, átvettem jópár kétes árut azok helyett, akik nem szívesen vállalták fel az arcukat, semmi extra, minden egyszerű volt, mint a vajas pirítós, de most…egyáltalán nem olyannak kell lennem, mint eddig. A legtöbb esetben teljesen mindegy, hogy hogyan viselkedem, sőt minél türhőbb paraszt vagyok, annál jobb, most viszont simulékonynak kell majd lennem. Képes vagyok rá, nem állítom, hogy nem, de elég rég volt szükségem arra, hogy valakinek a bizalmába férkőzzek és rávegyem valami olyanra, amit valójában nem akar, pedig régen mennyit csináltam! Végig ezen agyalok, a motoron ülve is csak jár az agyam, majdnem el is ütök egy ostoba tinipicsát, aki épp magassarkúban csámpázik egy zebra közepén, de mindennek ellenére sikeresen megérkezem a Rouge-ba. Mondhatnék rohadt sok mindent erre a helyre, de maradjunk abban, hogy olyan nightclub-os. Mert, hogy az. Mégsem lehet operaházas, mert az elég röhejes lenne, főleg a táncoslányokkal, akik biztos valami tragikus vinnyogásra ráznák a seggüket. Magamban jót röhögök, de aztán már ki is szúrom az áldozatot, épp a bárpultnál áll. Nekem több nem is kell, nyugodt lassú léptekkel sétálok mellé, de eleinte rá sem nézek. Nem is tudom miért várom, hogy magától vegyen észre, mint semmirevaló kontaktot, de ha ez nem történik meg rendelek két italt az egyiket pedig egy félmosollyal a szám szélén oda tolom elé. -Szép estét!-köszönök.