♔ A hely, ami az ezoság és a kispolgáriság szerelméből született. Igaz, az egyik üzleti, a másik kényelmi megoldás. A legtöbb esetben itt történnek azok az alkalmak, amikor Zubkova néni a kuncsaftjaival foglalkozik. Munkájából adódóan tehát a dohányzóasztalt asztrológia mintás terítő fedi, a könyvespolcok tele a kristályok gyógyászati energiájáról értekező szakirodalmakkal, a falakon itt-ott pedig mandalák képei díszítik. A látszatra adni kell, na. A tapétás falon mégis a legújabb okostévé lóg, a kanapén vagy három, különböző távirányító, a légkondi nyáron hűsíti a levegőt is, az egyik fal mellett pedig Zubkova néni "stúdiója", a számítógép, kamera, és a tágas és magas macskalak elemeivel.
Mikor meghallottam, hogy van egy megbízható jósnő azonnal tudtam hová kell mennem. Általában nem ugranék így, de a tény, hogy Fabletownban van, azt jelentette, hogy egy legendáról van szó, és ha ez igaz, akkor talán van elég energia körülötte, hogy én magam is a jövőbe lessek. Ahogy megérkeztem a lakáshoz tudtam, hogy jó helyen vagyok, és nem csak azért, mert éreztem egy gyenge mágikus energiát már az épület körül is, hanem azért mert már láttam a házat az egyik jövő képemben. Tudtam, hogy közeledek a célom felé… Az épületbe léptem, majd a 23. lakáshoz mentem. Kopogtam, majd mikor hallottam, hogy szabad, beléptem. Elsőre majdnem rosszul lettem, a látványtól, aztán rájöttem, hogy ezek nem mű csecsebecsék. Minden a megfelelőhelyre lett téve, elképesztő precizitással, mégis mintha lényegtelenek lettek volna. Lassan haladtam befelé, és próbáltam rejteni legenda létem, bár én sokkal rövidebb ideje vagyok a földön, mint bárki más, voltam eleget közöttük hosszú életem során a mi világunkban, és itt is. Talán sikerrel járok. Vörös kabátomat levettem, és jobb karomra hajtottam. – Üdvözlöm Ms Yuliya Zubkova. A nevem Maruo, és jövendő mondás reményében jöttem. – igen, próbáltam udvariasan hangzani… hülyén hangzott...
Megbízható jósnő, rebesgetik róla azok, akik valóban ismerik hatalmát. Kuncsaftjai közt egyaránt megtalálható halandó, ki azt hiszi, párkapcsolata megjavításához egy jósnőn keresztül vezet az út, s mindaz a mundi, kik elveszettjeiket keresik kristálygömbjén át. Ha valaki, ő nevet szerzett magának professzionalitásával. Az más kérdés, hogy mindazokból, amiket elmond, mennyi igaz jóslat, és mennyi hamis illúzió, mellyel ködbe és mámorba borítja az arra fogékonyakat. S hogy utóbbiból bőven több akad, az kétségtelen. Így tehát, mivel jól tudja, a mai napon újabb kuncsaftot várhat, magára ölti a szakrális szimbólumokat ékszerek, nyakláncok formájában, a dohányzóasztalt újra lefedi az asztrológia mintájú asztalterítő, az íróasztalon az ópiumos füstölő mártja bódító füstbe a levegőt, hogy szinte csak fulladni lehessen képes, aki erre jár. Még Salem, a megtermett, fekete kandúr is inkább az erkélyen sütteti a hasát, csak ne kelljen ismét elviselnie a hely jelenlegi hangulatát. Mert hangulata, a kihelyezett kamugyógykristályokkal, és minden hasonlóval, az egyszer van. - A cipőt az előszobában tudod levenni, kedvesem. – erőlteti magára a legbájosabb, ám legszenvtelenebb arcát. Látszólag az sem tudná kizökkenteni nyugalmából, ha az épületben bomba robbanna. Na nem mintha egy ilyen dolog… hát most komolyan. Nyilván, míg ő itt van, ilyen nem fordulhat elő. De ha mégis, háromszoros pénzt fizet a biztosító. Nem véletlen köttette meg a legmagasabb biztosítást. [color=#6A9859]- A kabátodat is akaszd fel nyugodtan. Nehéz utakat jár viszont az, ki bepillantást kíván a jövőbe. Ez nem holmi útlevágás, mellyel megrövidítheted viszontagságaidat. Mitől vagy ily kétségbeesett, hogy az én szolgálataimat vennéd igénybe?[/b] – a felesleges köröket nem kívánja lefutni, a nevét már tudja, a bemutatkozásra szükség nincs. Pénzre viszont. Pénzre mindig szükség van. Csak Salem ne mondja azt, hogy mindent ő hoz a konyhára.
Ahogy mondta, hogy vegyem le a cipőmet, mentem, és letettem, de a kabátomat megtartottam. Bementem a szobába, ahol a jóslás fog történni, és leültem a nővel szemben. Egy kisebb illúzióval rejtettem, ahogy felmérjem kiről is lehet szó. A kérdéshez nem jutottam közelebb, de láttam már őt is… valakinek a társaságában az egyik alkalommal. Koncentrálni kezdtem arra, hogy begyűjtsek annyi erőt, a levegőből, hogy egy pillanat képet kaphassak a jövőről én magam is. Nem gyűjtöttem sokat, és nem is volt nehéz. A ház telve van az energiával, mintha ez lenne a világ mágikus központja. Csak Inari közelében éreztem ennyi mágikus erőt, és ő egy istenség volt. Hogy lehet a közelében ennyi felesleges energia? – Nos már kaptam korábban egy sorozatnyi eseményt a jövőmből, és egyre több teljesül. Reméltem, hogy rá tudnál mutatni arra, hogy ha megtörténik, az az esemény, amire egész életemben vártam, mennyire is vagyok hozzá közel. Nem szívesen fejtek ki többet a dologról. Amilyen monumentális lesz az életemben, ha megtörténik, akkor igen csak tisztán látható lesz, ha rátalálsz. Mondhatok többet ha fontos, de nem azt akarom, hogy azt mondja amit hallani akarok, hanem amit lát. Az ár nem lesz probléma. Nem egy ilyen fontos pillanatban nem lehet. Hónapokig dolgoztam azon, hogy minél több pénzt szerezzek, és kifizethessem, bármekkora összeget is mond.
Hogy a szobát az ősi mágia mindenütt átjárja, azt bárki megérezné, akinek a legkisebb affinitása is van a természetfelettinek és ezoterikusnak csúfolt valóság felé. Ehhez az energiához pedig semmi szükség a kristálygömbre, a cigánykártyára, a mózespálcára, a szenzibilre, a kristálygyógyító szettre, a csakratisztító gyertyákra, a mandalákra, buddha szobrokra, a tibeti hangtálakra, az asztrológiai kalendáriumra, meg a tucatnyi reikivel, angyalokkal, tenyérjóslással, pszivel, és luminai csillaggyermekekkel foglalkozó könyvre sem, amikkel a nappaliban találkozni lehet – és melyek közül nem egyet ő maga írt, a jó pénz reményében. Számára az, amit a kuncsaftokkal tesz, nem több, mint könnyű pénzkeresési módszer viszont. A valódi ereje nem ezekben a látványos, ám kétség kívül gagyi, szemfényvesztésre kitalált kellékeiben rejlik. Igen ritka is hát, hogy valaha is valódi jóslat hagyja el az elsárgult ajkakat. - Tehát kerestél már fel jóst. – engedi, hogy helyet foglaljon, a cipőjét pedig levette, a kabátból nem csinál patáliát. Ha neki így kényelmes, legyen hát. A lényeg az, hogy fizessen is a rá fordított idejéért. - A jövő azonban nem fix. A jövendőmondás nem több, mint egy valószínű vízió. A holnap azon múlik ugyanis, hogy ma hogyan cselekszel. Nincs ez másként az önbeteljesítő jóslatok esetén sem. – helyet foglal ő maga is a kényelmes bőrfotelben. Itt-ott macskakaparászás nyoma látható rajta, pedig csak néhány hete vette. - A kezedet kérem. – nyújtja felé az asztalon át saját, ráncos kacsóit, hogy megérinthesse a furán ázsiai nevű, ám furán kaukázusi alak bőrét. A tenyérjóslás régi praktika, de manapság az emberek már csak ennek elkorcsosult, popularizált változatát ismerik az élet és szív vonallal, meg a többivel. Eleget utalgatott rá a férfi, hogy valami másik látomás igazán aggasztja őt. Épp itt az ideje, hogy ő maga is belepillantson. Úgy tesz tehát, ahogyan kérte. Nem fogja érdekelni a másik érzelme. Ez egy munka, a kuncsaft pedig maga mondta, akkor elégedett, ha a hideg valóságot zúdítja rá. Ha pedig hozzáér a kezéhez, azt a tenyerei közé veszi, s rákoncentrál mindarra, amit a másik látomásban tudni lehet róla. S arra is, ha van valamilyen mesebeli alteregoja.
Ahogy a látomás megkezdődött az első dolog amit észre vettem, hogy nem ugyan azon a helyen vagyok. Eredetileg egy tó partján álltam, és csak a napszak volt kérdéses, de most, a hely Falbetown és a farm között változott. Miért? Mégis mi történt? Ahogy a látomás haladt tovább a következő dolog amit láttam az volt, hogy nem voltam egyedül, ellenben a korábbi képpel. Előttem álltak egyik esetben legendák, mind két oldalon, vitázva, közel állva egy harchoz, a másikon pedig legendák, és az ellenség, készen egy harcra. Még mélyebbre mentem, nem figyelve, egyik oldalt sem. Az utolsó képek az én elő lépésemről voltak. Egyik esetben emberi formámban voltam, a másikban, pedig levedletem azt, megmutatva teljes Kitusne formámat, Mi változtatta meg a szituációt, és mit fogok itt látni? Csak a tetteimre koncentráltam, nem érdekelt, sem a hely, sem azok akik körülöttem voltak. Annó magamat láttam, egy tó partján végre összegyűjtve annyi erőt, amennyire csak képes voltam, és egy tó közepére egy jégkastélyt emeltem, mely ugyan elolvadt, de csupán hihetetlenül lassan… de most nem ez történt. Most egy hatalmas hóvihart hoztam létre, mely még számomra is megnehezítette a dolgok látását, a másikban pedig egy Soha el nem olvadó, kilométereken átnyúló jégfelet emeltem, mely túl magas volt ahhoz hogy bárki könnyűszerrel átrepülje. – M-megváltozott? Mitől változott meg? Mégis mi történt? – kérdeztem főként magamat.
A látomások viszont itt nem érnek véget. A képek egyre csak követik egymást. Még az idős nagyasszony is összeráncolja homlokát, ahogyan a jelenésekre próbál koncentrálni, amik szüntelen érkeznek megállíthatatlanul, mint a szívbe hatoló mennydörgés a vakító villámlás után. Villámok. Villámok színezik az eget, miközben az torkaszakadtából üvölt rá a járókelőkre mennydörgés formájában. Az emberek, hogy meneküljenek az eső elől, az újságjaik alá rejtőznek, mintha esernyő lenne, pedig koránt sem az. Víz. Víz mindenütt. Tenko szinte érezheti is magán a vizet, a busz azonban halad tovább, a napfény pedig oly sápadt, sosem gyógyíthatja be a vélt sérelmeket egyáltalán. Sérelmekből pedig akadnak. Hallhatja is lelki füleivel, amint belső hangja megszólal. Vagy csupán képzeli ezt talán? Mennyei orgánum egészen csontjába hatol, ahogyan emlékeztetik őt valódi szerepére. Mert akkor, amikor ezeket mondja, rád pillant, de úgy, mintha olyasvalaki lennél, akire érdemes odafigyelni. Hiszen te védelmező vagy. Mégis… Csupán mert életben vagy, nem jelenti, hogy élsz is. Visszhangzik a mondat fejedben újra és újra, a képek azonban már rég átváltoztak. Döglött patkányok. Döglött patkányok, amiknek a szagától fintorra szalad az orrod, bár jól tudod, ez csak a képzeleted játéka, semmi több. A száraz aszfalton ragacsossá vált a vértől az a néhány pénzérme, amit valaki az utcán hagyott. Amit keresel, egy üres cigarettás dobozban találod. Látod azt a pillanatot, amikor a tányér óhatatlanul is a földre esik, és tudod, mikor van esélyed egyáltalán, hogy elkaphasd, de hezitálsz, elhibázod. Pedig védelmező vagy. Védelmező, suttogják a hangok, majd búgnak újabb szavakat a füledbe. De téged ki véd meg? Kacagnak a levelek is, és a fallikus falfirkák. Látod a könyvet, kezeit nyújtod felé, hogy eltulajdonítsd, mert téged illet, neked van szükséged rá. Minden, melyet valaha is el akartál érni, ebben a könyvben van. Elveszed, mert kell neked, és tudod, hogy ezáltal jó lesz mindenkinek. Nincs miért kételkedned. Felsejlenek a szarvak, de pislogsz, mert csak káprázat az egész. Egyike a gyomorforgató, idegőrlő képeknek, amiket látsz. Valaki az útra szalad, de te visszarántod, hiszen védelmező vagy. De nem tudtál mindenkit megvédeni. A szemed előtt halt meg, végeztek vele az utcán, egyszerűen áthajtottak rajta, a kerekek undorító, bélsaras csíkot húznak maguk után. De ki adja meg a tiszteletet, és kaparja fel onnan? Még él, még lélegzik, még szuszog, amikor a kezedbe veszed, ami maradt belőle, de végül nem marad számára más, csak a kétségbeejtő üresség. A könyv újra felsejlik. Belelapozol, olvasod, nem érted. A körmei piszkosak, az Ég Hírnökei pedig különös konstellációba állnak. A harangok megszólalnak, hiszen van még remény, csak számunkra nincs. Zárkózol tömör jégfalak mögé, látod is, ahogyan az égi jégpalota mélyére lépsz, hiszen igaza volt. Mert az rendben van, hogy védelmezel. De ki fog megvédeni tőled?
A jóslat képei és mindaz amit hallottam elkezdett egy végtelen loop-ként megjelenni, és elkezdtem hiperventilálni, és elnyelni magamba egyre több és több mágikus energiát, amivel hűteni kezdtem a szobát, bár sokkal többet nyertem, mint vesztettem, végül kialakult egy jég rétek a kezemen, ami megszakította a kapcsolatot, és a képeket. – S-sajnálom. – mondtam, ahogy a generált hideget megszüntettem. – V-valami tönkre ment. Nem tudom mi történt, de valami nincs rendjén… – mondtam, ahogy a tárcámért nyúltam, és csak az asztalra dobtam, ahogy felugrottam. Nem érdekelt hogy közel tízezer dollárt hagytam ott, nekem mennem kellett, és ki kellett derítenem, hogy mi történt, és tennem kell valamit, az ellen, hogy ez megtörténjen, ezzel indultam meg az ajtó felé.
Kezdőlap
