A lakóházban talán utoljára, de végre nála is bekötötték az internetet. Hosszas, éveken át tartó tiltakozás előzte meg, hogy egyáltalán számítógépet vásároljon magának, pedig hogy volna miből, az nem kétséges, hiszen elég körbenézni a takaros, apró lakásban, hogy felmérhessük ingóságait, vagy belekukkantani a mindig teli hűtőszekrénybe, amiből bőven képes lenne halálra etetni az unokáját, már ha az nem lenne egy ekkora sátánfajzat, vagy csak rápillantani csontos ujjai végén pihenő, drága gyűrűire, amire az égvilágon persze semmi szüksége.
Ahogyan az internet bekötését, így természetesen a számítógép megvételét, azelőtt a telefont, a tévét, de még a villamos energiát is szótlan tüntetés és makacs, konok ellenállás előzte meg. Ő, aki egy olyan környezetből érkezett, ahol semmilye sem volt, és még azt az ócska viskót is magának kellett megteremtenie az erdő közepén, szokatlannak, sőt, betegesnek tartotta az ember alkotta újabb és újabb vívmányokat. Azonban hamar megtanulta, hogy sokkal jobb, ha egy gombnyomásra világos van, vagy épp meleg a szobában, mintha a tűzzel bajlódna, és tulajdonképpen nem is olyan ördögi dolog a telefon, hiszen egy rövid tárcsázással is képes lehet megkérdezni a fodrászkisasszonyt, hogy ugyan, melyik nap ér rá, mikor szabad. Megszerette a tévét és a rádiót is idővel, hosszú, órákig tartó szórakozást nyújt számára, ha legalább háttérzajként, de hallgathatta valamelyik kedvenc reality showját, vagy azokat a füleinek oly szokatlan muzsikákat, amik még csak nem is hasonlítanak azokra, amiket ő gyermekkorából – már ha feltételezzük, hogy volt olyan neki – ismerhetett.
A számítógép, de legfőképpen az internet viszont még kacifántos vívmány, bár a kártyajátékokkal már elboldogul, s egy időben órákat töltött egy helyben ülve, hogy kilogikázza a legnehezebb Fekete Macska feladványokat, és bosszankodjon, ha a számítógép már megint csalt. De aztán ezt is megunta, és inkább visszatért a legkedvesebb valóságshow-ihoz a TLC-n.
Hogy az úriemberek mégis miket nyomkodtak a gépén, arra már igazán nem emlékszik. Csak azt tudja, hogy készen voltak, hamar pedig ő is a sorsukra jutott, mikor ráeszmélt arra, hogy semmit sem ért az egészből. A liftet használva, hiszen az rossz szokása szerint megint csak neki működik, nehogy mások elcsaklizzák előle a könnyű utat, vánszorog le legkedvesebb szomszédjához, akivel rendszerint seprűvel való felkopogással, valamint éjjeli porszívózással kommunikálnak. Határozott kopogása után várja meg, míg az ázsiai lány, mert őt igen nehezen tudná becsapni, kinyitja számára az ajtót. Bár ha nem szándékozik ajtót nyitni előtte, az sem baj, mert akkor az majd magától kinyílik.
- Mucikám, te fiatal vagy. Te értesz a számítógépekhez, ugye? – kérdezi, holott sehol nincs logika a fiatalsága mögött. Hiszen jól tudja, hogy a rendőrkisasszony is épp olyan ideje él ebben a földi kelepcében, mint ő. De mindez nem számít. A rendőrségnél biztos használnak gépeket, látta az NCIS-ben! Kezében egy nagy köteg manuál, amiben a router beállítását ecsetelik. Pedig azon már semmit sem kell állítani. De hiszen honnan is tudhatná éppen ő, hogy mit is kell, vagy nem kell vele csinálni?

Kopogtatása után türelmesen vár a megannyi router telepítési manuállal ékszerektől nehéz kezében, amiket ugyan megpróbált értelmezni, de persze egy szót sem fogott fel belőle. Ezek a hi-tech dolgok egyre csak jönnek és jönnek, az ember lánya, és a Sátán nagyanyja pedig igen nehezen szokik hozzá az újabb fejlődésekhez. Az elmúlt pár évszázad azzal telt el, hogy fokozatosan visszaasszimilálódjon a magukat civilizáltnak tituláló emberek közé, a világ azonban rohamos tempóra váltott, és sokkal jobban felgyorsult az elmúlt évtizedekben, mint azokat megelőzően. Idő kellett az öreg Zubkova számára, hogy megértse végre, ez nem feltétlenül jelent rosszat neki, a világ nem fog még egyszer romokra hullani az új technológiai vívmányok miatt, és tulajdonképpen nem is olyan rossz dolog, hogy légkondija lehet, amivel a fullasztó nyarak alatt olyan hőmérsékletre hűti a szobát, amilyenre csak akarja. Saját varázsereje használata nélkül. Az égvilágon semmi szüksége nem volt arra a légkondira, de minden egyes kuncsaftjának eldicsekedhet vele, hogy neki még ilyenre is telik miből.
Hogy számítógépre és internetre valóban szüksége van-e? Ezt majd az idő eldönti. Ami viszont biztos, hogy el fog gondolkozni a szagelszívón is, ha az alsó szomszédja még egyszer a képébe fújja a füstöt. A lapokkal legyezgetni kezdi maga előtt a levegőt, arca fintorra torzul, és egyet hátra is lép, hogy nehezebben érje el őt a szmogfelhőként pofájába csapódó füst. Bár már úgyis túl késő.
- Hát milyen példát mutatsz te a gyerekeknek, csillagvirágom? – vág magának némi levegőt, bár ennél tovább nem merészkedik a témában. Meg aztán, milyen gyerekek? A közeli játszótérre se viszik szívesen az anyukák a purdéikat, köszönhetően a nagyasszonynak, aki a hangoskodásokra záporokkal és esőkkel válaszol, amik valamiért csak a játszótér felett erednek el. Persze ha a Hivatal megtudná, bajban lenne. De megnézi ő azt, hogy melyik szép szál legény lesz az, aki képes lesz majd őt a lakásából a Farmra vontatni közmunkára.
- Nem akarok én semmilyen halat sütni semmilyen Názának. Salemnek is állandóan a tonhalat veszem, torkig vagyok vele. – válaszol ártatlan naivitással. Bár már rég tudnia kéne, mi is az a NASA, meg a hackelés, nem mélyedt bele eléggé az efféle műsorokba, de még az NCIS-be sem, hogy megértse őket.
- Na de. Van nekem olyan, hogy internet, most kötötték be a tévések nekem. Magyaráztak pár dolgot, hogy mit kell nyomni és miért, de nem értettem meg. Hogy tudok levelet küldeni az unokámnak? Délen lakik, messze innen, és sohasem jön látogatóba az a sátánfajzat. – sorolja minden igényét. Jó is lenne, ha megértené végre, mire lehet használni a számítógépét különben is, a pasziánszon, és a Fekete Özvegyen túl.

Hát azoknak a gyerekeknek, akiknek egy órával ezelőtt kiabált le, hogy kussoljanak, és ne itt, a közeli játszótéren zajongjanak. Felháborító, hogy ezeknek a mai fiataloknak mire nincs még idejük és energiájuk. Emlékszik még azokra az időkre, amikor gyerekként már munkára fogtak. S bár nem feltétlenül ért egyet vele, a sok-sok rémtörténettel ellentétben, hogy egy gyereknek izzadnia, szenvednie és küzdenie kell, az tény és való, hogy az emberek hamarabb megbecsülték a kemény munkát. Hát nem is volt annyi elhízott kiskamasz, mint amiket manapság látni az utcán a gyorsétteremből vagy a csokoládéárustól kilépve.
Ebben a kényelemre berendezkedett világban azonban minden jóval egyszerűbb, s neki, a nagy boszorkánynak is sokkal kevesebbet kell dolgoznia, mint azelőtt. Ezt pedig időnként tudja értékelni, amikor a kedvenc csatornáján lesi el Martha Stewart különböző, otthoncsinosító és vendégváró praktikáit, még úgy is, ha valójában soha egyiket sem készíti el, az egyetlen vendége pedig a gázszerelő, meg az a rengeteg kuncsaft, akik tenyérjóslásra érkeznek hozzá, meg hasonló csacskaságokra.
- Használhatod a liftet, mucikám. Odabent viszont nem dohányzunk, a cipőt pedig az előszobában levenni. Tisztességes lakásokhoz tisztességes házirend jár, amit még a kuncsaftjaimnak is be kell tartaniuk. – morog kicsit, hiszen még csak az kéne, hogy azzal az ócska bakanccsal összekoszolja a perzsa szőnyegét nekije. Pedig autentikus, bizánci mintákkal van teleszőve, épp, mint az, mely a hálószoba falát díszíti, és amit Salem annyira szeret macskakaparónak használni. Mondjuk inkább azt, mint a drága bőrfotelt.
S valóban. Ahogyan becsukódik mögöttük az ajtó, a lift már tárva-nyitva áll, mely a boszorkány közbenjárásának köszönhetően igen ritka jelenség. A másik meg persze, mint tudjuk, már évek óta nem üzemel, ami érthetetlen, hiszen szakértő is látta már. A liftbe belépve megszemléli saját tükörképét, s arrébb igazít egy barnára festett, elálló tincset azzal a megállapítással, hogy hamarosan újra meg kell látogatnia a fodrász kisassszonyt, majd miután a kis harcos is belép az antik liftszerelvénybe, az egyetlen gombnyomás nélkül felviszi őket, megspórolva nekik azt a fáradtságok lépcsőutat. Ahogyan pedig elhagyják a felvonót, a 23-as lakás ajtaja is kinyílik, közszemlére téve a kínosan kispolgári előszobát, a takaros kabáttartóval, cipőrekesszel, és a többivel. A kötelező cipőlevétel után a nappaliba kíséri vendégét, a sarokban álló íróasztalon pedig valóban ott pittyeg a modem a laptop mellett, ami bizonyítja, hogy az internet már működik.
- Aztán macskákra allergiás vagy-e? Süteményt? – kérdezi, hiszen az udvariasság még a mesékben sem hiányzott belőle. A házias süteményeket a dohányzóasztalra készíti, bár igazából boltban vette őket, de ez csak annak fog feltűnni, aki ismeri is ezeket. A macskaallergia meg persze kitalált betegség, mint a rák, csak jól színlelnek azok, akik vöröslő szemmel előadják, hogy betegek a macskától.
- Itt van a gép, mucikám. Meg akarom keresni az ükunokámat rajta. Hogy lehet felhívni? – kérdezi lényegre törően. Még mindig magas neki ez az egész internet dolog. Pedig a pasziánszt már pontosan érti. Lehet, talán még sem kell neki ez az egész? De már kifizette, a fenébe is.