Én csak Dorothy vagyok. Kansasből. Nincsenek - és sosem voltak - kimondottan nagy igényeim, én csak haza akartam menni - haza akarok menni -, hát olyan nagy kérés ez? Nekem nem kellett a királyság, sosem vonzott sem a pénz, sem a hatalom. Egy egyszerű, falusi parasztlány, ráadásul árva, valljuk be, nem sok igényt támaszthattam az életemmel kapcsolatban, mindig is kemény munkára és tisztességre nevelt a nagynéném. Tiszteletre. Becsületre. Felelősségre. Olyasmikre, mint hogy röhögés nélkül megálljam, amikor egy mozgó locsolókanna egy szív után sír, vagy hogy a szívgörcsöt hozom az állatok királyára azzal, hogy eltüsszentem magam. Az olyan egyszerű örömök élvezetére, mint hogy táncolva járjam a mezőket, és megálljak megpiheni egy fa tövében és élvezzem, szeressem azt, aki vagyok, akármilyen elcseszett is néha. És amikor azt hittem, hogy ennyiből áll az élet, egy tornádó mindent elsöpört, és megmutatta, milyen bátornak lenni, eltökéltnek és szívósnak ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Haza akarok menni. Ha fájt is az élet, csak Toto tudta, hogy sírok - később aztán a többiek is, mikor már felesleges volt tovább leplezni a könnyeimet. Észrevettem, hogy már nem csak a saját honvágyam fáj. Felülkerekedve a saját nyomoromon, nem nyugodtam addig, amíg bele nem erőszakoltam a saját akaratomat másokéba - szívet adtam a Bádogembernek... Bátorságot a Gyáva Oroszlánnak... Dühítettek a komplexusaik. Mert hogy lehetnek ennyire idióták, ugye. Aztán, amikor elérkezett (volna) a búcsú ideje, rá kellett döbbennem, hogy komplexusok ide-oda, már nem az a legnagyobb szépség a napban, hogy önfeledten szaladok végig a kedvenc ösvényemen, hanem hogy ezt megoszom másokkal. Hogy már nem Toto az egyetlen barátom. És hogy én is kellek másoknak. De a Haza...
Ti könnyen dobálóztok olyasmikkel, hogy ölnétek a barátaitokért. Én már öltem a barátomért. Esküszöm, hogy nem akartam ennyire fontos lenni (vagy hogy ők ennyire fontosak legyenek), de anélkül lettek mások érdekei az enyémek előtt, hogy ezt észrevettem volna. Minden véres volt és mocskos, mai szemmel nézve amolyan "köszönjük a részvételt" hentesmunka. Minden csupa vér, az meg még krákogott alattam, fájt a fejbőröm ott, ahol a hajamat próbálta húzni. Sajnáltam, lefogtam a sebet a nyakán, de már nem tudtam megállítani. Összefröcskölt, már nem tudtam, mi vér és mi könny, de az Oroszlánra gondoltam, mániákusan esdekeltem a haldokló bocsánatáért. De az Oroszlánra gondoltam... Mert én voltam a felelős mindig. Én vagyok a felelős. Nekem kellett volna vigyáznom rá(juk). Csak rám számíthattak. Nem akarok rosszat, én a légynek se... Csak... hagyjatok élni bennünket.
♔ Az öltözködés, a smink és a hajviselet sokadrangú dolog volt mindig is az életemben, szóval nem költök litániákat a mindenféle módon fölé-s-alá hulló tincseimről. Kényelmes vagyok. Ha színházba mennék, biztos szép ruhát vennék fel. Ha "dolgozom", praktikusan öltözöm. Ha leugrom a boltba cigiért, magamra aggatok valamit, amit valaki a legközelebb hagyott. A kedvenc ruhadarabom a régi cipellőm, de az sem azért, mert olyan kimondottan divatos. Az otthonra emlékeztet. És persze... hasznos is. Az alkatom valahol az átlagos és a vékony közt váltakozik. Ízlés kérdése, azt hiszem. De egyébként is, nem teljesen mindegy? Számodra egyébként sem vagyok más, mint az ikszedik elítélt. A korlátolt higiéniás környezet és a ruhaválaszték nem pont előnyös, ha épp kicsípném magam.
Egyszer volt...
Annak a történetnek még boldog véget hazudtunk. A kansasi házat felkapta a tornádó, és úgy döntött, egy másik dimenzióban köp ki magából a Hazaföldön. Te még a felét se tudod annak a sok marhaságnak, ami ott történt velem, velünk. Hiszen ekkor ismerkedtem meg a többiekkel, és Óz lebuktatása után ugyan hazatértem Kansasbe, de valami mégis hiányzott. Miután megtudtam, hogy akár Kapuk nélkül is tudok utazni a dimenziók közt a cipellőmmel, minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. Közösen rendbe szedtük az Óz által kavart szart, hogy szépen mondjam, és ahelyett, hogy Kansasben kerestem volna magamnak férjet, és arra tettem volna fel az életemet, hogy odaadó feleség és anya legyek, Óz Hercegnőjévé váltam gyakorlatilag úgy, hogy észre sem vettem. Az egész idill csak addig tartott, amíg az Ellenség ránk nem talált, és el nem foglalták Óz Birodalmát Kansasszel együtt. A háború egészen addig ismeretlen volt számomra, miért is kellett volna nekem olyasmiken gondolkozni, mint háborús stratégia és egy megfelelő haderő kiépítése? Meg aztán, miféle haderőt lehetett volna kiépíteni egy birodalomnyi 110 centis bagázsból? Hagyjuk. Ennek a tornádónak most neve is volt, és úgy kapott fel engem és a legjobb barátaimat, hogy egy szemernyi esélyt sem hagyott a visszatérésre. Sok minden változott az évszázadok alatt, de egy gondolat sosem veszett ki. Megint haza akarok menni.
KÉPESSÉG: ♔ TELEPORTÁLÁS Amennyiben cipellőit viseli, annak sarkait háromszor összeérinti és kimondja a célállomás nevét, képes a teleportálásra - beleértve azokat, akikkel fizikai kontaktusban van. A használat 10 Bűbájpontba kerül.
♔ BELSŐ IRÁNYTŰ A Belső Iránytű egy ösztönös képesség, amivel az esetek nagy többségében Dorothy képes megtalálni a helyes utat a céljai, vagy az általa keresett személy/tárgy felé. A képesség nem működik bűbájjal elrejtett/álcázott személyeken, tárgyakon vagy helyeken, és akkor sem, ha például felfokozott érzelmi állapotban képtelen a koncentrálásra. (referencia: a sárga köves út)
Tomboló igazságérzettel ültem a Könyvtárban. Duzzogó gyereknek tűnhettem, bár ennek a dacnak súlya volt. Azt hittem, hogy mások talán nemesnek gondolják majd azt a sziklaszilárd elhatározást, amit én elfogultan csak motivációként emlegetek, de tévedtem. Méghozzá nagyot. Mégis elhittem, hogy valami Nagyobb Jó látja és értékeli a szenvedéseimet, és ha eljön majd a megfelelő idő, vissza fogom kapni még. - Tehát maga a 'Silverslipper' kódnéven tevékenykedő orvgyilkos, azaz Dorothy Gale, Óz Birodalmának Hercegnője? Miért pont Silverslipper? - A Silverbullet már foglalt volt. Szinte érdektelenül rántottam meg a vállam, mintha nem számítana. Kitartóan véstem saját tekintetemet a hivataliéba, látszott rajta, hogy nem elégedett a válaszommal, de mindketten tudtuk, hogy a kérdésének semmi köze sincs igazából az ügyemhez, és csak a saját érdeklődését, azt a fene nagy kíváncsiságát akarta kielégíteni vele. - Tisztában van azzal, Miss Gale, hogy amit elkövetett, az itt, a Földi dimenzióban is bűncselekménynek számít? - Tisztában. A szívem egyre erőteljesebben kezdett zakatolni, nem tagadom, közel jártam ahhoz, hogy elsírjam magam. És bár nem láttam magamat kívülről, sokban mertem volna fogadni, hogy rákvörös fejjel ültem tovább a kihallgatószékben. Az elmúlt évek, a jelen és a bizonytalan jövő egyszerre kavargott a gondolataim között, nehéz volt fogást találni rajtuk. Megrándult a szám széle. Sikerült egyáltalán a feltámasztás? És ha igen, akkor hol van most? Mi lesz vele nélkülem? És hol vannak a többiek? Amikor megfogadtam, hogy leszámolok mindenkivel, akinek köze volt ahhoz, hogy elvették őt tőlem, tudhattam volna, hogy előbb-utóbb eljön majd ez a perc is. Mindegynek kellett volna lennie. De mivel ott, a Könyvtárban ülve nem tudtam semmit, az előre kalkulált higgadtságom csendes, gyilkos pánikká kezdett összeállni a gyomromban. - Maga segített megszökni a Farmról egyes bestiális legendáknak, név szerint, A Gyáva Oroszlánnak... - Igen. És maga volt az, aki megölette? Gyorsabban vágtam rá, mint hogy befejezhette volna a mondatát. Kissé elkerekedtek ugyan a szemei, de nem felelt, ennek ellenére kezdő hülyeség lett volna ezt elkönyvelni egy szilárd igennek. Tudtam, hogy innen már nem tudok még egyszer meglépni, vagy ha igen, a biztos halál várna rám, ami pedig egy olyan luxus, amit egyelőre nem engedhettem meg magamnak. Addig nem, amíg mindegyiküket biztonságban nem tudom. - ....és tette mindezt annak teljes tudtában, hogy az első találkozásunk alkalmával ismertettem Fabletown és a Farm törvényeit a bestiális legendákkal kapcsolatban. - Már akkor is megmondtam, hogy nem kívánunk Fabletown rendelkezései szerint élni. Mégis, mire számítottak? Idióta. Ha valaha azt hitte bárki, hogy csak úgy hagyom, hogy bevágják Őket a Farmra, mint holmi közönséges állatokat, már az elejétől tévhitben élte az életét, bármennyire is utálok másoknak csalódást okozni. Maradt hát a további menekülés. Sikátorok, matracok, a bizonytalan lét, a hamismámoros lét, de jó volt. Jobb volt, mint ez az életnek csúfolt végtelen, amiből egyikünk számára sincs menekvés, pedig a Történetírók tintája már réges-rég kifogyott, ami a mi emlegetésünket illeti. - Maguk rosszabbak, mint az Ellenség valaha is lesz.
***
Addig nem jutottam el, hogy legendát öljek. Így a büntetésem csupán a Farmra való száműzetés és közmunka lett, mivel még nem vagyok visszaeső szabályszegő, sikeresen megúsztam az azonnali Kútba vetést. Remek. Persze minden vagyonomat lefoglalták, amit sikerült összegyűjtenem az oroszlánmentes évek alatt. Kellett pénzt, talán több is, mint amennyit végül sikerült összekapargatnom, kivájnom mások torkából, és a könnyeimbe temetnem bele. Nem vagyok gonosz. Minden reggel erről próbálom meggyőzni magam, ahogy a Nappal együtt felkelve a földekre vonulok. Én csak haza akarok menni. Valami belső hang azt súgja, hogy eljön még az a nap, a méltóságot pedig, amit sosem hagyhatok el, arra kell használnom, hogy elviseljem mindazt, amit a Farm rabjai közt szánnak nekem. A kimerült, combizom-remegtető estéken a jövő árnyékai járnak táncot. Mit kell még tennem, ha kijutok innen? Kit kell még megkeresnem, és vajon merre induljak? Minden nap egyforma és monoton. Egyforma elhatározással kezdődik, és egyforma kétségek közt ér véget. Meg tudom csinálni, meg fogom csinálni. De vajon lesz-e kiért, vajon kitart-e addig a ragaszkodás, amit az Idő és a Távolság olyan előszeretettel csonkítanak meg?
Még egy nap. Még egy lépés a remény sárga kövekkel kirakott útján.
Hazafelé.
Finomhangolás
♔ CÉLJAIM ♔
Kibírni ép elmével és testtel a Farmon letöltendő büntetést. Megtalálni/feltámasztani mindenkit a Csapatból, és hazamenni velük Óz Birodalmába. Addig pedig azon morfondírozni, hogy miként lehetne megszabadulni az Ellenségtől. Tartani a lelket Oroszlánban.
♔ KAPCSOLATAIM ♔
♔ A GYÁVA OROSZLÁN ♔ BÁDOGEMBER ♔ MADÁRIJESZTŐ ♔ TOTO ♔ WICKED WITCH OF THE WEST ♔ GOOD WITCH OF THE NORTH ♔ A HIVATAL ♔ A FARM RABJAI/SZEMÉLYZETE (♔ HAMUPIPŐKE)
♔ FELAJÁNLÁSAIM ♔
Jelenleg nem sokat tudok adni, de ha ez változna, nyugodtan keress meg, ha esetleg el kellene tenni valakit láb alól. Jelige: piszkos munka, tiszta kéz.
Egy merőben más Dorothy-t láthattunk, mint akit a mesekönyvek lapjain ismerünk, mégis tökéletesen ismerős volt és az útja eddig a pontig tökéletesen világos és megérthető. Alig várom, hogy láthassam a karakter további útját és, hogy sikerül-e elérni a felvázolt célokat. Azt kell mondjam, hogy a karakterlap végére érve sikerült elérned, hogy kimondottan érdekeljen ennek a lánynak a sorsa. Ez a sok düh, dac és akarás sok érdekes aspektust fog megnyitni a játék szempontjából, amit kíváncsian várok.
Az előtörténet szép, kerek egész a jellemleírással és a legendás háttérrel. Élvezet volt fürdőzni Dorothy érzéseiben, a hús-vér emberi reakciókban, mert bár lelombozó volt mindaz, amit olvastam, de hatással volt rám és így is ott hagyott egy kis reménysugarat a szemem sarkában, épp csak a periférián. Izgalmas, lehetőségekkel teli, így én sem foglak tovább visszatartani.
Foglalj avatart, képességet és legendát, majd egy bűbájt... de ismered a járást. Fel a topánnal és nyomás játszani!
Kezdőlap
