♔ Senki sem igazán tudja ki az az Aunt Annie, a Mexikóból szökött takarítónők nem is beszélnek annyira angolul, hogy elmondjuk, de az életunt recepciósnak sincs lövése sem... vagy csak nem érdekli. Kis motel, olcsó és lepukkant. Némelyikben a 20 éves tv nem működik, a másikban a telefon, a harmadikban az úgy rugója áll ki, de cserébe olcsó. A vendégkör nagy része középkorú házas férfiakból áll, akik olcsó prostituáltakkal járnak ide, meg persze azok járnak még ide, akiknek nem futja jobbra.
Egy cetli. Az volt a meghívásom. Nem vártam többet, de hogy az embere ahhoz is rettegjen, hogy átadja nekem. És persze ragaszkodott az AM monogramhoz. Nem meri használni a Bloody Mary nevet? Szegénykém, talán fél attól hogy használom ellene? Akár kipróbálhattam volna az átlagos emberi módszert, hogy megidézzem. Ki tudja, talán működne is. Természetesen tudom jól, hogy csapdába csal. Hogy mit is tervez azt nem tudom, de nem félek. Felkészültem bármilyen trükk ellen. A hely amit választott kifejezetten érdekes. Az alaksor tudtommal egy másik csoporthoz tartozik, nem ahhoz, amit ő vezet, de ez csak érdekesebbé teszi a szituációt. Kíváncsian várom mit tervez ellenem. A mundik már rég megtanulták, hogy nem tehetnek ellenem sokat. Éppen ezért lepett meg, hogy megérkezésemkor, el akartak küldeni, majd mikor rájöttek, hogy ki vagyok, át akartak kutatni. – Azt hiszed, hogy valaki az én szintemen lealacsonyodna addig, hogy fegyvert használjon? – kérdeztem sértődötten. Mégis mit képzelnek ezek a semmirekellők? Megunták az életüket? – E-elnézést Mr Radcliff, de ez a p-procedúra. – mondta ijedten az egyikük, mire én csak alkodtam két kígyót, akik altató méreggel pumpálta tele őket. Természetesen semmi komoly, csak egy fél óra alvás. Az alatt elintézem a hölgyeménnyel amit akarok. Ahogy beléptem a helyre, azonnal a terem közepére mentem, egy asztalhoz, ahová leraktam a nálam lévő csomagot, és elő vettem belőle egy drága, és kifejezetten finom, és két üveget, majd öntöttem magamnak egy pohárral. – Nos Ms Bloody milyen hírrel kerestél fel engem? – kérdeztem, miközben bele ittam a poharamban lévő italba.
A megfelelő mértékű információnak és a rengeteg olyan embernek, aki tartozik nekem köszönhetően, nem okozott túlontúl nagy problémát jelenlegi célpontom helyzetének úgy nagyjábóli meghatározása, onnantól meg... mondhatni, gyerekjáték volt. Közben ki is élvezhettem magam. Az oroszok annyian vannak amúgy is, mókás volt egy kisebb vérfürdőt rendezni. Északon annyira hideg volt, hogy a kiontott vér még a rendőrök kiérkezése előtt megfagyott, privát korcsolyapályát képezve, csakis az én szórakozásomra. Azonban volt valami más is. Ha már ott voltam, mindig körülnézek, és elviszem az olyan mappákat, amik még a hasznomra lehetnek. Ilyen volt a mostani is. Az eredeti célpontom lakásán talált adatok arra mutattak, nem véletlenül üzletelt Jafarral, egy nagyobb egységnek volt a tagja. Ezért is tartott tovább a megbízás, mint eredetileg számoltam vele - sikerült is olyan okiratokat találnom, ami kellő bizonyíték lehet a Legenda ellen. Egyelőre nem volt okom felhasználni, de aduásznak mindig jól jöhet, bármit akar is elérni az ember. Nem véletlen, hogy az Aunt Annie's-be hívattam őt. Persze, nem fogalmazhattam pontosabban az üzenetben, az egyik alattam dolgozó, akivel elküldtem, nem a legmegbízhatóbbak közé tartozott, de csak ő állt rendelkezésemre. Amúgy sem számított olyan fontos találkozónak, hogy megérje többet fáradnom megszervezése érdekében. Sose bízz meg senkiben. Nem szokásom egy emberrel kétszer ugyanott találkozót lebonyolítani, az sokkal nagyobb eséllyel lenyomozható, meg hát, ki tudja, a személyzetben mennyire lehet megbízni. Azonban ismertem valakit az AA's-ben, aki elég magas pozícióban állt, és elég naggyal lógott nekem, ahhoz, hogy akár még egy kis extrát is adjon a hely használatán kívül. Így sikerült kicsikarnom belőle a mindenféle, bárki más által alkalmazott mágia használatára alkalmatlan volt. Ha megpróbáltad, legnagyobb eséllyel nem történt semmi, de az is előfordulhatott, hogy épp magad a magad kárára sül el. (Kockadobás: 1-3-4-5 - nem történik semmi, 2-6 - saját magad ellen fordul, bárminemű mágiát próbálnál meg használni, muszáj kijátszanod.) Azonban Jafar késett. És ez nem tetszett. A terem üres volt, középen egy asztal és a hozzátartozó szék kivételével, amit én foglaltam el. Lábaim az asztalon voltak, keresztbe téve, és épp a körmöm alatti piszkot piszkáltam, mikor belépett. - Tudod, nem annyira tolerálom, ha késnek a találkozóról, mert általában azt jelenti, nem veszik valami komolyan - jegyeztem meg, fel sem nézve az érkezőre. - Én a helyedben nem késnék, tudva, hogy mivel bíztál meg, és milyen információk kerültek a birtokomba. Felnéztem, egyenesen a szemébe - a Legendák Ismerője működött, meséjének minden részlete lepörgött a szemem előtt, még azok az apróságok is, amiket forrásaim nem is tartottak érdemlegesnek megemlíteni.
Alaposan végig mértem, talán jobban is mint eredetileg terveztem. Semmi feltűnő fegyver, szóval nem tud bántani, az remek. Nos lássuk mit tehetett még… áh igen elvettem a mágiáját, akkor talán azt szerzett be ő is… meg akarom e kockáztatni? – Nem késhetek, ha nincs előre megadott időpont. – mondtam, és próbáltam egy újabb üveg italt megalkotni, de alkohol helyett, savat sikerült a kozmikus hatalmammal elő hozni, ami azonnal a bal kezemre is folyt, emberi formáját ideiglenesen megsemmisítve, a világ felé mutatva vörös szellem szerű kezemet. Mérete nagyobb volt, mint ami az emberi alakomhoz passzolt volna, de jelenleg nem tudom javítani. – Milyen kiszámítható… ennyire fájt volna, hogy legutóbb elvettem tőled az erőd használatának esélyét? Nem, nem kell válaszolnod, tény és való, nem volt sportszerű, de megmutattam, hogy mire vagyok képes, és meg mondtam neked a nevem. Be kellett volna érned annyival, de hogy bűbájt is használj csak azért hogy megtudd az egész történetem… köszönöm a bókot, de sajnos nem viszonozhatom. Én tudok rólad annyit amennyit akkor és ott meg akartam tudni, és az emberi legendáknak utána olvasva van pár ötletem, hogy mikre is lehetsz képes, ha nincs is olyan erőteljes alapom mint neked. – feleltem, majd megittam a poharam tartalmát. – Kérsz te is? – kérdeztem ahogy öntöttem magamnak az általam hozott italból.
Hitetlenkedve megráztam a fejemet. - Csalódtam. Azt hittem, jobb emberismerő vagy - biggyesztettem le ajkamat. - Ennyire kicsinyesnek nézel engem, csak a múltkori miatt? Ugyan már. Megpördültem a székkel, és háttámlára támasztva nyakamat, hátrafelé lógatva a fejemet néztem rá. - Így, fejjel lefelé, még komikusabban nézel ki a piros kezeddel - jegyeztem meg. Élveztem, ahogy a vér a fejembe szállt, és a tompa zsibbadtság - és vörös hajzuhatagom - lefelé húzta a fejemet. - Szimplán egyenlő felekként akartam tárgyalni, tudod. Míg te bármikor bármit tehetnél velem, én azon kívül, hogy rád vetem magam, és elvágom a torkodat, nem igazán. Bár, az sem egy rossz opció, megölni úgysem tudlak, így meg jó szórakozás... Tényleg, te tudsz vérezni? - A vér gondolatára akaratlanul is megnyaltam a számat, majd ajkamba haraptam. A következő mondatára elöntötte agyamat a düh. Felugrottam a székből, és közelíteni kezdtem hozzá. - Ez az, amit nem vagyok képes megérteni. Hogyan lehetnek a mágusok ennyire arrogáns lények? - morogtam, szinte köpve a szavakat. - Hogy nem vagytok képesek azzal a csöködt kis agyatokkal felfogni, hogy nem minden körülöttetek forog? Hogyan?! Kiáltásom sokáig visszhangzott a kihalt alagsorban. Tudtam, hogy nem tehetek senkit, így csak ketrecbe zárt vad módjára járkáltam fel, s alá. A sarokba köptem, majd mély levegőt véve az asztal tetejére feküdtem, egyik oldalon a fejemet, másik oldalon lábaimat lelógatva. Az asztal fiókjába benyúlva cigarettát halásztam elő, és rágyújtottam, csak eztán szólaltam meg. - Sose becsüld alá Bloody Maryt, Jafar - suttogtam oda. - El nem tudod képzelni, kik állnak még az oldalamon. Bár semmi szükségem rájuk, arra jók, ha másra nem, hogy információt szerezzenek nekem arról, amiről csak akarok. Ha más nem, magam megyek a nyomába. A bűbájt nem miattad kapcsoltam be, világos?
Megvártam, míg végig megy a maga monológján, közben pedig ittam. Még egy pohárral az italomból. Figyeltem minden egyes rezzenését, és reakcióját, majd ahogy végzett csak elmosolyodtam, és felvettem az eddig üres poharat. – Alá becsülni? Nem, ostoba lennék, ha alábecsülnék valaki olyat, mint te. A mundikra is figyelek, nem hogy rád. Jelenleg te vagy a legveszélyesebb személy aki az utamban állhat. Igen, veszélyesebb vagy mint a hivatal. Pont ezért kerestelek meg téged. Pontosan ezért figyelem minden mozdulatodat a legapróbb rezzenésik, és pontosan e miatt készülök fel a lehető legrosszabbra, de azt valahogy eddig még nem sikerült hoznod. Talán pont ezért hiszed, hogy alábecsüllek? – mondtam végig az egészet, és egy pillanatra sem hagytam, hogy közbe vágjon, itt viszont megálltam egy nagyobb levegő vételre, ugyan nem hagytam, hogy megszólaljon, nem a monológom még nem ért véget. – A vérre viszont én magam is kíváncsi vagyok. – mondtam neki, ahogy elő vettem egy rúnákkal fedett pengét. A rúnák csak arra voltak jók, hogy egyetlen mundi se lássa, és hogy más ne használhassa, majd a pengével mélyen bele vágtam az egyik erembe, és megtöltöttem az eddig használaton kívüli poharat a véremmel, mielőtt a dzsinni formám seb felé emelkedett. Vörös szellemi alakom ott nem lépett ki az emberi testem határain kívülre, de nem is kellett neki. Kíváncsian figyeltem, hogyan reagál mindenre amit mondtam, és a pohár vérre, amit letettem az asztalra. – Dzsinn vér. Mi vagyunk az elsők, akik tudnak a létezéséről. Remélem megfelelő ajándéknak minősül.
A cigiből származó füst lassanként elkezdte betölteni a teret. - A legrosszabb... nem is tudom, mikor vettem azt utoljára elő. Nem volt rá szükségem - merengtem el. Talán... 100 éve lehetett? Mikor összetűzésbe kerültem a Hivatallal egyszer, mielőtt elkezdtem meghúzni magamat... Emlékszem, menekülnöm kellett, de sarokba szorultam. Nem legendák, hanem emberek vettek körül, de már a sarkon kanyarodott be az, akitől tartottam. Bevadultam. Nem tudtam, és nem is akartam türtőztetni magamat. Tömegmészárlást rendeztem, ott, New York egy eldugottabb szegletében. Hatalmas port kavart, csak a kilétemre nem jöttek rá. De nem ez volt az egyedüli alkalom a századok során. Akármennyire is voltam a gondolataimba merülve, a következő mondatra kihegyeződött a fülem, és azonnal felé kaptam a fejemet. Felültem az asztalon, úgy néztem rá, várva, hogy mit tesz. A kés láttán szívem verése felgyorsult, és nyeltem egyet, szemeim kitágultak az izgatottságtól. Légzésem hevesebb lett, ahogy tekintetemmel minden egyes mozdulatát követtem. Látásom beszűkült, csak a kés és a kar lebegett szemeim előtt, ahogy az éles eszköz a húsba hatolt, az apró hang, amit alig lehetett hallani, de most mégis, mintha ezerszeresére hangosítva hallottam volna. A vér kibuggyant, a fény megcsillant rajta, és hangosan nyeldekelnem kellett. Tenyerem izzadni kezdett, és elakadt a lélegzetem, ahogy a pohárba töltődött, amely hangosan koppant mellettem az asztalon. Remegő kezekkel nyúltam a pohár után, először meg is gondoltam magam, nem mertem megközelíteni, hozzáérni az üveghez - aztán mégis megfogtam, de olyan óvatosan, ahogy mások fészkéből kiesett madárkát tartanának. Fény felé tartottam, összelögyböltem a tartalmát. Karmazsinpiros, sűrű vér. Egy dzsinn vére... Nem érzékeltem semmi mást a külvilágból, ahogy fejem felé emeltem a poharat, megbillentettem fejemet, és kidugtam a nyelvemet. Amennyire óvatosan csak bírtam, és megdöntöttem a poharat - idegeim alig bírták kivárni, ahogy a nedű komótosan végigfolyik az üvegen. Épp egy csepp hullott a nyelvemre - az érzékeim felrobbantak, akár haldoklónak az utolsó csepp folyadék, istenek ambróziáját éreztem akkor, maga volt a mennyország, ahogy elért az extázis. Nem bírtam türtőztetni magam, akkor már nem érdekelt, úgy nyeltem az italt, ahogy bírtam, az sem érdekelt, ha belefulladok - nem bírtam befogadni, szám mellé csorgott, végigfolyt az államon, a nyakamon, beleivódott ruháim szövetébe. Ragadozóként vetettem rá magam a vér utolsó cseppjeire, lenyaltam az államról, a kezemről, mind az utolsó cseppig elfogyasztottam, amennyit tudtam - emléket a rám száradó vérfoltok állítottak neki.
Láttam ahogy küszködik ahhoz, hogy csupán egyetlen cseppet ízleljen meg, ahogy próbálta vissza fogni magát, majd ahogy megízlelte, képtelen volt megállni, hogy ne igya meg az összeset, és míg néztem ahogy issza a vérem, ÉREZTEM ahogy minden csepp mozog. Különös volt. Sejtettem, hogy mit fog tenni, de ez az érzés különleges volt. Ritkán előfordult, hogy pár élő dolgot, amit megalkotok érzékelek ehhez hasonlóan, de ez teljesen új volt. A tekintete, az az extázis amin átment, és az éhség a szemeiben… aztán megláttam az utolsó kósza cseppet folyni le a szája szélén, nem mintha látnom kellett volna, majd ahogy a nyakán végig folyik lefelé, de mielőtt a ruhájához ért volna a bal kezemet az útjába állítottam, és apránlént vissza követtem az útját. Bloody észre sem vette, ahogy az utolsó cseppet a Dzsinn formában lévő kezemről kapta meg, nem a pohárból. Csak egy fél perccel később regisztráltam, hogy az asztalon ülök, és ő még mindig az extázisát éli át. Óvatosan fogtam meg az állát, és fordítottam a fejét felém, de érdekes módon ez sem volt rá nagy hatással. Megvártam, míg a tekintete tisztulni kezdett, mielőtt megszólaltam. – Úgy látom a kapcsolatunk most lépett egy új szintre. – mondtam neki egy éles mosollyal, ahogy újra végigmértem. A vércseppek a ruháján kifejezetten sokat adtak a már ez előtt is lélegzet elállító külsejéhez… ahogy ez a gondolat felvillant a fejemben a hideg szaladt végig a hátamon, bár nem volt rossz érzés. – Nos Bloody most hogy megadtam neked életed egyik legjobb italát, mit szólnál ahhoz ha elintézzük ami miatt hívtál. Ha jól mennek a dolgok, talán kapsz egy újabb kóstolót. – mondtam egy széles ragadozó mosollyal. ~ Te kellesz nekem… ~
// Sajnálom hogy csak ennyit adhatok válasz gyanánt... legközelebb jobb helyen kell írni a történetet... @Absinthe Morgan
Ez az érzés új volt számomra, meghökkentő, és a hideg futkosott tőle a hátamon. Mindennél jobban ízlett a vöröslő folyadék, de még egyszer sem fordult elő, hogy élő ember vérét ittam volna. Akármikor ebben részesültem, nos... alanyom vagy már halott volt, vagy esetleg öt perc leforgása alatt patkolt el. Nem volt más variáció az egyenletben. A saját vérem persze kivételt képez, de az mindenkinél így van. Hiába fogyott el, egy percig még mindig nem voltam teljesen magamnál, agyam elbódult a kivételesen jó minőségű vér ízlelésétől. Lassanként sikerült visszanyernem érzékeimet - szaglásom-hallásom beindult, látásom kiélesedett, ismét érzékeltem, hogy az asztalon ültem, a félhomályos cellában, és... Jafar?! Hátraugrottam, le az asztalról, a helyiség szélére, egy pillanatra támadóállást felvéve. Hogy engedhettem le ennyire a védelmemet?! - Igen. Amiért idehívtalak. Az üzlet. - Hangom semleges volt, élettelen. Borzasztó düh uralkodott bennem, bár igyekeztem nem mutatni. Nem kezdhettem el tombolni, ennyi erővel akár el is mehettem volna, vége a találkozónak. De valamiért mégsem tettem. - Felbéreltél, mint bérgyilkos, hát teljesítettem. Igyekeztem leplezni a bennem dúló érzéseket. Tehetetlen dühömben szikra lobbant a szememben, ezért inkább hajam árnyékába burkoltam az arcomat - körmeim olyan mélyen vájtak a tenyerembe, hogy egy-két helyen még a bőrt is átszakították. - Oroszországban találtam meg - jegyeztem még meg, köröket róva a helyiségben.
Alaposan megfigyeltem a reakcióját, és nem tetszett, de nem mutattam. – Nos nem meglepő. A határon szállt le. Szép munka, de ha jól emlékszem már fizettem, nem igaz? – kérdeztem, miközben a már üres üveget elkezdtem a pohár hasonlóan, feltölteni, de ezúttal jól rejtve mit is teszek. – Vagy elfelejtettem valamit? Esetleg van egy utóköltség? Kérdeztem, figyelve, hogy mit csinál, és hogyan telik az üveg. Meglepődtem, mikor már félig volt, így az asztalra tettem, és az ajtó felé indultam lassú léptekkel.
Felvontam a szemöldökömet reakciója hallatán. - Tudod, benne van a protokollban, hogy tájékoztatjuk az ügyfeleinket az akció mibenlétéről. Nem tudtam, mire véljem a hirtelen hangulatváltozást, olyan érzésem volt, mintha az egész alagsoron jeges szél fújt volna keresztül. - Szóval, ha ezek szerint máskor is szükséged lenne hozzáértésemre, simán megtehetem, hogy nem szólok, elviszem a fizetséget, de le sem nyomozom - vontam meg a vállamat. - Nem az én érdekemet szolgálja, hogy legközelebb max a túlvilágon lásd viszont. Leültem az egyik sarokba, felhúztam a térdemet, és lenyaltam a kiserkent vért a kezeimről. Nem támadok rá, akármennyire legyek vis dühös, adott a véréből, mantráztam magamban. - Persze, az más dolog, hogy szeretem a munkám elvégzés részét - tettem hozzá egy kisebb várakozás után. Felkaptam a fejem, mikor a koppanást hallottam, és a hang irányába kaptam a tekintetemet. A kiürült üveg, félig vérrel töltve. Jafar léptei lassan közelítettek a kijárathoz. Vak harag telítette be a fejemet, gondolataim lelassultak, a környezetemet is lassított felvételként érzékeltem. Villámgyorsan felpattantam, és két lépéssel már előtte is termettem, hogy egy jól irányzott mozdulattal elgáncsoljam. Egy tized másodpercet sem késlekedtem, az asztalhoz rohantam, felkaptam az üveget, és a férfi felé álltam vele. Szép, lassú mozdulatokkal öntöttem az egészet a fejére. - Engem nem befolyásolhatsz - suttogtam vészjósló hangon, egy vicsorral a számon. - Nem fizethetsz le egy kis vérrel, és nem próbálhatod meg kihasználni az állapotomat. Világos? - Nem ordítottam, de szavaim így is visszhangzottak az ódon falak között. Nem volt több nyomatékra szükségem.
Általában nehezen dühödöm fel. Sőt amit én dühnek nevezek csak egy kicsit feldúlt állapot. Nos Bloody-val üzletelve minden más. Most teljesen kikeltem magamból. Emberi testem szó szerint felrobban, a helyén pedig a 2,15 magas Dzsinn formám volt. Ez volt a legpraktikusabb kényelmes méretem. Felálltam, megragadtam őt, és a falhoz nyomta, akkora erővel, hogy az majdnem megadta magát, a szobában a fal mentén pedig repedések szaladtak végig. – Úgy látszik képtelen vagy tanulni mások kedvességéből. Nem tartottam fontosnak a találkozót, mivel már az előtt tudtam az eredményről, hogy ide hívtál volna. Hagytam neked vért, mert úgy gondoltam megérdemelted a jól végzett munkád után, hisz épp hogy csak megadtam neked a munkát, mikor mentél és kitakarítottál. Erre te hogyan hálálod meg? – mondtam a monológom miközben fojtogattam. – Te vagy az első személy az utóbbi 300 évben aki képes volt elérni, hogy elhagyjam az emberi alakom. Tudni akarod mi történt vele? – kérdeztem, ahogy alakomat formálni kezdtem. Ez nem egy képesség, ez nem mágia, ez szellem forma. Kígyó formát öltöttem, ami a legtermészetesebb volt, mely nem meglepő, tekintve Dzsinné válásom előtt az volt az utolsó forma amit magamra öltöttem mágiával. – Ötleted szinc mennyire szerencész vagy. – sziszegtem, ahogy bele haraptam, és mérget fecskendeztem a testébe. Semmi több, mint egy kis fájdalom… majd a túloldali falhoz vágtam, miközben az átlagos Dzsinn alakomban jelentem meg. – Ismered a történetem. Tényleg azt hitted, hogy nem tanulom meg formálni a testem pont úgy mint az az ostoba Dzsinni? Nem szeretem ezt használni, nem illik hozzám, de nem vagyok olyan ostoba, hogy azt higgyem soha nem lesz rá szükségem… – ezt követve vártam egy rövid pillanatig, mielőtt folytattam. – Te vádoltál állandóan, hogy alábecsüllek. Látod, hogy az hová vezetett? Most egy olyan személlyel állsz szemben akit bántani sem tudsz, nem hogy legyőzni. – jelentettem ki, ahogy végig mértem. Megannyi sérülést láttam rajta. Semmi komoly, csupán fájdalmas. Miért tud ennyire az idegeimen táncolni ez a nő, soha nem fogom tudni.
// Dobtam kockával azért, és 3-ast dobtam. Az "átváltozás" rövid, és Dzsinni is tett hasonlókat a hatalma használata nélkül, de ha nem tetszik, kitalálok valami mást
Egy pillanatra hátrahőköltem, aztán csillogó szemekkel figyeltem, ahogy emberi külseje - egy kis időre - semmissé válik. Persze, ha akartam volna, könnyűszerrel eltűnhettem volna egy kéznél lévő tükörben, de igazából semmi kedvem nem volt hozzá. Abban mégis hol a móka? Így legalább megtapasztalhattam, mire képes igazából, varázserő nélkül. A testem megnyekkent, egy pillanatra a tüdőmbe szorult a levegő, ahogy a falhoz vágott. Szóval ennyire egyszerűen képes alakot váltani, mm... ezt jó, ha megjegyzem. Ahogy a kígyófogak belehasítottak a húsomba, egy pillanatra eltorzult az arcom, akármennyire is nem akartam megengedni magamnak. A harapás nyomán zsibbasztó fájdalom kezdett terjengeni a testemben, és vér buggyant ki a sebből. Mikor a másik falhoz vágott, hirtelen nem tudtam megtartani magamat, és a fal tövébe csuklottam. Basszameg, sziszegtem a fogaim között. Hátam ívbe görnyedt a fájdalomtól, addig, amíg sikerült összeszedni magam. Hajam az arcomba hullott, de így is felnéztem rá. - Ki mondta, hogy alábecsüllek? - szólaltam meg halkan, de erőteljesen. - Épp ellenkezőleg, büszke vagyok magamra, hogy sikerült elérnem ezt a formádat. Nem mindenki mondhatja ezt el magáról. A falnak támaszkodva, reszketegen, de sikerült lábra tornáznom magamat. Mély levegőt vettem, ki, be, lassan, de biztosan kezdett múlni a fájdalom. Ennyit ér, ha az ember ismert legenda. - Kedvesség - horkantottam fel. - Mégis mire mennél azzal? Nem fog pénzt hozni a házhoz, sem megetetni. Nézd meg, mennyi undorítóan kedves figura tartózkodik Fabletownban! Mire mennek vele? Visszakerülnek eredeti lakhelyükre? Több fizetést kapnak? Aligha. A padlóra köptem, enyhén vérrel keveredett - hogy most került a számba, vagy korábbról maradt ott, nem tudtam megmondani. - Én egy olyan Legenda vagyok, akit a rémálmok ihlettek. Gyerekeket ijesztgettek velem, de mikor felnőttek, már senki nem vett komolyan. És most? Nézz rám! - Időközben sikerült felegyenesednem, már nem kellett sántítanom. - Az egyik legjobb bérgyilkos vagyok, akit találhatsz, droghálózatot vezetek, és sokkal nagyobb a hírnevem, mint annak előtte. Rettegnek tőlem, már nem csak egy gyerekjáték vagyok. Szerinted ezt kedvességnek köszönhetem?
– Rémálmokra, és félelemre vágysz? Akkor nem mond, hogy nem adtam meg amit kértél. – közöltem vele, ahogy ismét elkaptam, ezúttal karjainál fogva emeltem fel a földről, a magam méretét is növelve, hogy fejeink egy magasságban legyenek, majd a késemmel, óvatosan vágtam egy J-t mind két karjában, csak hogy egy-két napig megmaradjon még rajta is, miközben én magam küszködtem a magam visszafogásával. – Mond csak milyen jó vagy betörésben, és lopakodásban? Gondolt át a választ, a végén még könnyedén megúszod, bár nem garantálok semmit. – közöltem vele, egy egyre vadabb, és torzultabb tekintettel. Készen vagyok megmutatni neki, hogy semmit sem tud a rettegésről
Éreztem, ahogy elemelkednek a lábaim a talajról. - Nem vágyok rá, én magam vagyok az. Te sem láttad, mekkora vérfürdő maradt utánam a ruszkiknál - hajamat kiráztam az arcomból, hogy a szemeibe nézhessek. Kezdett feldühíteni a viselkedése. - Nem emlékszem, hogy én bármikor bántottalak is volna, te viszont már megint azt teszed. Ez a te kedvességed? A szó belém lett fojtva, mikor a J-k a karomra kerültek. Szám egy pillanatra hangtalan sikolyra nyílt, aztán vicsorogva válaszoltam feltett kérdésére. - Olyannyira jó vagyok benne, hogy akár most is leléphetnék, ha akarnék - vágtam a képébe.
– Azt hiszed képes lennél ártani nekem? Az egyetlen mód rá hogy megtedd, az lenne, hogy a hivatal elé állnál egy olyan információval, amivel nem rendelkezel de ha tennéd is, nem én járnék rosszabbul drága Bloody. Nos most kapsz egy utolsó lehetőséget. Elhozol nekem egy tárgyat a Hivatalból, vagy megmutatom, hogy mások miért nem tesztelik a türelmemet, és mielőtt megpróbálsz elmenekülni, jobb ha végig gondolod, mire voltam képes legutóbb, mikor megszereztem a véred. – mosolyom már rég mutatta, hogy a fogaim, még most is véresek. Azt hiszi, hogy gond nélkül megszökhet? Most nincs okom másra használni a vérét, minthogy megtaláljam, és bárhol is legyen követhessem.
Kezdett betelni a pohár. Nem volt szándékomban tovább játszani ezt a játékot. Még, hogy hozzak el neki valamit a Hivatalból... Na perszee! Tudod, mikor fogok úgy ugrálni, ahogy fütyülsz, Jafar. Csak két mozdulat kellett, egyszerre. Meglendítettem magam, és míg a kézfejébe haraptam, lábammal sikeresen állon rúgtam őt. Semmi több nem kellett, fájdalom, vagy sérülés - egyetlen pillanatnyi meglepettség elég volt ahhoz, hogy egy kicsit gyengüljön a szorítása. Eléggé feldühített már így is, nem kellett sok ahhoz, hogy kiszabaduljak szorításából - minél nagyobb a valami, ami fog, annál kevésbé fog illeszkedni a görbe felületre, így egyszerűbb lefeszíteni valamiről. Kapóra jött nagy alakja. Még egy rúgás és rángatózás, és a földön is voltam. Bár sajogtak a végtagjaim, macskaugrással értem földet. - Szóval csak addig kell kibírni, míg elfogyasztod a felhasználható vért, igaz? - elvigyorodtam, és arrébb ugrottam, nehogy utánam tudjon nyúlni. Kisebb vagyok, így fürgébbek is a mozdulataim. - Ja amúgy, egy igen fontos dokumentum miatt hívtalak eredetileg, amihez a ruszkibarátod vezetett el. Ruhám alatt érintettem meg a tükröt, így nem láthatta, mit teszek. - Öröm veled üzletelni! Na csáó! Egy pillanat kellett, elég volt annyi, hogy eltűnjek a tükörben. Tudtam, hogy az alagsorban nem fogja tudni varázserejét használni, és idő, amíg kijut. Éppen elég idő, ahhoz, hogy megsokszorozzam magam, és a világ legkülönfélébb pontjaira kelljen utánam jönnie, nem tudván, hol is vagyok igazából. Mmm, vajon így mennyi idő, míg elfogy? Jó szórakozást, Jafar!
Amikor megharapott, játszottam vele, hogy fájt. Hogy fájt volna, mikor nincs is fizikai testem? Láthatóan haragja beködösítette az elméjét. Ahogy végül kiszabadult és eltűnt, az ajtót kitéptem a helyéről, és már szabad is voltam, és követtem is. Miért is szórakozom vele ennyit, és miért is szórakozom ilyen jól? Több forrás volt, amit nem tudtam előre, de nem mintha ez gond lenne. Tudja egyáltalán hogy mik a határaim? Egyet sem használt, szóval csak elkaptam minden énjét, és akkor jöttem rá hol is vagyunk. – Ennél könnyebbé nem tudtad volna tenni a dolgom? – rántottam minden énjét egyszerre a saját irodámba, a legtöbb énjét vissza kényszerítve a testébe, de nem mindegyiket – Nos ismét itt, ismét az én világomban vagy. Mit teszel most? Remélem élvezni fogom azt is, mint eddig mindent. – közöltem vele… velük. Mit csinálsz az előző szituáció fordítotjában. Meglepődtem, mikor mind el kezdett nevetni, majd eltűntek. Mégis hány részre osztotta fel magát? Nos mindig van esély egy másik találkára. Kíváncsi vagyok mit tesz a lejárt infóval, amit szerezhetett? Az egyetlen mód hogy fel tudja használni ellenem, az lenne, ha leadná a hivatalon, de annyira nem hülye...
Kezdőlap
