"...and I'd lock it with a zipper, If I only had a heart..."
életkor: 38-nak tűnik nem: Férfi foglalkozás: - pb: Milo Ventimiglia
eredeti név: Bádogember csoport: Számkivetett lakhely: Farm attitűd: Semleges
alcsoport: Sidekick
Kívül, belül
♔ Olyan vagyok, mint a hagyma. Kicsi, szőrös és megríkatlak? Kérdezhetnéd. És valahol igazad is lehet - amikor emberi alakban vagyok - , de nem erre gondoltam. Réteges. Kívülről nem különbözök a legkevésbé sem tőled, próbálok kétségbeesetten a felszínen maradni, élni az életem, úgy ahogy azt lehetséges, minden helyzetből a legjobbat kihozni és mindenben meglátni a szépet. Mert, ha nem próbálnám, akkor már felakasztottam volna magam. Ne hazudj, sírtad már álomba magad, voltál már magányos, akkor is, amikor barátok vettek körbe és féltél már attól, hogy mit hoz a holnap, hogy hová tartasz, hogy honnan jöttél és, hogy az befolyással van a jövődre, ha akarod, ha nem. Ha pedig riadtál már fel éjszaka arra, hogy nem érzed a szívverésed, ha rozsdásodtál be és álltál hónapokig az esőben tehetetlenül arra várva, hogy valaki majd egyszer felfigyel rád és segít, ha pontosan tudtad, hogy valami elemi szükséglet hiányában vagy, ami elválaszt a többiektől... akkor üdvözöllek a következő rétegemben. Belecsimpaszkodok minden apróságba, ami szép, ami jó, vagy ami valamiféle érzést generál bennem. Mások azt mondják szentimentális vagyok... mert másoknak természetes, hogy van szívük. Én csak az imitációja vagyok egy embernek, egy bádog másolata valami tökéletesnek, egy olcsó hamisítvány. Emberként is tökéletlen, mert bár van szívem, de honnan tudom, hogy amit érzek nem csak az igyekezet eredménye, hogy olyan legyek, mint a többiek? Hogy lehetek bármiben is biztos? Mi van ha átok súlyt? Vagy egy emberi betegség kerített hatalmába? Mi van, ha a másolt szív helyett valami más hibádzik? Én, mint individuum létezek, vagy csak valaki más életét bitorlom, amikor emberi alakot veszek fel? Nagyon sok a kérdés. Ezeket minden bizonnyal nem fogom feltenni neked. Mint mondtam, a felszínen olyan vagyok, mint te. Udvarias, előzékeny, segítőkész, jó hallgatóság. Bizonyára jól választottam emberi alakot is, mert az lehetővé teszi, hogy gyönyörű nők és férfiak társaságát élvezzem. Nem teszek különbséget. Képes vagyok sírni a szépen, tudlak isteníteni, amiért nem csak szép vagy, de egy teljes egész, nem úgy mint én. De mint mondtam, én mindenkiben képes vagyok meglátni a szépet, ha gyönyörű hangod van, lehet megkérlek egyszer, hogy énekelj nekem és én elbűvölve foglak hallgatni. Gondolhatnád, hogy az élvezeteket hajszolom, hogy gyenge akarattal és egy gyermek tágra nyitott tekintetével vagyok megátkozva. És nem tudom... lehet, hogy igazad van. Többször is gyengébbnek bizonyultam annál, mint amilyennek lennem kellett volna, de mindig volt, aki felkaroljon, megolajozza a rozsdás bádogembert, ezzel újra és újra felszabadítva...egy kicsit.
♔ Leginkább olasznak tűnök, ha be kellene lőni az emberi alakom rasszát, ezért is vettem fel valami olyan hangzású álnevet. Ezzel pedig jár a sötét haj, amit általában kicsit hosszabbra hagyok a kelleténél, de én élvezem, hogy van hajam végre. Hasonlóan állok a bajusszal. Van egy jellegzetes, felismerhető arcom, erős szemöldökvonallal és barna mély tekintettel, a visszajelzések szerint pedig nem vagyok különösebben taszító sem. Kimondottan erős, férfias kiállással és egy némileg átlag alatti magasággal rendelkezek. Öltözködés terén pedig bármi jöhet, ami megragadja a tekintetem. Öltönyre sosem futotta, de a ruhaviselés koncepciója már önmagában egy fantasztikus ötlet. Eredeti alakomban egy bádogból készült, emberformájú teremtmény vagyok egy tölcsérrel a fejemen tetején, amiből időnként némi füstöt tudok kifújni.
Egyszer volt...
Mindenki ismeri Dorothy történetét a sárga köves úttal, a Wicked Witch-csel és a varázslóval. A lány, aki csupán haza szeretett volna jutni követte a sárga köves utat, hogy eljusson a varázslóhoz, akitől azt remélte, hogy hazajuttatja, mi pedig becsatlakoztunk hozzá. Mi, a Madárijesztő, az Oroszlán és én, a Bádogember. Mind elvesztettünk valamit, ki tudja mikor, ki tudja hol, egyikünk sem igazán emlékszik a történetünk kezdetére, de onnan, ahonnan tudjuk, szükségünk volt észre, bátorságra és nekem szívre. A történet végén pedig mind kaptunk egy életre szóló leckét, hogy amit oly nagyon hiányoltunk végig ott volt bennünk és nem is kellett volna keresnünk. Ezt persze bármelyik modern kori pszichológus meg tudná mondani... de ez tényleg azt jelenti, hogy igaz is? Én továbbra sem érzem a bádogtestemben dobogni azt a szivet.
KÉPESSÉG: Bádogtest Inkább hátrány, mint képesség. A bádog nem túl erős vagy időt álló. Berozsdásodik, behorpad, folyamatos karbantartást igényel.
A Földi lét
- Helló, a nevem Daniel. - Helló Daniel! - Jött az egybehangzó üdvözlés. - Ma öt éve, hogy tiszta vagyok. Nem használtam semmiféle kábítószert és nem ittam egy korty alkoholt sem. Néhányan azt mondják, hogy... um... hogy ez idővel egyszerűbb lesz. Hogy majd egyszer csak nem is fogsz rá gondolni. És ez igaz. Alig jut eszembe, megvan a napi rutinom. Azzal is együtt tudok élni, hogy a múltam egy része teljesen homályos, de nem tudom mit kezdjek azzal.... azzal, amire emlékszem. Arra, hogy elvesztettem a barátaimat. Nagy részük úgy tudom... börtönben van, vagy halott. És én árultam el őket.... - Csak bámulok a körülöttem ülő emberekre, akik mind engem néznek csendben, szomorú tekintettel. Szeretem ezt a csoportot, ők az ok, amiért még itt vagyok és jól vagyok. Nem kérdeznek soha többet annál, amit hajlandó vagyok elmesélni és így van ez most is. Pedig mindennél jobban szeretnék elmondani mindent valakinek.
A találkozó után én továbbra is ott ülök a helyemen, amíg csak Janet marad ott, a AA gyűlés vezetője. Imádnivaló, túlsúlyos fekete nő, aki annak idején pszichológiát tanult, de az ő élete is félresiklott egy ponton, mint mindannyiunké. - Minden rendben Daniel? - Igen... vagyis... nem. Beszélhetnénk? - Aha, kivele. - Odatol egy széket velem szembe és leül. Ismerjük egymást már évek óta, benne megbízok, időnként még el is megyünk egy kávéra a gyűlés után. Így is nehéz erről beszélni egy halandónak, de az elhatározás megszületett. Mély levegőt veszek hát... - Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy ebben a világban legendák is élnek? Hogy az összes történet, amit gyerekkorodban hallottál igaz és ők mind itt vannak most ebben a világban. - Azt mondanám, hogy nem tudom hova akarsz kilyukadni, de egy kicsit megijesztesz. Minden rendben? - Nem használok megint, semmi ilyesmi. De akkor csak tegyük fel elméleti szinten, hogy ez igaz. - Rendben. Elméleti szinten. - És a legendák közül én vagyok a Bádogember, a barátaim pedig a Madárijesztő, Dorothy... - És a Gyáva Oroszlán? Meg Toto? Ismerem a sztorit bogaram. Ennek van valami köze ahhoz, amit a gyűlésen mondtál? - Igen. Szóval tegyük fel, hogy mi legendák nem élhetünk az emberek között, mert én bádogból vagyok, az oroszlán egy oroszlán, satöbbi. Szóval Dorothy segít nekünk megszökni ebből a börtönből. Persze nekünk mind fogalmunk sincs erről a világról, teljesen újak vagyunk. Követsz? - Azt hiszem igen. De hogy tudnál bújkálni az emberek között, ha bádogból vagy? Az elég feltűnő azért. - Vannak bűbájok, amiket meg lehet szerezni drágán és emberi alakot adnak nekünk. - Ezzel végigmutatok magamon valamiféle bújkáló keserű mosollyal. - Hát akkor piszok jól választottál. - Nevet fel, persze nem vesz egyáltalán komolyan. - Szóval bújkáltunk, nehogy visszavigyenek minket. Üres házakba törtünk be, zsebtolvajkodtunk, semmi, amire különösebben büszke lennék. Amíg meg tudtam tartani az emberi alakomat, melegbárokban lógtam és pénzért tettem dolgokat. - Wow, nem gondoltam, hogy meleg vagy. Amúgy nyugi, hallottam már rosszabbakat is itt. Folytasd. - Nem vagyok meleg. Vagy hát, szeretem a szépet. Mindenesetre pénz és létfenntartás volt a cél, a nők meg nem mennek oda férfiakhoz egy bárban, hogy fizessenek ilyesfajta szolgáltatásokért. Mindenesetre megvoltunk, éppen csak éltünk, de mind együtt voltunk és ez így oké volt. - És aztán jöttek a drogok. - És aztán jöttek a drogok, igen. Vagy hát, tudod milyen, amikor semmid sincs, valami hiányzik, esélyed sincs a rendes boldogságra... szóval füvezni már elkezdtem ez előtt, a többi akkor jött, mikor elkezdtem a melegbárokban keresni a pénzt. - Az eufória, az érzés, hogy képes vagy érezni, minden ami körülötted van értelmet nyerni látszik, akkor is, ha amúgy semmi értelme. Tudom bogaram, ezen mind átmegyünk. - Igen. Aztán egy idő után már nem tudtam meglenni nélküle, de az Álcámért is folyton kellett fizetnem, mert anélkül nem tudtam pénzt keresni és anélkül nem éreztem azt, ami a rendes alakomból a leginkább hiányzot. - Most elvesztettél egy kicsit. - Azt mondtad ismered a sztorit. Milye nincs a bádogembernek. - Agyaaaa... - Próbálkozik bizonytalanul...-, ja nem, az a Madárijesztő. A Bádogembernek szíve nincs. - Ami az embereknek meg van. - Oh, oké, szóval azt mondod, hogy nem csak a drogokra, de erre az emberi alakos hókuszpókuszra is ráfüggtél. - Mondhatjuk. Mindegy. Szóval ott vagyok a bárban, iszogatom a sörömet, mikor valaki mellém lép és azt mondja, hogy tudja, hogy ki vagyok. Persze játszottam a hülyét, de rábökött az álcámra. Valaki meglátta, felismerte és beköpött. - Kihúzom a pólóm alól a függőt és megmutatom Janet-nek. - Szóval ott állok a bárnál, megsemmisülten, de ez a fószer utánam szaglászhatott már egy ideje, mert mindent tudott. Hogy használok, hogy kétségbeesetten szükségem van pénzre, de azt is, hogy az elmúlt pár napban nem jutottam hozzá semmihez, így elvonási tüneteim vannak. És üzletet ajánlott. Azt mondta, hogy ha feladom a többieket, akkor kapok elég pénzt, hogy fenntartsam az álcám és megkapok mindent, amire szükségem van. Aztán a zsebembe dugott egy kis fehér zacskót. - Jaj, Daniel, ugye nem...? - Nem emlékszem tisztán, mi történt ezután, de minden jel arra mutatott, hogy igen. Akkor este, úgy hagytam ott őket, hogy majd reggel találkozunk és azóta nem láttam egyiküket sem. Én pedig egy irodában tértem magamhoz a saját alakomban. - A saját alakod... ez a tiszta énedet szimbolizálja? - Nem, csak, maradj a szimbolumnál. Szóval ott vagyok ebben az irodában, a férfi is ott van, szép lassan rájövök, hogy át voltam verve. Úgy érzem magam, mint egy csapdába esett állat. A kezeim meg vannak kötözve. Azt mondta, hogy nemsokára az erősítés is itt lesz és elvisznek abba a börtönbe, addig csak maradjak nyugton. De én nem maradtam nyugton. Úgy, hogy tudtam, hogy egyedül van, kétségbeesésemben nekimentem. - De le voltál kötözve. - Csak a kezeim. Gyakorlatilag nekiugrottam székestül, szerencsére az ripityára törött valamikor a testem és a fal között és addig ütöttem a férfit, amíg eszméletét nem vesztette. Azt hiszem még élt, mikor eljöttem, de akkor nem tudott más érdekelni, mint, hogy visszavegyem az álcámat és olyan messze rohanjak, amilyen messze csak lehetséges. - És kikötöttél itt Minnesotában. - Igen. - És magadat okolod, azért, ami történt. - Igen. - Daniel, a szimbolumon kívül beszélve egy kicsit... még mindig köröznek téged? - Igen, de nem az emberi rendőrség. - Egy újabb sóhaj és ezzel rámarkolok a nyakamban lévő függőre és...leveszem. - Aztabüdöskurva.... - Majdnem hátraesik a székben, ahogy felpattan ijedtében. Látom a teljes sokkot az arcán, a rémületet, egészen az ablakig hátrál, míg a zsebében kotorászik a mobiltelefonjáért. Nem állítom meg. Csak egyszerűen felállok és elindulok a kijárat felé. Azt hittem, ha végre beszélhetek erről valakinek, akkor megkönnyebbülést fogok érezni, de a tetteim súlya ugyanúgy nehezedik rám. Fejem leszegve sétálok ki, persze az ajtón kívül már a nyakamba akasztom az álcát... Még hallom, ahogy Janet rémülten próbál valami értelmet ráhúzni arra amit látott a 911 telefonos operátornak. Az épületből kilépve már hivatali varázslók várnak. Én pedig nem ellenkezek. A farmon talán megtudom, mi történt a többiekkel és a méltó bűntetésem is elnyerem.
Finomhangolás
♔ CÉLJAIM ♔
Megbűnhődni a tetteiért, megtalálni a többieket és valahogy elnyerni a bocsánatukat. Talán egyszer a távoli jövőben boldog ember lenni.
Könnyen lehet, hogy az Előtörténetedben megjelenő csavar csak azért üt akkorát, mert személyes kötődésem van a dologhoz. Bár szerintem azt mindenki tudja, hogy az eredeti történetben mekkora volt az összetartás a bandában, tehát mindenki a szívére (IGEN, A SZÍVÉRE!!!) veheti, hogy végső soron egy zacskó porcukorért elárultad a csapatodat.
De ez a rétegelt, hagymahéjas személyiség igazából még érthetővé is teszi az egészet. Nem azt mondom, hogy elfogadhatóvá, hanem hogy értem és érzem, hogy ennek az egésznek a kín az origója, és valamelyest az esetlenség, és nem pedig a valós rossz akarat. Annak is örültem, hogy szépen játszadoztál az oldal szabályaival, már ami a halandót, és a következményeket illeti. Nem szöktél meg, nem úsztad meg az egészet, ráadásul a "börtön" mellé még azt is megalkuvóan vállaltad magadra, hogy a barátaid társaságával is meg kell birkóznod. Le a füstölő kalappal
Illetve még egy dolgot kiemelnék. Nekem külön tetszik ez a "szeretem a szépet" alapon való - mondjuk úgy - biszexuális vonal, bár esetedben azért is tartom még extrának, mert amúgy ki mondta ugye, hogy férfi vagy? Úgy igazán. Az alapvető anatómiádon kívül semmid sem volt, és bár az ábrázolásod mindig férfi volt, a lelkületed pedig nő, így még jobban érzem, hogy ez a fajta szexuális beállítottság nem karakter/userhobbi, hanem az emberi testbe kerülés élményének és lehetőségeinek reális megélése.
A foglalási szokásokat ismered. Bűbáj tekintetében nálad most biztosan nincs semmi a Farm rabjaként, de egy Minnesotában elrejtett fiókban akadhat valami, ezért ha szeretnéd, válassz egy Bűbájt, bár felhasználni nem fogod tudni, hacsak meg nem szöksz
Hess, hess, mindig a sárga úton, Smaragdváros helyett most a földek várnak, meg persze a pajtásaid, akikkel egy jó nagy bödön sza...charint kell megkavargatnod
Kezdőlap
