♔ Az étkező sejtelmes neve sokat mondhat a beavatottaknak: az Eggman's Diner ugyanis egy bizonyos, gyerekdalból ismert Legenda tulajdonában várja a betévedőket egy kiadós reggelire. A hely koránt sem nevezhető puccosnak, de egy reggeli kávézós újságolvasáshoz több mint tökéletes.
Bárki bármit is mond, azért az itteni világban is nagyon sok csoda van. Habár nagyon hiányzik Tündérhon – a szívem szakadt meg majdnem, hogy nem térhetek oda vissza -, a földi lét sem olyan rossz. Például itt van a bőség ennivalóválaszték, amit nem gondolna a tündérlány, hogy mennyire finomak. Imádok reggelizni és a kávé a legjobb! Én például nagyon rászoktam a méregerős feketekávéra, ha lehet Brazíliából származó legyen. Kevés cukorral, jó forrón. Úgy felpörget, hogy ha kihagyom valami – vagy éppen valaki miatt – egész nap punnyadt leszek. Na, de ma nem, itt gőzölög előttem, miközben egy jó kis rántottát várok. Ami azt illeti mindenfélét megkóstolok, minden nap mást és eddig soha sem kellett csalódnom. Talán csak a sok zsíros cucc, vagy a palacsinta. Az nem jön be annyira, de édes mindegy. Amíg van sonka, meg tojás, meg zöldségek, addig én nagyon elleszek. Na, meg itt van Csongor is velem, akit a barátomnak mondhatok. Nem, nem úgy, hanem tényleg barát. Vele el lehet dumálni, meg ide-oda járkálni, van, hogy segít cipekedni is. Ráadásul nem is közeledik hozzám, amit meg tudok érteni, hiszen nem vagyok valami nagy szépség, plusz Priscilla, ha megtudna ilyet… jobb nem is beszélni erről. - Szóval, mi a mai programod nagyfiú? – fülig érő vigyorral kérdezek, majd lassan magamhoz veszem a papírpoharat. Miközben válaszol, pár kortyot el is tűntetek a kávémból. Imádom, hogy a nyelvemre ömlik és az ízorgia elönti számat. Egyszerűen csodálatos, ahogy a forró fekete megkarcolgatja a torkomat.
//Majd beszerzek valami izét, hogy csicsásabb legyen :-*//
Soha se voltam az a "rivalda fényben élő" típus. Csak most már még kevesebb időt költök szociális dolgokra. Pedig tudom, hogy kéne, nem élhetek úgy, mint egy zombi. Így hát a napokban nagy nehezen rávettem magamat egy kis találkára. Nehogy félre értsetek nem Clare miatt fogom fel ilyen rossznak a helyzetet. Ő egy nagyon jó barát. Ezt 100%-ban igaz. Csak mostanában még az átlagosnál is antiszociálisabb vagyok. Tudjátok én vagyok az a fickó, aki a kocsmába egyedül jár, akit mindig a többi ivó jól megnéz. Általában engem ez nem zavar, már ősidők óta egyedül élem a mindennapjaimat. Még a túloldalt is egyedül voltam, testvérem nem volt, a szüleim világ látása szerint a nevelésem nem az ő feladatuk, valójában az egyetlen egy beszélgető partnerem a szolgám Balga volt. Ő igaz mindig meghallgatott és rá még mondhatnám is, hogy barát, de fogalmam sincsen, hogy ő is így gondolt rám, vagy csak a munkáltatót látta bennem. De nem élhetek mindig bezárva, még ha legtöbbször ez a legkényelmesebb életforma számomra. Néha nekem is nyitnom kell, barátkozni. Nem mondom azt, hogy sok embert engedek a közelembe, de már jóval többet, mint a múltban. – Gyors reggeli veled, aztán bekel mennem az irodába: ügyfelekkel találkozok, találtam egy új ingatlant azt le kell csekkolnom, a van egy új befektető vele kéne tárgyalnom , és egy új asszintenst akarok felvenni, talán lesz egy ebédszünetem is . A délutánomat nem tudom pontosan. – darálom le neki gyorsan miközben a palacsintát tömöm az arcomba. Meggyőzödésem, hogy a tulajdonos egyenesen maga varázsolja a szirupot. Ez az egyetlen logikus válasz. Túl finom ahhoz, hogy emberi legyen. A hely lehet, hogy nem egy 5*-os étterem, de jól tudnak főzni. – Igen, lehet, hogy kicsit sokat dolgozok mostanában. Válaszolok még mielőtt feltenné a kérdést. Mostanában egyre többször kapom különböző helyekről, hogy csak az asztal mögött látnak. – De beszéljünk inkább rólad. A te életed mindig sokkal izgalmasabb. – kortyolok bele a forró csokimba. Valaki kávét iszik, más teázik én meg a jó öreg kakaó+tej-nél maradok. Ezek vagyunk mi: kibeszéljük egymásnak a problémáinkat, majd talán megosztunk egymással pár jó szaftos fabletowni szóbeszédet. Még hogy a férfiak nem szeretik a pletykát. Szeretjük mi, csak mondjuk ki olyan hangosan, mint ahogy a nők.
Csongor egy nagyon cuki fiú, de tényleg. A „fiú” megfogalmazás ugyan bármely fabulára nézve még sértő is lehetne, de kinézete alapján mindenképpen mondhatjuk. Esetleg fiatalabb férfinek, vagy ilyesmi, á, mindegy is. A lényeg, hogy ma nem egyedül reggelizek és üdítő a társasága, ez már két jó pont a mai naphoz. Ja, három, ha a kávét is beleszámoljuk. Ő kakaózik, ez is milyen cuki már, nem? A lényeg viszont az, hogy ma sem csinál semmi különösebbet. Azt viszont nagyon szeretem benne, hogy nagyon pörög, bármiről is legyen szó. Megérkezik közben az én reggelim is, azonnal nekilátok, mielőtt a válaszokba belekezdenék, Bigbyéhes vagyok. - Mondhatni igen, de remekül csinálod. A legtöbben meg alig tudják kifizetni a szakadt albérletüket – felelek két falat közt. Nem nagyon szoktam mellette visszafogni magam, az élet minden más területén lehetek még úrinő, ahogy anyám elvárja. De most nincs itt. - Ö, nem te tehetsz róla, nem azért mondtam, csak… ez van. A legtöbb ügyem ebből van, hogy nincs pénzük a fabuláknak és… valahogy élniük kell, meg enniük – vonom meg a vállam, és egy kissé lassabban kezdem el enni a falatot. Én persze degeszre ehetem magam akár minden reggel, mert szerencsés a helyzetem. Na, szép, így kell elrontani a reggeli hangulatot. - Ó, hát nagyon izgi – megingatom a fejem. - Anyám ma beszélni akar velem valamiről, és már előre kirázott a hideg a hangjától. Nagyon sejtelmes és furcsa volt, egyáltalán nem a szokásos. Remélem nem került valami bajba – közben természetesen tovább burkolom be a reggelit, még az is lehet, hogy Csongit beelőzöm a végére. A bűntudat gyorsan elillant a finom falatoktól, szép, mondhatom. - Amúgy ma lesz két ügyem. Nagyon nem beszélhetek róla, de egy szerelemféltés, meg egy lopás. Az első nehezebb lesz, pedig nem gondolnád, igaz? – tömök be egy újabb falatot. Én sem értem, hogy egyesek miért szereznek be ilyesmiért illegális bűbájokat, de ezek szerint van amikor megéri. – Te meddig mennél el valamiért? De vigyázz, mert résen leszek – nevetek fel, és gyorsan befalom a maradékot is. Jöhet a desszert.
Most kifejezetten jól esik ez az egész beszélgetés. Ne értsetek félre nem vagyok az a nyávogós fajta, aki mindig csak a problémáiról beszél, de tudjátok néha nagyon jó érzés tud lenni, hogy valaki meghallgat, még ha csak egy reggeli erejéig is. Az ember társas lény, ezt én is beismerem. Pedig én is tudom magamról, hogy az elmúlt időben inkább remeteként élek. Lehet, hogy szakmát tévesztettem és valamelyik világtól elzárkózott szerzetes rendhez kellett volna beköltöznöm. – Tudom, rossz nézni, hogy pár ember mivé lett. – Ezt saját magamra is értem. Ilyen voltam mindig is? Ennyire szürke? Persze tudom, hogy gyerekként is mindig az a felesleges harmadik személy voltam, de egy furcsa érzés miatt úgy érzem ott, Hazaföldön volt valami, ami sokkal színesebbé tette az életemet. – Sokan még mindig a múltat siratják, és ezért nem tudnak vagy nem is akarnak élni a jelenben. Szomorúan ráébredek, hogy a kakaómról elfogyott a tejszinhab. Pedig az a legfinomabb része. Vagy inkább az aljára lesüllyedő tömény kakaó? Nem tudom. – Elégszer vágták már ezt a fejemhez ahhoz, hogy már észre se vegyem – vonom meg a vállamat. Ameddig el nem kezdett Clare bocsánatot kérni még arra se gondoltam, hogy úgy értette volna – De velem se volt mindig így. Én is hosszú évszázadokig szenvedtem. Csongor a cipőpucoló, Csongor az újságkihordó, Csongor a munkanélküli… Aztán egyszerűen csak magamhoz ragadtam egy lehetőséget, amit ez a furcsa világ kínált nekem. De most megint csak magamról beszélek. Milyen szörnyű barát vagyok. – Hát bátor vagy. Félre ne értsd, de azt kell mondanom, hogy bármilyen varázsmentes is ez a Fabletown, én ha bármikor ránézek anyádra még mindig fel áll a szőr a hátamon – elnevetem magamat a saját hülyeségemen. Más a fogorvostól fél, megint más a haláltól én meg egy visszavonult sárkánytól. – De nyugi nem lesz semmi baj. Ha valaki kitud mászni bármilyen gödörből, akkor az Demóna. Ebben teljesen biztos vagyok. Fogalmam sincsen, hogy mikor volt utoljára ennyire nyugis reggelim. Általában már munkaközben eszek, ami egyáltalán nem jó az emésztésemnek. – Lakat a számon. – még a kezemmel is mutatom, hogy lezárom az ajkaimat, majd eldobom jó messzire a kulcsot. Második mondatára, pedig csak bólintok. Nem akarok teli szájjal beszélni, viszont a palacsinta evést meg nem tudom abba hagyni. – Hogy lopnék el? Nem, szerintem nem, de nem holmi morális dolgok miatt. Persze azok is fontos tényezők, csak egyszerűen feleslegesnek tartom. Úgy is lebuknék egy idő után. Mert mindig csak többet, többet és többet akarnék. Ugyan ez a véleményem az illegális varázslat kereskedőkről. Ha kicsiben csinálod igaz, hogy nem fognak felfigyelni rád, mert van jobb dolguk is, mint egy piti bűnözővel foglalkozni, viszont az egész nem lesz túl gazdaságos. “Kiskereskedőként” nem hiszem, hogy a bevétel annyival több lenne a költségnél. Viszont ha már nagyban csinálod az nagyon gyorsan feltűnik az illetékeseknek, és akkor már jön is a mély lejtő. Fabletownban, pedig bűnözésből jelenleg a Hivatallal szemben semmiképpen nem tudsz annyi hatalmat összeszedni, hogy felülemelkedjél és te diktáld a szabályokat. Szörnyülködve eszmélek rá, hogy már megint nem tudtam befogni a számat. Szegényt nem is hagyom szóhoz jutni. – Bocsánat – lesütöm a szememet – Te mit gondolsz?
Kezdőlap
