1 találat

A saját kényelmemet szem előtt tartva még mindig korainak címkézem ezt az időpontot. Hogy is mondjam, hogy Te, egyszerű ember is megértsd... Képzeld el, hogy felkelsz, és a reggeli kávéd mellől rángatnak el egy fontos, üzleti találkozóra. Ott kell lenned, mert muszáj, de miközben beszélsz és próbálsz értelmet sugározni abból a két lyukból, amit szemnek nevezünk, a fejedben az új mosópor reklámjának nemzetek által gyűlölt, tingli-tangli szlogenje és betétdala pörög ismétlésen. Lássuk be, nehezen indul a nap.
Természetesen hozom a tőlem jól megszokott formámat, és kések, mert hát jön még erre az egészre a külcsín, meg az a tömegközlekedési macera, telve a tavasz izzadtságának bűzével. Ezek után komolyan felemelő az átható olaj és lassú halál szagába beburkolózni egy gyorsétteremben.
Mindkettőnket megkímélem a felesleges ijesztgetésektől vagy átverésektől, még nem vagyok kellően friss és üdve szellemileg ahhoz, hogy az évszázad cselét produkáljam Cicó kedvéért - na nem mintha nem állna szándékomban alkalomról alkalomra lenyűgözni a briliáns stílusommal, de hiszem, hogy erre más módszerek is akadnak.
A nihilizmus fáradt ritmusára himbálva a testem ballagok a pulthoz, és egy - ehhez képest - hirtelen mozdulattal csapom fel a könyököm a pultra Cicó mellé, halántékom a tenyerembe fektetve, mint egy diák, aki már becsengetéskor kétszer halálra unta magát a tanórán.
- Lesz még két Bitang-burger, nagy kólával, jég nélkül... és egy Vanília-álom pite. Írja a hölgyéhez.
Vigyorodom el, először a kiszolgáló fiúra - aki szemmel láthatóan jobban értékelte a Macskahercegkisasszonyt, mint engem -, aztán természetesen az emlegetett hölgy is kap egy üdvözlő mosolyt. Néhány pillanatig szinte vesébe látó figyelemmel fixírozom fel és alá, majd lusta megjegyzésemet már neki szánva lököm el magam a pulttól.
- Látom, fogyózol.
Természetesen ironikusnak hat a megszólalás, mert hát, míg idebattyogtam, volt szerencsém hallani az általa leadott rendelést is. Na de, ki vagyok én, hogy ítélkezzem, ugye?
- Leülünk?
Kihúzom magam, és vagyok olyan gáláns, hogy tenyérrel a plafon felé nyújtom Eloise felé a kezem, mintha csak báli táncra kérném fel, és szándékomban is áll úriember módjára egy üres asztal felé vezetni. Az ilyen eseteket végiggondolva valójában pontosan érzem, hogy miért nem szívlel a legendák többsége, igazán nehéz lehet kiigazodni egy olyan úriemberen, aki protokollra fittyet hányva van pontosan tisztában a saját lehetőségeivel, és már-már a pofátlanság határát súrolja.
- Csinos vagy. - jegyzem meg mintegy mellékesen, ha sikerült így vagy helyet foglalnunk, amíg a hadseregnyi mennyiségű vacsorára várunk - Legalább is egyelőre. Mi a baj? Csak nem vagy depressziós?
Kérdem összevont szemöldökkel, mert hát, tudom én, milyen az, amikor a nők evésbe fojtják a bánatukat, és bár nem verem nagy dobra, igen csak bánnám, ha Cicó megszűnne esztétikailag kellemes látványt nyújtani a cseppet sem diétás étrendje miatt csak azért, mert valami pojáca páros lábbal ugrál a szilánkosra tört szíve darabjain. Bocsánat! Szeretem szép dolgokkal körül venni magam, még akkor is, ha nem az enyémek. Múzeumba sem azért jár az ember, hogy aztán minden festményt hazavigyen magával. És mindeközben szemmel láthatóan mintha elfelejtettem volna, hogy valójában miért is vagyunk itt, ebben a meghitt sültkrumpli szagban, amit egy hétig moshatok majd ki az öltönyömből.