♔ Nem találom a boldogságot. Persze tudom, hogy ez most eszméletlenül elcsépeltnek tűnik, de igaz. Az életemet üresnek érzem, mintha csak motonon lépésekből állna, de semmi értelme nincsen. Ez az érzés, és az, hogy eszméletlenül egyedül érzem magamat, nagyban befolyásolta az elmúlt időszakban a személyiségemet. A pénz felé menekülök, igaz magam se tudom eldönteni, hogy hiszek-e benne.  Alapvetően egy pozitív, jókedényű ember vagyok, de ez a folyamatos szorongás lassan eltaszít mindentől. Nem találom a helyemet a világba, és már kezdem fel is adni annak a lehetőségét, hogy ez valaha is megváltozzon.

♔ Világos barna hajam van, ami az utóbbi időben a nap hatására már inkább kezd sötét szőkévé válni. A szeme színe zöld, akár csak a nagyapámé – igaz erről csak ködös emlékeim vannak. A test magasságom 185 centiméter, ami jelenleg nekem pont megfelel,  már nőni nem is fogok többet. Nem mondanám magamat egy izompacsirtának, de azt se mondanám, hogy egy szál ropi lennék. Mostanában eljárok futni, aminek az eredménye egyre inkább látszódik. Szeretek elegánsan öltözködni, és nem csak azért mert a munka megköveteli. Jól érzem magamat az ilyenféle ruhákban. Sőt a különféle színes, különleges ingek kifejezetten tetszenek.

Otthon voltam, a gyermekkori otthonomban. Abban az időben az életem nem volt tökéletes – nem mintha olyan létezne, hogy tökéletes élet. . Az okokat most nem fejteném ki, inkább csak annyit mondanék, hogy valami olyat kerestem, amit meg se tudnék fogalmazni. Talán az életem értelmét. Soha se ment jól a barátkozás, így a legtöbb időmet egyedül a kertünkben lévő alma fa árnyékába töltöttem pár könyvel a kezemben, amelyek lehetetlennél lehetetlenebb történetekről szóltak. Ezekbe a mesékbe menekültem az igazi élet elől.  Egészen addig míg egy átlagos napsütötte délutánon a fához kötözve egy Mirígy nevű nővel találkoztam. Ostoba voltam, aki nem gondolkozik, csak cselekszik. Elhitette velem, hogy az almákat ő érdemli meg és galád módon ellopják tőle. Állítása szerint éjjel bűvös álmot hozó szellő szenderíti el, s ezalatt egy tündérleány szüreteli le az almát. Nem az öreg asszony érdekelt, hanem a titokzatos lány. Nem tudom miért, de úgy éreztem amit az öreg asszony mond mind mind igaz. Persze neki nem az volt a célja, hogy én találkozzak Tündével.

Aztán megérkezett ő, Tünde. Nem tudom mi volt az első gondolatom róla, de teljesen elkápráztatott. Jól szólt Mirígy: tündér.  Azt mondta, hogy a fát ő ültette még az idők kezdete előtt, hogy megtaláljon vele valakit, aki fontos neki. Az egész lénye elkápráztatott és húzott magához egy belső kényszer miatt, amit nem tudok megmagyarázni . De amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. A találkozásunk csak egy pillanatnyi öröm volt az életemben, de tudtam, hogy nem az utolsó. Különböző nyomok mentén elindultam Tündérhonba, hogy megtalálja őt. Tudtam, éreztem, hogy ez a helyes.




Egy útkereszteződéshez értem, amiről csak annyit tudtam, hogy a középsőn kell mennem, hogy Üdlakba jussak, de bár honan néztem mindig más volt a középső. A három vándor akivel pedig találkoztam vagy nem tudott, vagy nem akart segíteni: a megvető Kalmárt csak a pénz, a gőgös Fejedelmet pedig csak a hatalom érdekelte, az elméjült Tudos meg egyszerűen nem hitt benne. Még jó hogy ott volt nekem Balga, a hű fegyverhordozóm.

Épphogy rájöttünk közösen, hogy merre kéne mennünk mikor három furcsa alak jelent meg előttünk. Ikrek voltak, és mindegyikük úgy nézett ki, mint az ördög. Valamin nagyon veszekedtek, így igazából nem is igen foglalkoztak velünk. Ám hamarosan a nagy vitájuk közepébe csöppentem a bíró szerepében. Az apjuktól öröklött tárgyakon vesztek össze, amik csak akkor működtek, ha az ember mindet egyszerre hordja : láthatatlanná tevő palást  és az ostor csapására akárhová elvivő bocskor. Azt mondtam neki, hogy legyen azé mindegyik, aki a leggyorsabban ér le a szemközti dombról. Amíg viszont ők versenyt futottak, én elloptam a kincseiket és eltűntem, Balgát egyedül hagyva. Bűnt követtem el, szégyenlem, de muszáj volt megtalálnom Tündét. Nem tudom miért, hiszen alig ismertem. Olyan volt mintha a tetteimet egy felsőbb megmagyarázhatatlan erő irányítaná.




Hosszas menetelés után a Hajnal birodalmába voltam, ahol újra összetalálkoztam Balgával, aki addigra már lerázta magáról a három ördögfiat. Majd megláttam  Tündét, és azt a furcsa vonzást még erősebben éreztem. Elindultam felé, de mikor megszólítottam ő egy hangot se adott ki. Csak némán rám nézett és tovább ment. Fájdalmat éreztem, igaz okvetlenül, hiszen később megtudtam, hogy ebben a dimenzióban csak délben szólhatott volna hozzám, akkor is mindössze egy órája lett volna.




Megint ürességet éreztem. Rájöttem, hogy ez nem az én életem. Tünde üldözése csak egy hasztalan gyermeki ábránd az igaz szerelem megtalálásáról. De én nem tudtam abba hagyni a reménykedést. Naponta kijártam többször a kertbe, hogy talán egyszer találkozhatok vele újra. Vagy talán, hogy megpillanthassam akár csak egy pillanatra is. Ostobaság? Meghiszem.  

Nem tudom mennyi idő telt el, talán hetek, talán hónapok. De az egyik alkalommal megjelent annál a bizonyos fánál a három ördögfi közül a Kurrah nevezetű. A varázstárgyait követelte, de én nem voltam hajlandó visszaadni. Talán azért mert úgy éreztem, hogy ilyen hatalommal bíró tárgyak nem való olyan lény kezébe, ami az ördög szüleménye; vagy talán azért mert ezek a tárgyak Tündére emlékeztettek. Heves vita alakult ki közöttünk, majd ökölvivásba fordult át. Az utolsó emlékem, hogy valamiféle port ken az arcomra, majd hirtelen nagyon álmos lettem. Már csak a földön koppanó koponyám hangját hallottam és minden elsötétült. Biztos nem így tett volna, ha tudta volna, hogy már rég Balgának adtam őket, hogy rejtse el.




Néha elindultam azon az úton amit Tünde keresésekor tettem meg, de rendszerint mindig visszafordultam egy idő után. Aztán egyszer egészen a hármas keresztútig elmerészkedtem. Onnan már nem sok gyaloglásra volt Tündérhon, hová semmiképpen nem akartam menni Tünde fájdalmas emléke miatt.  Annyi idő után pedig újra találkoztam a három vándorral. Kalmár sántikálva jött, miközben végig arról panaszkodott, hogy míg pénze volt, addig mindenki törődött vele, de most, hogy nincs, senki sem. A Fejedelem pedig míg a leigázott nép fölött uralkodott, addig boldog volt, de a feudális anarchia  következtében elvesztette az össze vagyonát, hatalmát, most csak a sír vár rá. Végül a Tudós jött meg, elmerült tekintettel. Arról beszélt, hogy aki élni szeretne, meghal. Aki viszont halni akar, az nem tud. Ő is halni akar.

Én nem akartam meghalni. Ezt tudtam magamról. De azt, hogy mit akartam azt nem. Talán Tündét, de ő csak egy álom volt. Egy ostoba álom. Azt hittem, hogy egy lehetek szerelmes hős, mint a nagy könyvek szereplői, de úgy látszik ezt a sorsot nem nekem szánták.

Egyre több időt kezdtem el tölteni a fánál. Lassan már nem is mentem be a házba, legszívesebben az éjszakákat is kint töltöttem volna. De ezt atyám nem engedte meg. Ő nem is értette a hóbortomat. Persze hogy nem értette, hiszen semmit sem tudott. Hogyan is tudhatott volna. A kalandos utamat csak Balga ismerte. Atyám csak egy lustálkodó semmire kellőnek hitt. Egy ideje nem is bántott már, hogy ezt gondolja rólam. Talán az életem tényleg csak ennyiből áll. Az álmodozást  soha se tudtam feladni. A fa tövében gyakran Tündével álmodtam. Sokszor olyan valósághűek voltak, hogy nem tudtam eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy alszok. Az álmok után a dolgok minden alkalommal egyre nehezebbé váltak.

Aztán már majdnem már újra tavasz lett, mikor Tünde újra megjelent előttem. Nem álmodtam, tudom jól. Ott volt előttem, éreztem. Szebb volt, mint valaha. Valami megváltozott rajta, de el nem tudom mondani, hogy micsoda. Más volt az egész kisugárzása, de nem igazán izgatott. Most már végre mellette voltam és tudtam, hogy miért éreztem mindig azt a furcsa érzést a közelébe. Szerelem. A három vándor közül ez volt az amelyet egyikük sem tekintet az élet értelmének. Talán nekem sikerült megtalálnom az életem értelmét? Akkor ott, ahogy ajkaink összeértek biztos voltam benne, hogy igen.



Persze az életem ezután egyáltalán nem lett könnyebb. Balgával egy sor cselszövést kellett kitalálnunk, hogy apámmal, a nagy földesúrral elhitessük, hogy Tünde – aki valami furcsa oknál fogva a csókunk után soha többé nem akart beszélni Tündérhonról – egy távoli vidék gazdag kereskedőjének lánya és, hogy házasságunk a család érdekeit szolgálja. Az ember el nem tudja képzelni, hogy Balga ha nem a gyomrával gondolkozni, akkor mennyi okosságot tud kitalálni.

Az ellenség; az esküvőm napján az oltár előtt ezt a szót hallottam, majd óriási nagy vész tört ki. Senki se tudta, hogy honnan jött, vagy mit akar. Csak pusztított és csak igen kevesen élték túl, köztük édesapám se.  Párunknak sikerült megszökni és a kapukon keresztül egy másik számomra ismeretlen világba elmenni. Akkor ott  a kapunál megígértük egymásnak, hogy a túloldalt egymásé leszünk. Kár, hogy a menekültek között ott volt Kurrah is, aki egyáltalán nem mondott le a bosszújáról.

KÉPESSÉG: különleges képességem nincsen. Egyszerű ember vagyok, egyszerű gondolatokkal.

Egy boldogabb élet  

◼︎ Tünde – szerelem egy másik világban
◼︎ Kurrah – ördögfi

Egy folyamatosan növekvő ingatlan birodalom tulajdonosa vagyok. Ha véletlen eféle gondot akad akár Fabletownban, akár  egész New Yorkban, gyere hozzám és valami ajánlatot biztosan tudok adni.