Az iroda nem a legkiemelkedőbbek egyike. Az előtér egy várakozó helység, kényelmes fotelokkal, és egy zárható italos szekrénnyel, mely olcsóbb de finom italokkal van tele.
Az iroda maga már mutatósabb. A bútorzat mind kézzel készített, a bőr fotelektől kezdve, a faragott asztalon át a hatást kiegészítő szekrényekig. Természetesen itt is elmaradhatatlan volt legalább egy festmény, és egy rejtett italos szekrény jelenléte. A festmény Agrabát ábrázolta, mikor minden az övé volt. A rejtett ital szekrény pedig egy rejtek ajtóval volt elhelyezve a festménnyel szemben. Itt csupán a legdrágább, és legkeresettebb italok voltak megtalálhatóak.
Soha nem kedveltem ha valaki nem ment végig egy szerződéssel, de azt még jobban utálom, ha valaki azt hiszi el tud menekülni. Talán elég messze jutott, hogy pénzügyileg tönkre tudjam tenni, Jobban járt volna, ha hagyja hogy azt megtegyem, de talán már elfeledték mi is az alternatív. Ms Morgan. A legjobb bérgyilkos, aki létezik, és e mellett még egy legenda is. Sajnos még nem sikerült rájönnöm, hogy ki, de úgy vélem ez csupán idő kérdése. Hogyan találtam meg? Nos nem nehéz egy drog bárónőt megtalálni, ha majdnem minden drogbandához van köze a dzsinnek. Hogy miért az irodámban várom? Nos sikerült az üzenetet eljuttatnom hozzá, de nem tudom hogy mikor is fog megérkezni a megbeszélésre. Álltalában gyűlölöm, ha valaki megvárattat, de ez most más. Egy eddig előlem is sikeresen rejtőzködő legendával fogok találkozni, ami igen csak nehéz feladat. Ha valaki eltűnik köze van a világ sötétebbik oldalához, és ott semmi sem történik a nélkül hogy előbb vagy utóbb megtudjam. Ha nem lennék teljesen elképedve a képességein. Ritka hogy egy legenda ilyen jó munkát végezzen. A vérszomjasabbak legendák többsége még most is a farmon tartózkodik. Biztos vagyok benne hogy képes lesz elvégezni a munkát, a kérdés csupán az, hogy mennyit kér érte.
Ritka eset az, mikor engedek, és ha egyszer megteszem, biztos lehetsz benne, hogy okkal van. Ha munkát akarsz tőlem, te keresel fel, és nem fordítva. De ha tudod, hogy elég nagy valószínűséggel egy Legenda az illető, akkor tehetsz kivételeket. Azt is tudtam, nagy valószínűséggel nem fog rájönni, ki lehetek, de semmiképp sem lenne jó, ha megtudná jelenlegi tartózkodási helyemet. Kinézetemet nem ismerik, álca bűbájt sem használtam, így a legtöbb ellenbűbáj sem fedné fel a kinézetemet, de az se biztos, hogy tudnak a történetem létezéséről... No persze, ki ne tudna Bloody Maryről! A feltételezés is nevetséges. Arcomra egy réteg smink kerül, hogy még kevésbé lehessen kivenni eredeti vonásaimat. Fekete pulóvert veszek, a kapucni alá gyűröm be szétálló hajamat. Sok dolgom volt, de nem sietek. Tudom, hogy felesleges. Ha fontos neki, megvár - senki kedvéért nem fogom felülírni teendőimet. Gyalog érkezek, hogy ne keltsek feltűnést, nem használom a képességemet, ami lebuktathatna. Tudtam, hogy ha tovább maradnék a kelleténél, jelenlétem kitudódna. Nem kockáztathattam. Azonban kíváncsivá tett, melyik Legendának lenne szüksége a szolgálataimra. Habozás nélkül lépek be a megadott címen álló épületbe.
Ahogy meghallottam a titkárnőmet, hogy érkezett egy új ügyfelem, megkértem, hogy küldje be, és utána menjen haza a mai napra. Nem kockáztathatok meg egy remek üzletet csak azért mert esetleg valaki meg tudja, hogy ki is a személy akivel most üzletelek. Ahogy belépett azt hittem, hogy felrobbanok a dühtől, ~ hogy mer gúnyolódni velem ~ de aztán rájöttem, hogy erre semmi okom sincs. Mind a ketten a hivatal ellen voltunk a magunk módján. Míg ő menekült, és rejtőzött, addig én csupán nagyobb hatalomra tettem szert mint nekik van. Ők esetleg tudják, hogy ki ő, vagy van róla képük, ami alapján most azonnal felismerhetném. Sajnos a fájlokhoz nincs hozzáférésem nagyobb befektetés nélkül, vagy a lámpa tulajdonosának kívánsága nélkül. A védelem körülötte elég volt, hogy a jelenlegi képességeim ellen védjen. – Üdvözlöm Ms Morgan. Foglaljon helyet. Egy italt? – mentem végig a formalitásokon minél hamarabb a lényeg felé haladva, miközben a rejtett italos szekrényemhez léptem, és kinyitottam mutatva a kínálatot.
Nem pocsékoltam formaságokra az időmet, a köszönés teljesen felesleges volt. Megmondtam, kihez jöttem, másra nem is volt szükség. Nem szerettem, ha megváratnak, türelmetlen dobolásba kezdtem ujjaimmal a pulton. Tétlenségemben körülnéztem a helyiségben, míg nem tekintetem megállapodott egy közepes méretű, berakásos tükrön. Ha a zsebemben lévő kézitükör esetleg bármilyen eset folytán elérhetetlen közelségbe kerülne, itt is lesz egy opció. Egy perc múlva elégedett bólintással konstatáltam, a titkárnő el lett bocsátva - az üzlet érdekében a legjobb lehetőség. Egyetlen szó nélkül léptem be az irodahelyiségbe, és biccentéssel köszöntöttem az előttem állót. A felajánlás megvárása nélkül helyet foglaltam egy ülőalkalmatosságban, közben észrevétlenül körbepillantottam. Itt is volt egy tükör. Bloody Mary vagy, mi okod lenne félelemre? - szólalt meg belső hangom, és igazat kellett adnom neki. A megkeresőm arcát tanulmányoztam - nem volt ismerős, de az is igaz, hogy emlékezetes sem nagyon, hétköznapinak tűnt. Ha tényleg Legenda... Figyelmen kívül hagytam a kérdést. - Térjünk a tárgyra - jelentettem ki, hideg hangon.
Elő vettem magamnak egy üveget, letettem két pohárral és öntöttem magamnak, majd úgy tettem az üveget, hogy ő is elérje. – Nem rég egy ügyfelem a szerződésünk ellen ment, és még az előtt hogy minden vagyonától meg tudtam volna fosztani elhagyta az országot, a megmaradt összeget egy „biztonságos” helyre utalta, de jelenleg nem ez a lényeg. – végig mértem a nőt előttem. Miért van az hogy ebben a világban a nagy hatalmú emberek többsége nő? Nos az önmagában még nem probléma, de a személyiségük gyakran az – Itt van minden amit sikerült össze gyűjtenem róla azóta hogy elment. – vettem elő egy nagyobb dossziét tele lényeges információkkal a hol létéröl, és a körülötte dolgozó személyekről. – Nézd át nyugodtan, utána megbeszélhetjük az árat. – jelenleg ő van előnyben, nem tudom hogy ki ő, és elég sokat érne nekem ha eltüntetné azt a patkányt. A hírnevem forog kockán. Természetesen én sem vagyok rossz pozícióban, hiszen egyikünk sem tud ártani a másiknak jelenleg.
Egy Legenda, mely éppen olyan kishitű, mint a halandó emberek. Nem tudtam elrejteni a szám szélén megjelenő gunyoros mosolyt. Ó, hírnév, pénz, emiatt öletni? Legalább valami nemesebb cél lenne! Végül is, nekem mindegy. Az igazi élvezet, az ölés, a marcangolás, a vér úgyis nekem marad, és ez az, ami számít. Na meg persze, el kell dönteni, megéri-e nekem. Szóval külföldi ügyet akarsz a nyakamba sózni... Mire fel ez a nagy mániákus üldözés? Elhagyta az országot, nem mindegy már neked? - Ennyi? - kérdésem szkeptikus volt, enyhe gúnnyal fűszerezve, amit meg sem próbáltam véka alá rejteni. Hátradőltem a fotelban, és keresztbe tett lábaimra támasztottam a mappát. Meglehetősen sok információ volt benne, ami alapján egész elérhető lett volna a megtalálása, ami a külföldi munkáknál elég ritka. Megszállottság jeleit mutatta ez a paksaméta. És mégis, egy ennyire pitiáner ügyhöz engem keres meg? Van bőr a képen Bloody Maryt ugráltatni semmiségekért... Egy pillanatra megfeszültek az izmaim, aztán elernyesztettem őket. Ha ezt meg merte tenni, biztos van elég pénze hozzá. Felnéztem az egyelőre ismeretlen legenda arcába, és keményen a szemeibe néztem. - Mennyit ér meg ez neked? - Hangom tárgyilagos volt, de pillantásom rideg. Ha szórakozni mer...
Ahogy láttam milyen lazán kezeli egyszerre könnyebbültem meg, és kezdtem aggódni. Igen egy legendát bízok meg aki hírhedt a munkásságáért, így a szituáció arra utalt könnyedén kezelni tudja az ügyet, de valahogy ahogy ül, és ahogy viselkedik… egy bizonyos szerencsétlenre emlékeztet, akinek hála most a lámpámat kereshetem. – Én a nagy világban élek, mutatva minden oldalamat, ami nem juttathat börtönbe, és elég nagy hírnevem van. Ha valaki át akar lépni rajtam, azt eltaposom, és nem hagyom, hogy csupán egy szerencsés patkány miatt mások azt higgyék megmenekülhetnek. A cége nagy részét tegnap adtam el, a házát pedig az azt megelőző napon. Úgy gondolom, hogy az abból befolyt 100 millió elegendő lesz. A célra. Oh és még valami. Ha lehet érezzen minél több fájdalmat, és félelmet, mielőtt meghal. Tudja meg hogy nem szökhet meg csak úgy. Szerintem kifejezetten élvezni fogja. Az illető igen sikamlós, és jól tűri a stresszt. Nos igen. Nehéz volt a bőre alá kerülni, aztán közel tíz év után majdnem megszökött csupán mert mikor a rossz ügyfelemmel ment szembe hirtelen elkezdte elveszíteni a cégét, és a vagyonát. A kis féreg azt hitte van bármi esélye azzal a kevés infóval amivel rendelkezett. Azért hogy őt elintézzem még a hivatali tartozásokat is behajtanám, hogy eltüntessem őt.
- Az csakis rám tartozik, ki hogyan végzi - szólaltam meg vészjóslóan sötét hangon, és felálltam a fotelból, arcomat elrejtette a kapucni árnyéka. - Nehogy azt hidd, hogy azért jöttem ide, hogy csak úgy megalázkodjak, és minden parancsodat kövessem. Ne feledd, neked szükséged van rám, de nekem nincs rád. Hátat fordítottam neki, és járkálni kezdtem a kis helyiségben, majd fogtam, és felvettem az üveget az asztalról, hogy mindenféle teketória nélkül meghúzzam. Ahogy a perzselő érzés végigért a nyelőcsövemen, visszatettem az asztalra. - Fontos neked ez a munka, nem? Akkor idehallgass... - Szemeimből továbbra sem tűnt el a veszélyes szikra. - Mindketten tudjuk, hogy igen, és azt is, hogy az a százmillió nem jelent semmit. Nem, nekem más kell. - Hirtelen megálltam előtte, és azt asztalra tenyereltem, csuklyám rejteke alatt széles mosolyra húzódott a szám. Nem tudtam, mit fog reagálni, de azt igen, hogy nálam volt az aduász. Fölénybe kerültem, és sarokba szorítottam. Titkolni sem tudtam volna, mennyire perverz élvezet volt ez. - A Legendádat kérem.
~ Mégis kinek képzeli magát? Azt hiszi, hogy hagyom, hogy fölém kerekedjen csak azért mert ő lenne a legjobb a munkára? Mégis mit képzel? ~ kavarogtak ezek a gondolatok a fejemben, míg ki nem mondta, hogy mit is akar, mikor is elnevettem magam. – A L-legendám? – mondtam röhögve, majd csettintettem egyet, és kígyók kötözték meg őt, biztosra menve, hogy semmit sem tud tenni. – Utána járhattál volna azzal hogy kivel is fogsz üzletet kötni, mi előtt ide jöttél. Szerinted miért engedtem be egy vad idegen legendát az irodámba? Azért mert felkészültem az érkezésedre. Tudod, hogy miért nem tudnak mágiával eltüntetni semmit a hivatalból? Mert le van védve az ott dolgozó mágusok által pontosan úgy mint az én irodám. Se ki, se be. Nos most hogy ezt tisztázzuk mond el szépen, miért is ne tüntesselek el? Én talán nem tudlak téged véglegesen eltüntetni, de képes vagyok elég hosszú ideig eltüntetni téged ahhoz, hogy a bandád halottnak higgyen. A kozmikus hatalmam mindig jól jön, és mikor a mágusként szerzett tudásomat is használom akkor a többség képtelen tenni bármit ellene, akik tudnak azok pedig jól ismert mágusok, vagy mágikus hatalommal bíró személyek. Bárki is legyen ez a nő, ő nem tagja ennek a csoportnak.
Ásítottam egyet. - Bocs, udvariatlan vagyok - jegyeztem meg. - De tudod, épp nem tudom annyira a szám elé rakni a kezemet. Számítottam ilyesféle reakcióra, így cseppet sem lepett meg. Mondanám, hogy a kígyók eredetiek voltak legalább... de nem. Ahhoz képest egész jó próbálkozás mondjuk. - Hogy miért ne tüntess el? Remek kérdés - feleltem, megvonva a vállamat. - Amúgy meg ki mondta, hogy mágiát használnék? Nem minden számít annak, ami rendkívüli. Persze, nem várok el semmit, mágusoknak gyakran nehezükre esik ezt megérteni. Mulattatott a helyzet. Tudtam, hogy a tűzzel játszok, de miért kellene félnem attól, hogy megégetem magam? Nem sok mindent tud tenni. Volt ugyanis egy kiskapu. Iroda... vagyis valószínűleg, az egész épületrész, ami az ő tulajdonában van. Azaaaz... Ha az itteni tükrön keresztül leteleportálnék a lentibe, már hetedhéthatáron túl lennék, mielőtt még esélye is lenne felocsúdhatni. Odalent csak ki kell sétálnom az ajtón. A mágusok általában nem törődnek olyan csekélységekkel, mint zár, azt hiszik, olyan fantasztikusak, hogy nem lenne esélyünk eljutni odáig. - Hogy nem néztem utána annak, hova jövök? Tévedsz, barátom, tévedsz - ingattam meg a fejemet egy gunyoros mosollyal. - Tudod, ha úgy döntenénk, nincs üzlet, és csak úgy minden nélkül elköszönnénk, anélkül, hogy vallanál is, be tudnálak azonosítani. Mágus vagy, de nem nagyon tehetsz semmit itt, anélkül, hogy a Hivatal megneszelné a hatalmas mágikus erőt, és akkor jaj lenne a presztízsednek... - Itt szünetet tartottam, és oldalra biccentettem a fejemet. - Bankár vagy, vagy kegyetlen uzsorás, mindegy igazából. És azokban a mappákban, amit mutattál, azért személyes információ is akadt... Mit ne mondjak, kábé tíz percbe telne megtudnom, melyik Legenda vagy? Túlságosan sokat adsz a látszatra - biggyesztettem le az ajkamat. Az arcát tanulmányoztam, de nem tudtam eldönteni, mi lesz a következő lépése. - Szóval, úgy tudom, szükséged van egy bérgyilkosra. A legjobb itt áll előtted. Neked sem lenne jó, ha egy pitiáner senkinek adnád ki minden adatodat, aztán el is baltázná... Ráadásul, így konkrétan ingyen is kínálom magam. - A szemeibe néztem, amik talán túl sokat is mondtak. - Kihagyhatatlan, once in a lifetime ajánlat.
A reakciója kissé meglepett, de nem mutattam. Szemeiben ülő sötétség és a felőle áradó magabiztosság most először nem növelte haragom. Nem kiharcolt egy csekély tiszteletet tőlem, de attól még nem engedem el könnyedén. Alaposan végig mértem a rabomat. Vérvörös haj, sápadt bőr, és egy tekintet, mely mindent elárul, de nem mond semmit. Oda sétáltam elé, közben minden porcikáját felmértem. Vékonynak, és esetlennek látszik, de soha sem szabad a könyvet a borító alapján megítélni. Kevesen tudnak így elém állni, és nem rettegni a félelemtől. Megragadtam, és állásra kényszerítettem, a kígyóim segítségével. – Ne feledd, hogy a hivatali kutyáknál én sokkal komolyabb személy vagyok. Ők beképzelt mágusok akik azt hitték nincs meg a hatalmam, hogy köztük legyek, és nézz körbe, egyedül hoztam létre azt, amik őt csupán együttesen voltak képesek. Biztosra veszem, hogy téged is alábecsülnek, különben már megpróbáltak volna levadászni. – mondtam ki a valaha volt legnagyobb őszinte dicséretet életem során, majd az egyik kígyóm megharapta. – Ne aggódj, nem fog kárt tenni benned. Ezt követően elengedtem, majd hagytam, hogy vissza üljön, azt követően pedig a béklyóm apránként eltűnt, lentről felfelé haladva. – Ha gondod van a hivatallal szólj nyugodtan. Ők azt se vennék észre ha egy másik bolygóra küldeném őket, bejuttatni valakit, vagy megszerezni dolgokat bentről nem olyan nehéz mint azt hiszik. – mondtam, ahogy vissza ültem a székembe, és öntöttem magamnak egy újabb adag italt. – Addig is várom a hírt a célpont haláláról. – azzal pedig deaktiváltam az irodában felhúzott védelmet.
A kígyó harapása nyomán vér csordult le az alkaromon. Egy pillanatig megigézett a látványa, aztán elszakítottam a tekintetemet. Nagy erőfeszítésbe tellett megállni, hogy ne nyaljam le onnan. Elnyomtam egy önelégült mosolyt; hát most is sikerre jutottam. Egy pillanatra sem volt okom kételkedni ebben. A szerencséje csak az volt, hogy valószínűleg egy ismert Legenda, így elég nehéz lenne megsebezni, különben már rég szétmarcangoltam volna... De egyelőre ezzel is meg kell elégednem. - Hát mondtam én olyat, hogy nem próbált még meg elkapni a Hivatal? Sok idő telt már el azóta, hogy idekerültünk, jó sok idő... - hátradőltem a fotelban, és elmosolyodtam. Elégedetten konstatáltam, hogy elnyertem a tiszteletét. Ez az első lépés afelé, hogy elismerje az erőmet, és elkezdjen rettegni tőlem. De még nem tartunk ott... - Megvannak a magam forrásai, de értékelem a felajánlást - biccentettem. Ezt a csatát hatalmas fölénnyel nyertem, de egy valami még mindig hátra volt, mielőtt az élvezet, a gyilkolás következhetne. Kihúztam magam, testtartásom sokkal merevebb lett, ahogy előre hajoltam. Arcvonásaim kisimultak, mélyen fortyogó indulat vette át a hangulatomat. - De tudod, Mr Radcliff... Egy valamivel tisztában kell lenned. Szeretem... előre kapni a fizetségemet. Biztosíték... - szemeimben szikra lobbant.- Próbálkoztak már, de, hogy is mondjam... nem volt szép végük.
Ahogy kijelentette, hogy még most is ugyan abban a bérben gondolkodik, egy ragadozóhoz illő mosoly ült ki arcomon. Vissza hívtam egy kígyót a korábban eltüntetettek közül. Azt, amely megharapta őt, majd a kígyót egy dossziévá változtattam, és kinyitottam. Ugyan elvesztettem egy módot arra hogy megtaláljam, ez csupán még érdekesebbé tette a magunk kis játékát, és nem is tudta, hogy mire akarom használni. – Nos az üzlet az üzlet, nem igaz? Ha már egy megszegett megállapodás miatt béreltelek fel, akkor én magam nem szeghetem meg, nem igaz Ms. Bloody? – mondtam egy még erőteljesebb mosollyal. – A nevem Jafar. Örvendek a találkozásnak. – mutattam meg Dzsinn formám, egy pillanatra, majd vissza a jelenlegibe. – Egyikünknek sem képes meghalni, hiszen egyikünknek sincs valódi teste. Hogy az üzletet követően ellenfelek vagy társak leszünk e, az csupán rajtad áll. Bárhogy is dönts, én várni fogom az alkalmat. Sokkal szórakoztatóbb vagy, mint az átlagos ügyfeleim. – ezzel pedig az üzletet egyelőre lezártnak tekintettem. Elképesztő ez a nő. Az óta nem szórakoztam ilyen jól, hogy Agraba felett uralkodtam. Elképesztő ez a nő…
Továbbra is a düh uralta a hangulatomat, a tekintetemet, ezért semmi más nem volt látható rajtam. Hogy feledkezhettem meg arról a leprás kígyóról... A vér túlzottan elvonta a figyelmemet. A harapás elég volt ahhoz, hogy tudja, ki lakozik az emberi test mögött. Azonban ez még mindig nem elég - ki tudja, mennyit sikerül összekaparnia rólam, személyem nem egyenlő a legendámmal. A történetemet nem biztos, hogy ismeri, vagy, hogy pontos információk birtokába juthat. Jafar... A név ismerős, de tudtam, alaposabb utánajárás szükséges ahhoz, hogy összetettebb képet alkossak róla. Legendája nem volt több számomra egy kósza, véletlenül elejtett szónál. Ez azonban megváltoztatta a felállást. Nem kockáztathattam többet, túl sok fegyvertény került a birtokába. Identitást cseréltünk, de nem mondhatom, hogy ez egyenlő lett volna - míg neki nem hinném, hogy bármi elől is futnia kéne, viszont bárki előtt elhangzik a Bloody Mary név, végem van. Nem, nem kerülhet kapcsolatba evilági alteregómmal. Kell találnom egy hatásos módszert arra, hogy elhallgattassam... Ha kell, örökre, bármi áron. Szememmel a kezében lévő paksamétát szuggeráltam, de tudtam, hogy itt, saját otthonában, vajmi kevés esélyem lenne elvenni büntetlenül. Ma már így is túl sokat adtam el, nem kockáztathattam többet. A legjobb, ha most visszavonulok. Biccentettem, köszönésképpen, és a célpontról szóló mappákat pulóverem alá csúsztattam. Manuálisan hagytam el a szobát, az épületet, és csak később, egy hosszabb séta után, egy elhagyatott sikátorban vettem elő a tükröt, hogy visszajussak tartózkodási helyemre. A legendámat ismerheti, de a képességem mibenlétét csak sejtheti - pontos működését nem tudhatja meg. És nem is fogja. Amint beléptem a tükörbe, tudtam, hogy mozgalmas éjszakám lesz. Szaggatni akartam, marcangolni, kiadni a dühömet hibázásom miatt, hallani akartam a csont reccsenését, és látni a vér fröccsenését a falon... De egyelőre még meg kellett várnom, míg lemegy a nap.