♔ Nienna Firth lakása mutatja meg csak igazán, hogy mennyire nem tehetős a nő. Egy szobája van, ami a konyha/nappaliból nyílik és onnan nyílik egy fürdőszoba is. A falak vékonyak, a szomszédok hangosak.
Hiába telt el pár napa legutóbbi kezelésem után, hiába öltem meg pár embert New Yorkban, pusztán kedvtelésből, nem bírtam lenyugodni. Pontosan tudtam, hogy ki az oka ennek. Igen, meg kell ölnöm, persze tehetném azt, hogy csak lemondom a további kezeléseket, ám nem.. Muszáj megtennem, talán, akkor végre visszatérhetek a normális, romlott, őrült kerékvágásomba. Nem esett nehezemre bejutni a lakásába, tolvajkulcs meg miegymás, hasznos dolgok. Viszont most a pótkulcsát használtam. - Rémes ez a hely..- jegyzem meg a lakásnak, és leülök a nappaliban található, nincs itthon, de nem sokára.. Komolyan, hogy képes valaki ilyen pici helyen élni? Nyomasztó..még számomra is.
Újabb hosszú napon vagyok túl. De végre valahára vége. Gyalogolok hazáig, noha esik az eső. Nincs autóm, se jogsim. Viszont nekem ez így tökéletesen megfelel. Nem sietek... megvár a kis lyuk, amit otthonnak vagyok kénytelen csúfolni. Az óradíjamat pedig nem akarom emelni, nem rabló vagyok. Akik hozzám fordulnak, nekik segítségre van szükségük és ők maguk sem tehetősek. Meg amúgy is a rendelőben vagyok a legtöbbször. Ahogy elfordítanám a zárban a kulcsot, akkor veszem észre, hogy nyitva van a bejárati ajtó. Nagyot, szinte fájdalmasat nyelek. Remélem nem rabló... Nincs semmi értékes dolgom. Óvatosan nyitok be, de belém fagy a vér, amikor meglátom Emrys-t. Megtalálta a ház egyetlen nagyobb bútordarabját. - Mr. O'Connor... Remélem tudja, hogy illetlenség csak úgy mások otthonába berontani? - billentem félre a fejem.
Hümmögve pillantok végig ezen az egérlyukon. Mármint nekem sincs tágas lakásom, és szinte nem is vagyok ott, de ettől azért jóval nagyobb, mivel a fegyvereimet is tartani kell valahol. Nincs is szükségem másik lakásra, tökéletesen el vagyok abban, de itt meg is tudnék őrülni, ami azért vicces, mert legtöbbször én kergetek másokat az őrületbe. Az ajtó irányába fordulok, na igen nem zártam vissza az ajtót, így sokkal jobb a móka. Kérdésére csak megvonom a vállamat. - Berontani? Beengedtem magam, rossz helyen van a pótkulcs. Egyébként, hogy tud itt élni? – érdeklődöm kíváncsian. - Tudja miért vagyok itt? -
A vállvonására kérdően fürkészem őt, majd felteszem az ázott kabátom a fogasra és visszafordulok felé. - Vagy úgy... a házmester kérésére tartom ott. - körbepillantok a kérdésére a lakáson. - Megszokás kérdése az egész. Már nagyon régóta élek itt. Halkan felszusszanok a második kérdésre. Vagy úgy... Gondolhattam volna egyből. - Meg akar ölni, ki akar végezni... A valódi kérdés, hogy miért nem tette már meg? Esetleg megengedi, hogy utoljára lezuhanyozzak? Kér egy teát? - fonom össze a karjaim.
Esik..amikor én jöttem, akkor még nem, amúgy is utálom az esőt. Mondjuk nem lesz vizes a hajam, mert nincs is, de az eső cseppek egyáltalán nem viccesek, amikor a fejedre hullanak. - Értem.. Mindegy, nekem most kapóra jött. – döntöm félre a fejem egy kicsit. – Aha..emelhetne egy nagyon kicsit az árakon, itt meg lehet kergülni.. – pillantok rá egy sóhajjal. - Mert az elején még mókás volt, ahogy sírva fakadt a kezeléseimen. De a múltkori egyáltalán nem tetszett nekem, nem változtam meg. Még mindig ugyanaz vagyok, hiába mondja, hogy a javulás útjára léptem. Nem tehetem. Nem azért teremtettek, hogy normális legyek. Menjen csak..és nem kérek. - hiába van a kezemben a hangtompítós pisztoly nem tartom felé, az istenit..csak nála van ez..pedig olyan egyszerű meghúzni a ravaszt.
Kedvelem az esőt, bár erős kisebbségben vagyok ebben itt. - Majd ha végzett velem, akkor tegye el a kulcsot valahová máshová. - biccentek egyet. - Nem tehetem meg a betegeimmel, hogy árat emelek. Lehet, hogy ön tehetős, de mások nem. Én sem. - Nagyon sírós vagyok alapvetően is. Tehát tagadja még. Semmi gond, majd egyszer megérti, hogy miként és miért is volt igaz minden amit mondtam. Nem vagyunk kőbe vésve. Mind megváltozunk az idők során. Ki kevéssé, ki jobban. - pillantok rá, mielőtt bemennék a fürdőbe. Hogy lezuhanyozzak: valószínűleg utoljára. Úgy tíz perccel később jövök ki, a kedvenc kék hálóingemben, majd letérdelek elé és megfogom a kezét, hogy a homlokomhoz tehessem a puska csövét. - Tegye meg.
- Jól van, majd máshova teszem. – bólintok rá, nekem aztán édes mindegy, hogy hova teszem ezt a kulcsot. – Mondtam, hogy az ölés jövedelmező. – vonom meg a vállamat, lehetne tehetős, de inkább másokon segít, amit nem értek, jó, ha úgy vesszük én is segítek..viszont mégsem ugyanaz a kettő. - Mégis mit tagadok? Egy gyerek megmentése nem változtatott meg hiába próbálja nekem bemagyarázni. – kattog az agyam, ahogy besétál a fürdőbe. Nem változhatok meg, nem lehetnek érzelmeim, nem engedhetem meg magamnak. A mítoszomnak se tenne jót, ha hirtelen öregeket segítenék át a zebrán, vagy macskákat mentenék a fáról. Meghökkenve pillantok rá, szaggatottan fújom ki a levegőt, végül elveszem a fejétől a fegyvert. - Nem. Nem tudom. Maga nem fél, és abban nincs semmi móka. -
- Köszönöm, Emrys. - mosolygok rá halványan. - Én nem gyilkos vagyok. Én azokért élek, akiknek megölték valakijét. - a tekintetemben lapul némi fájdalom. Az emléke Melkor rémtetteinek. Még mindig ugyanúgy fáj, mint korszakokkal ezelőtt. - Lehet nem pont a kislány megmentése... de valami biztosan megváltoztatta, ami nagyjából akkor kezdődött el. - pillantok rá még futólag, mielőtt fürdenék. A meglepetése nem váratlan a számomra. Mondjuk eddig senki nem látott hálóingben. Miért ezt vettem fel...? De elveszi a fejemtől a pisztolyt, én pedig felállok. - Nem tudni és nem akarni az két teljesen különböző dolog. Nem képes megölni engem vagy csak nem akar? Melyik az igaz?
- Igazán nincs mit. – szusszanok fel halkan. – Igen, tudom. Nemcsak maga nézett utánam.. –bár vajmi kevés anyagot találtam róla, noha a lényeget igen. Nem gyilkos, az ellenpólusom, ez tény. Csak mert megmentettem egy kislányt nem leszek rögtön jó, azzal, sem, hogy a magam módján szolgáltattam igazságot. Ez a kék hálóruha meg eléggé más, mint amiben járni-kelni szokott a rendelőjében. - Nem akarom megölni, így jó? Fogalmam sincs miért, talán azért, mert nem fél tőlem, pont, mint a kislány esetében. Talán akkor tényleg megváltoztam, de akkor sem lehetek egyik napról a másikra jobb szörny. A szörnyetegek nem javulnak meg. Gyilkos vagyok, nem pedig a gyerekek védelmezője. -
"Igazán nincs mit." Visszhangzik a fejemben a mondata. Érdeklődő pillantást vetek rá a kijelentésére. - Meséljen, mit talált rólam. - mert kétlem, hogy négy mondatnál többet, hacsak nem verte ki az életrajzom Olórinból. Amit kizártnak tartok, mert a varázsló elég rejtélyes alak. Emrys ellentéte vagyok, köztudott. De ha ő a halál, én vagyok a gyász ami a lépteit követi. A kettő pedig elválaszthatatlan. - Tehát az én tulajdonképpeni vakmerőségem szab gátat? Érdekes... De nem vagyok jó préda az való igaz. Unalmas vagyok. - keserű mosolyra görbül a szám széle, ahogy a köpenyemért nyúlok, hogy magamra terítsem, noha nem segít a kék selyem rajtam sokat. - Ez inkább egy mantrának hangzik csupán, amivel önmagát ringatja álomba éjszakánként. - szusszanok egyet, majd leülök mellette a fotel karfájára. Nincs a lakásomban túl sok hely.
- Igazából semmi használhatót. Persze, ha nagyon akartam volna biztosan megszerzem az életrajzát. De inkább megkérdezem, mit is kell tudni? Mármint azonkívül, hogy egy istennő? – pedig tényleg többet akartam tudni, viszont, ha már nem találtam, és itt vagyok, akkor ki is derítem. - Nem szokásom unalmas alakokra vadászni, és megölni sem szoktam őket. Válogatós vagyok. Legalább az unalmassága megmentette. Bár nehezen hiszem el, mondjuk nem szoktam öltözékről ítélni, viszont ez a darab nem unalmas. – vonom meg a vállamat. Mármint ahhoz képest amiben a múltkori beszélgetésünkkor volt.. - Most akkor mondjam, hogy csak ritkán alszom? És akkor sem szoktam mantrázni, de, ami igaz, az igaz. - Figyelem ahogy elfoglalja a karfát, tényleg baromi kicsi két embernek ez a lakásnak nem nevezhető valami. - Inkább azt mondja meg miért nem jelzett még a hatóságoknak? Mindent elmondtam magának. – hümmögök kicsit,azt is tudja, hogy ujjlenyomatom sincs.
Kezdőlap
