Hálás feladat az Ewain-lakás takarítása. Nagy a rumli, oké, de legalább nem ül meg a kosz minden kis sarokban. Por mondjuk van, elképesztő mennyiségű, és minden apró kis zúgba beszáll. New York szmogos és atömött utcáiról nem is csoda, hogy ennyi minden miniatűr mocsok beszáll az ablakon. Vannak olyan napok, amikor alig kapok levegőt, annyira terhes a légkör a város felett a füsttől.
Miután helyrepakolom az eldobált szennyest, összeszedem a szemetet, kiszellőztetek és letörlöm az összes felületet, neki is állok minden kis lyukat portalanítani. Sietnem kell, mert a reggeli lakásnál kicsit elvacakoltam az időt, és súlyos késésben vagyok. Kezdem az ablakpárkánnyal, amit bár letöröltem,a szellőztetés után egy hajszálvékony porréteg tapadt meg rajta ismét. A párkányok után a polcok jönnek, alaposan végigmegyek rajtuk. Egy óvatlan mozdulattal lelökök egy faládikót, elég apró, ki is nyílik a zuhanás közben, de semmi nem esik ki belőle. Nyilvánvalóan csak egy kis dísztárgy. Bosszúsan sóhajtok, lehajolok érte.
Tekintetem egy kis résre téved a szekrény mögött. Nem akarok foglalkozni vele, összecsukom a ládikát és a helyére teszem, de nem hagy nyugodni, hogy mi lehet abban a zugban. Eléggé megbújt, alig észrevehető, de annyira sok porcica meggyűlik az ilyen helyeken... Nem szeretnék én evvel foglalkozni, csakhát...
Egy vékony vonallá préselem az ajkaimat, és gyorsan letérdelek, benyúlok a szekrény mögé, hogy esetleges kihúzzak egy nagyobb gombóccá göngyölődött koszt. Nem fér be a kezem, túl keskeny a rés,
pedig mindent lehet mondani a mancsomra, csak azt nem, hogy nagy.
Talpra szökkenek, kicsit meghúzom a szekrényt egy polcánál fogva.
Szinte semmit sem mozdult. Újra próbálom, még kétszer, és visszatérdelek. Most már sikerül elég mélyre préselnem két ujjam,
hogy megérezzek valami papírfélét.
Biztosan csak valami nyomtatvány esett be a szekrény mögé. Nem is baj, hogy kiszedem innen, ez a dolgom, rendet tartani. Lehet Orion már hetek óta ezt keresi. Küzdök vele egy kicsit, de sikerül megragadnom,
és kihúzom.
Egy fehér, kicsit megsárgult boríték az. Valami zörög benne, műanyag zacskónak meg homoknak hangzik. Fogalmam sincs mi lehet ez, de nincs rajta se címzés, se feladó, se semmi, szóval biztosan nem levél.
Nem lehet belőle nagy galiba, ha felbontom.
Kimegyek a konyhába, a pultra teszem a borítékot, és felbontom egy kés segítségével. Izgatottan borítom ki a tartalmát a nem rég letakarított felületre. A boríték belsejében egy tasaknyi különös por volt.
A kinézete nem azt súgja, hogy ez liszt lenne, vagy valami ilyesmi,
sokkal inkább... Drog? Valami mágikus erejű szer? Hirtelen elöntött az ijedtség, hogy mibe nyúltam bele. Szólnom kéne a Hivatalnak? Vagy legalább Cicónak? Vagy az lenne a legjobb, ha se szó se beszéd, visszadobnám a borítékba a tasakot, majd azt vissza a szekrény mögé.
Nem jó, felbontottam a borítékot... Mi tévő legyek? Arcomon az aggodalom kifejezése egészen feltűnő. Mereven bámulom a port, de nem jut az eszembe semmi mentő ötlet. Körbetekintek, valami csak adhat ihletet, de a vége az, hogy veszett módon rángatom a fejem ide-oda. Orion meg fog ölni. Biztosan nem legális az anyag, ha így eltüntette az árgusan figyelő szemek elől.
Már éppen vissza akartam végül dugni a borítékot a szekrény mögé, más ötlet híján, mikor meghallom, hogy valaki nyitja a zárat. Jaj, ne! Orion máris hazaért?