i'll move to paris, shoot some heroin and fuck with the stars
életkor: úgy 36 körül nem: férfi foglalkozás: semmi különösebb pb: Pete Doherty
eredeti név: A Gyáva Oroszlán - de ez kicsit hosszú és pejoratív, ha lehet, maradjunk a Bailey-nél csoport: számkivetett lakhely: A Farm attitűd: too punk to die
alcsoport: beszélő állat
Kívül, belül
♔ Az utóbbi években eléggé a padlón van. És ezt most nem feltétlenül képletesen kell érteni – tényleg ritkán látni úgy, hogy nem a Farm valami csendes zugában heverészik és úgy elvi alapon is utál és megvet mindenkit. Tudod, vannak azok a figurák, akiknél már valamikor az anyaméhben félremennek a dolgok, aztán ahogy telnek-múlnak az évek, nem tudják magukat igazán helyre kaparni. Aztán egyszer csak valami hideg, sötét, novemberi hajnalban, mikor a lecsapódó pára épp minden fűszálat vízbe fojt, felkelnek arra a kínzó gondolatra, hogy az egész életük tökéletes el van baszva. Na, ő például ilyen. Már a Hazaföldön, Óz Birodalmában sem volt éppenséggel megelégedve magával. Tudod, volt az a gyávaságnak nevezett, állandó szociális szorongása, jó adag önutálattal keverve, az önutálatból pedig jött a szinte magától értetődő önsanyargatás… A Hazaföldön főleg csak gondolatban, szavakkal, de mióta a Földi Dimenzióba került, volt már rá példa, hogy… --- hogy, hogy, hogy? El tudod képzelni, nem? Hát szóval nem egy túl szociális lény. Fontos neki, hogy mások mit gondolnak róla, de mivel elég torz (vagy torz ez tényleg?) önképe van, nagyjából van egy elképzelése arról, hogy milyen gondolatok létezhetnek róla mások fejében, amitől végül csak még inkább rosszul lesz, végeredményben pedig ott lesz, ahonnan kiindultunk – fekszik a padlón, fuldoklik az apátiában és naponta hét-milliárd jelenetet futtat le a fejében arról, hogy mennyire-mennyire röhejesnek gondolnád, ha ebből valaha is megpróbálna kitörni. Egyébként olykor rendkívül agresszív. Mivel meggyőződése, hogy utálod, eleve ritkán közeledik barátsággal és szeretettel feléd. A fekete humor császára. Nyersen eszi a húst. Tényleges funkcionalitásra nem csak azért nehéz rávenni, mert nincs benne túl sok motiváció rá a lelki bajai miatt, de ráadásul még – hímoroszlán létére ugyebár – lusta is. Az Óz Földjéről elszármazott lények – és különösen ismert bajtársai – felé azonban van egy erős, szent és fontos kötődése.
♔ A Földi Dimenzióban alapalakjában tökéletesen oroszlánformájú afrikai oroszlán külseje van. Bozontos sörénnyel, pamaccsal a farkinca végén, négy hatalmas manccsal, izmos testtel, a kelleténél talán szomorúbb tekintettel. Határozottan zsemlemorzsa színű. Van pár sebhelye is – van, ami az általános oroszlánlétből származik (végsősoron vadállatról van szó, azoknál előfordulnak az ilyenek, nézd meg bármelyik Nat Geo dokumentumfilmet, ha nem hiszed), van, ami… hát nem abból. Korábban hozzájutott álcázóbűbájhoz (és azzal sikerült mindig ugyanazt az alakot felvennie – get over it), úgy olyan középkorú, kicsit darkos fickónak tűnt. Sötét haj, karikás szemek, szögletes áll, kicsit testesebb megjelenés – nem feltétlenül volt vonzó (sőt!), de végső soron jobb volt, mint a semmi.
Egyszer volt...
Óz Birodalmának leghíresebb Oroszlánja volt. Az ottani állatok királya – aki hát ugye megbukott király létében szociális zavaraival. Majd jött a jól ismert önsegítő trip-je Dorothy-val, a Bádogemberrel és a Madárijesztővel – szépen elzarándokoltak Óz Varázslójához, aki (mivel egy elég szar, voltaképpen hatalom mentes varázsló volt) megoldásként azt javasolta neki, hogy igyon meg valamit. Na most, a történet szerint a happy end abban állt, hogy megitta azt az akármit, amitől aztán nem változott tulajdonképpen semmi sem, csak az önképe – és végre egy picit jobban érezte magát, felfedezte belső értékeit és miegymás. Aztán a későbbi Óz történetekre ezt a felfedezést sokszor elfelejti – és mire az földi dimenzióba ért, végső soron belátta a Varázsló tanácsának valódi esszenciáját: igaz, hogy minden szar és semmi se jó, de hát igyál valamit, aztán majd hátha kevésbé érzed szarul magad.
KÉPESSÉG: Tud dorombolni, és ha nagyon-nagyon szükséges, vadászni is. Mondjuk egyik sem igényel varázslatot, de mindenképp csodaszámba megy.
A Földi lét
1978. ősz, a Farm - Hát te meg hol a szarban voltál? - Ennyit késtem? - Csak néhány… - …évet. - Ja, hát… bocs, egy kicsit… meghaltam.
1968. nyár, Bronx - Szóval... - Ezt a nyakadba akasztod. - És aztán? - Elbúcsúzunk. - Csak így? - Hozzá csaphatsz egy köszönömöt. Ízlés dolga. Végül is fizettetek, a többi egyáltalán nem érdekel. Egyénként nem nagy cucc. Vagyis de, mert négy mancsról két lábra állni messze nagyobb kihívás, mint aminek te először gondolnád. Hetekig tartott megtanulni járni, például. De akkor és ott, néhány roppant jelentőségteljes pillanaton belül eltűnt a sörény, a karmok visszahúzódtak, a helyükben kézfej teremt, a sárgás, sűrű bundából, ritka, de igen csak sötét szőr lett. A látásom is megváltozott. A hallásom is. Minden eltompult, csonka lett – mondhatni pont olyan, amit más talán emberinek nevezne, nekem inkább idegen volt. Guggoltam a földön, a nyakamban egy bőrszíjra kötött fiolával és jobb híján csak pislogtam. De ha ettől eltekintünk, igazán nem nagy cucc. - És honnan szerzek… öhm, ruhát? - Hát, az már a te bajod, cicus.
1969. tél, valahol New York államban A menekülés közben a legnagyobb előnyünk az volt, hogy a Hivatal emberei nem is igazán tudták, hogy pontosan mit keressenek. Nem, nem azt mondom, hogy tökéletesen asszimilálódtunk, szó sincs ilyesmiről. Ha két szóval kellene az emberek között eltöltött időnket jellemezni, akkor a biztos bizonytalanságot mondanám. Dorothy szerint New York semmiben sem hasonlított ahhoz a Kansas-hez, amit ő ismert. (Ami nem is meglepő, merthogy egyáltalán nem Kansas-ben vagyunk, Dorothy.) Mások voltak a boltok, a könyvtárak, a férfiak, a nők, a ruhák, a közvilágítás és a közszájon forgó káromkodások is. Másrészről meg muszáj volt úgy tenni, mintha otthonosan mozognánk benne, mert nem, nem szabadott kockáztatni, hogy esetleg ránk találjanak, aztán meg visszadugjanak a Farmra. - Hát, szóval te se ezt vártad, ugye? – kérdeztem, de mielőtt még válaszolt volna, végig dőltem a pincében ledobott matracon. (Nem tudom, eredendően kinek a pincéje és kinek a matraca volt – az igazat megvallva maga a matrac koncepciója is egészen új volt.) Egy halom cigaretta csikk tőlem jobbra, meg egy félig üres borosüveg. A plafont bámultam. Magamban dúdoltam valami új dalt (jó, ha egy tucat nóta létezett Óz Földjén, ebben a világban viszont egy tucat dalt egy ember meg tudott írni akár egy nap alatt – ráadásul rendkívül fülbe mászó dalokat), közben a nyakamban függő kis üvegcsét piszkáltam. Számolgattam, meddig tarthat még a hatása, de akárhányszor megpróbáltam megsaccolni, mikor tűnik el az emberi álcám, mindig az jött ki eredményként, hogy valamikor holnap. Ettől meg pánikba estem, és nem mertem mondani egy rohadt szót sem. Maradtam fekve, a plafont bámulva, aztán mikor Dorothy végre elaludt, felültem, és őt néztem reggelig. Mikor nap felkelt, én lefeküdtem. Mire felébredtem, visszanyertem az alaklomat.
1972. tavasz, New Jersey - Jézusom! Joe! - Mi van már, Mary? - Egy oroszlán mászkál az utcán! - Aludj vissza, Mary! - Joe… komolyan beszélek. Joe! - Azt a kurva! - Mondom! - Gondolod, hogy a cirkuszból szökött meg? - Nem, ők… ők csak májustól vannak itt. - Talán az állatkertből lépett meg. - Manhattan-ben van a legközelebbi állatkert, Joe. - Ja, hát… - Mit csináljunk? - Aludjunk vissza. - Nem kéne hívni a rendőröket? - Mit tudnának csinálni? - Katasztrófavédelem? - Nem tudom. - Valakinek szólni kéne.
Valamikor a hatvanas években, Fabletown - Szóval az Ellenség elérte Óz birodalmát is. - Aha. - Hogy jutottak ide? - Hát… ez egy hosszú sztori. - Semmi gond, csak… mondja, ahogy jön. - Öhm, csak tudja… Izé. Amúgy hol fogunk lakni? - Természetesen mindenről gondoskodni fogunk. Önnek… öhm… - Igen? - Szóval ön… önnek ez az egyetlen alakja, ugye? - Parancsol? - Csak, tudja, vannak, akik képesek… mármint, ne vegye sértésnek, Uram, de… maga egy oroszlán. - Miért sértődnék meg ettől? - Nos… hát, ez a világ egy kicsit máshogy működik, mint... Hogy magyarázzam el? Hát… szóval… ugye, a feljegyzések szerint Miss Dale meglepődött, mikor önnel, mint beszélő oroszlánnal először találkozott. - Öhm… - Feltételezem, Miss Dale egy ehhez hasonló dimenzióból jött. Ugye? - Hát… Kansasből. - Biztosan. A lényeg, hogy… az ilyen jellegű dimenziókban nem szoktak oroszlánok a szabadban élni. Legalábbis tudomásunk szerint az Egyesült Államokban – tudja, ez ennek a helynek a neve, igen-igen, tudom, hogy rémesen cseng – biztos, hogy nem. - Vagyis? - Vagyis maga sem fog a szabadban élni. - De… - Van viszont egy sokkal jobb alternatívánk. - De…
1978. ősz, a Farm - Mi az, hogy meghaltál? - Hát… nekem is csak úgy mondták. - Nem is emlékszel? - De… vagyis… nem. Nem egészen. Nem biztosan. - Ne is haragudj, de ha engem kinyírnának, én azt azért biztosan megjegyezném. - Volt valami tűz. - És? - És ne haragudj, de igazán… semmi kedvem beszélni róla. - És ha meghaltál, hogy-hogy nem vagy… bocs, hogy ezt mondom, de… halott? - Hát… gondolom, valaki élve akart. - Téged? Minek?
Finomhangolás
♔ CÉLJAIM ♔
A céljai leginkább abban merülnek ki, hogy ne a Farmon dögöljön meg – vagy pont, hogy de, de akkor minél hamarabb (win-win). Másrészt, nyilván, ha megerőlteti magát, lehunyja a szemét és miegymás, még – már csak úgy saját magával bennfentes poénként - ábrándozik bizonyos nemes célokról (visszafoglalni Óz Földjét, blabla) vagy más, klasszikus célokról (pénz, hatalom, nők), de persze egyik sem az, amire igazán szüksége van. Egy forró fürdő és egy hosszú ölelés például mindennél többet dobna rajta.
♔ KAPCSOLATAIM ♔
Dorothy Dale, a Bádogember, a Madárijesztő, Óz Varázslója, Totó kutya, sőt, bárki az Óz történetekből, azon kívül minden Farm lakó.
♔ FELAJÁNLÁSAIM ♔
A Farm beat/punk költész körének alapítója. Mivel a hatvanas évek amerikai szubkultúráit a farmlakók közül kevesen tapasztalták meg (ő is csak azért, mert az idő tájt szökésben volt) feltehetőleg az egyetlen állandó tagja is – de persze örömmel fogad másokat a körében.
Adatok
típus: saját forrás: Óz, a nagy varázsló + képregény alapos halálért kitt-katt
Jaj, de jó kis olvasmányos karakterlapod van, csak úgy végigsuhantam rajta és minden betűjét élveztem. El is mondom neked miért. A karakter szépen átgondolt, akkor is ha kisujjból írtad, annak tűnik. Szeretem a keretes szerkezetet, leginkább akkor ha van értelme és itt van. Felfedeztem a kis nüanszokat az előtörténetben, amik arra késztettek, hogy belehelyezkedjek a karakter lelki világába és kellőképp depressziós legyek a végére. De lehet, hogy csak a szomorú oroszlán képe a fejemben hatott, mert hát ki tudna ellenállni egy szomorú cicának, ugyebár. Mindenesetre köszönöm az élményt, amit szolgáltattál.
Meg én kimondottan szeretem az anti-hősöket, de a szubjektív ízlésem ellenére is összeszedettnek és tökéletesen világba illőnek tartom, amit letettél a virtuális asztalra. Így arra szeretnélek megkérni, hogy foglalj avatart, legendát, válassz egy bűbájt 100 BP-ért vagy alatta és küldd el Foxnak.
Kezdőlap
